D'Avenia Fehér, Mint a Tej, Piros, Mint a Vér

June 23, 2018 | Author: kaposzta_c | Category: N/A


Comments



Description

Alessandro D'Avenia FEHÉR, MINT A TEJ, PIROS, MINT A VÉR EURÓPA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2011 Alessandro D'Avenia Bianca come il latte, rossa come il sangue 2010 Arnoldo Mondadori Editore S.p.A., Milano Hungarian translation © Gál Judit, 2011 MINT A VÉR Szüleimnek. MINT A TEJ.FEHÉR. PIROS. hogy két lábbal a földön állva nézzem az eget. akik nap megtanítanak újjászületni. Tanítványaimnak. akik megtanítottak. mint nap . az nem fehér. De te csak keresd.Haj. .Anyám. aki fehér. . aki meg piros. az nem piros. mint a tej. megvágta az ujját. aki fehér. mint a vér. és egy vér-csepp hullott a túróra. én olyan asszonyt szeretnék. Azt mondta az anyjának: .* A három gránátalma szerelmese (Italo Calvino A Nap lánya . fiam. Amikor túrót szelt.Olasz népmesék című kötetéből) * Szénási Ferenc fordítása. és piros. hátha megtalálod.Egyszer egy királyfi az asztalnál ült és falatozott. azt én sem tudom. milliárd dolog. mert úgysem érdekel senkit. kőkemény metál. és egy másik dimenzióba jutsz. zene nélküli csönd. Minden érzés valamilyen szín. Belépsz a megfelelő színű hangulatba. Ha szerelmes akarok lenni: melodikus rock. hogy a suliban porízű és aszfaltízű nap vár rád. amíg csak ásó. fehér hajszál. milliónyi álmom. azaz fehéren. Megfájdul tőle valami közvetlenül a hasam fölött. amitől muszáj felülnöm a fék nélküli. aki színt ad a napnak. rap meg egyéb vadságok. akkor létezem. a szüleid. nagyharang el nem választ. Mert ezer tervem volna. főleg jó vaskos trágárságok. hát tényleg nincs más menekvés. közben jól belenézek minden lány szemébe. mert amikor elindulsz. De végül egyetlenegy dologba sem fogok bele. Maga a semmi. tízezer vágyam. A fehéret speciel ki nem állhatom. Miért vagyok ilyen? Kiborulok. és tudod. hogy nem vagyok egyedül. fehér zászló. mert csakis így lehetek benne biztos. tiszta roncs robogómra (mikor fogom végre megcsináltatni?). Nem mintha unatkoznék. Ha energiára van szükségem: színtiszta. Szükségem van. és aztán újra elölről.. Szavak nélküli. A csönd fehér. Belemélyeszted a fülhallgatót a füledbe. amibe belefoghatnék. és utána is csupa merő dögunalom: a lecke. Ha valamelyik lány visszanéz rám. A csönd: fehérség. ami ugyanaz. Ha fel akarok dobódni. vagy a hasamban. mert határtalan. Nem bírom a csöndet.Minden dolog egy-egy szín. Úgyhogy azt . Fehér éjszakák. Így nem maradok egyedül. és cél nélkül járom az utcákat. mint a csönd. sem az egyedüllétet.. fehér papírlap.. mint a megfelelő zenei aláfestés. a kutya. Nem bírom az egyedüllétet. Rohadt egy dolog! Viszont van egy iPodom. amit valóra válthatnék. nem is tudom. Velem van valaki. hogy mire.. Sőt a fehér tulajdonképpen nem is szín. Igen. kapa. az a legjobb módszer a kiszínezésére. örülj annak. és cél nélkül csavargok. Ha viszont a suli előtt ott van Beatrice. betölti az egész arcát. Leo. de én lámpalázas vagyok. amikor elkerekedik. Mert ehhez tényleg értek: meghallgatni másokat. Johnny Depp tiszteletére). délután meg ott lóg mindenki. akivel chatelhetek (a nicknevem Kalóz. Ha illat volna: a homok illata korán reggel. eljátszunk egy-két nótát. ő basszgitáron. ami van. hogy délután nincsenek ott a vámpírok. A gitáron az ujjaival énekel az ember. Én Beatrice miatt járok a suli előtti megállóba. Vörös haja. minek strapálnád magad? Hagyd a picsába. vagyis a tanárok. Niko szerint énekelnem is kellene. néha lányokat is. egy énekest bezzeg. A suli előtti buszmegálló falán tudatja a világgal a szerelme nevét az összes szerelmes fiú. Vagy pedig felülök a fék nélküli robogómra. Keveset beszél. a megállóban találkozom a többiekkel. Néha Beatricét is. amikor a part még egyedül van a tengerrel. Hazamennek a vérszívók.mondom magamban: ugyan. és várják az újabb áldozatokat. Fura dolog: délelőtt ki nem állhatod a sulit. Igaz. Ha mozi volna: még nem találták ki az ő műfaját. A különbség az. Egy gitárost senki se fütyül ki. amikor kibontja.. de csupa klassz dolgot mond. Néha mégis van úti célom: felugrom Nikóhoz. én meg elektromos gitáron. az teljesen más ügy. mint a hajnali nap fénye. Ha szín: . a vámpírokkal ellentétben a tanárok nappal vadásznak. mi meg a bandánk. The Crew lesz a neve. Ha Niko nem ér rá. mert jó hangom van. Valakit mindig talál itt az ember. Egy napon majd híresek leszünk. Zöld szeme. bezárkóznak a szarkofágjukba. ha odaülök a számítógépem elé: mindig találok valakit. Amikor az életem kifehéredik. Jól érzem magam tőle. Csak egy életünk van. márpedig az ujjaid sosem vörösödnek el.. én pedig az övé. Ha Beatrice kérne rá. hogy pontosan az én esetem. Mindenki csak a sérómból ért meg. Ő még nem tudja. nem sok híja. amit most mondtam. ha sosem kéne kifésülni. hogy Leo a nevem. de napokon belül meg fogom neki mondani. minden tökéletes lesz.Beatrice-vörös. a többi Kalóz: a Szivacs. mint az az illető a történetben? Nem. mintha a fejemből kinövő gondolatok volnának: időnként kipattannak és szanaszét repülnek. amikor meglát. Milyen igaz ez. napokon belül meg fogom neki mondani. meg a megfelelő sérót. Hurrikán. Milyen igaz. Mert szerintem hajkérdés az egész. a Létra. A többieknek ajándékozom a gondolataimat. Ahogyan a szerelem is vörös. a Kalóz nem vágathatja le a haját. Apa már rég lemondott róla. Milyen laza volna. ami elsöpör. a Kócos. amikor meglátom őt. Legalábbis a többiek a suliban. Láttam egyszer egy dokumentumfilmet az oroszlánokról. ha hagyhatnám szabadon nőni az égnek. akkor levágatnám. és a narrátor behízelgő hangon azt mondta: „Az erdő királya koronát visel. hogy . amitől darabokra hullsz szét. Csak az alkalmas pillanatot kell megtalálnom. És ha elveszítem az erőmet. Igen. Előjött a sűrűből egy hatalmas sörényű hím. A nagyi. Milyen laza dolog úgy hordani. mint az oroszlánok. hogy megértsen. nincs menekvés: amikor majd ő is rájön. Földrengés. Sörény nélkül nem oroszlán az oroszlán. Ez az érzés fog el mindig. Vihar. Nem véletlen. mint a frissen felnyitott kóla buborékait." Ilyen az én séróm: zabolátlan és fenséges. Ez a helyzet. mint a filmekben. ami olyan szívet melengetően pezseg! Én egy csomó mindent kifejezek a hajammal. Anya állandóan piszkál a hajam miatt. mint a többiek! Akkor most hogy van ez? Vagy önmagadat adod.. vagy olyan vagy. Mert ha az ilyen apróságokban sem értünk egyet. Fehér vagyok. Hogy csinálják? Egy szép lánynak a lába előtt hever a világ. tök mindegy. akkor muszáj lesz levágatnom. Ezeknek úgyse jó soha semmi. Ha kopasz leszek. Beatrice. és el kell fogadnia a másikat olyannak. fejezd ki az énedet. Más napokon viszont én is vörös vagyok. főleg a kopaszok. hogy irigyek.infarktust nem kap (persze kilencvenéves korban ez a minimum). Kész kínszenvedés. vagy felejtsük el az egészet. légy önmagad! Aztán. Vajon miért esik olyan nehezükre megérteni a hajamat? Először azzal jönnek. amit akar. ne is lássam a tükröt. Néha olyan csúnyának látom magam. mit nem értesz ezen? Különben is nekem minden tetszik benned. Mindenesetre ha Beatricének nem tetszik a hajam. Micsoda mázli. hogy szeretném elbarikádozni a szobám ajtaját. Mert éppenséggel ütőkártya is lehet. úgy viselkedsz. a hajammal együtt. Fehér az arcom. Mindig a lányok győznek. Színtelen. azt választja. hogy legyél eredeti. akkor hogyan is járhatnánk együtt? Mindenkinek önmagát kell adnia. akit akar. máskülönben hol a szerelem? Ugyan. úgyhogy egy-null a javadra. úgyis mindenki elájul tőle.. Én bezzeg bizonyos napokon legszívesebben ki se dugnám az orrom hazulról. Az igazság az. de ezt azért még meggondolom. én megölöm magam. vagy így szeretsz. ha megpróbálsz úgy kinézni. ahogy vagyok. amilyen mindig ezt magyarázzák a tévében -. Beatrice. azt vesz föl. Mutassatok még egy ilyen srácot! Fölveszem a legjobb . mint mindenki más. amilyen belül vagy: nincs egyéniséged. . Amikor elfog a kétségbeesés. aki szembejön velem. viszem-e valamire az életben. Érdemes kihasználnod ezt a fantasztikus lehetőséget. és elfelejtjük a sehová sem vezető gondolatokat. Dumálunk mindenféléről. A falak kétszínűek fehérek meg barnák -. A fehér gondolatokkal semmire nem megy az ember.pólómat. a táblák inkább szürkék. csak az utolsó kicsöngetés. Ilyenkor néha beragad a csengő. A falakról málladozik a vakolat. Menekülj!" A suli csak néha jó valamire.. a fehér gondolatoktól meg kell szabadulni. mint feketék. és mintha azt üvöltené: „Egy újabb délelőttöt vesztegettél el ezek között a kétféle színű falak között. a termek kopottak. odaszólhatnék: „Figyelj. Az iskolám Horatius nevét viseli. ahol a legtöbb velem egyforma helyzetben lévő ember zsúfolódik össze.. Amikor nem tudom. belebújok a farmeromba . sokkal kipihentebb. de a suliban az égvilágon semmi édes nincs. De szerencsére a suli az a játszótér. mint a tejszínhabos csokifagyi. és fuldoklom a fehér gondolatok áradatában.. merre tartok. mert ha velem vagy. mindenki megbámul majd. Zac Efron legfeljebb a titkárom lehetne. mit is csinálok." Milyen tuti csávó vagyok! És milyen tartalmas az életem! Egy percre sem állok le. szebb és híresebb lehetnék. Egyedül csatangolok. és istenien nézek ki.az is pont jól áll rajtam -. . és azt kérdezi magában: hogy a francba szedte föl ezt a szuper pasit? A barátnőid bele fognak őszülni az irigységbe. a szamárfüles térképeken megfakult kontinensek és országok sodródnak az óceánokon. Az első lánynak. Ha nem volna a suli. tölthetjük együtt az estét. szivi. Ez a jó a haverokban. Már a neve sem ígér semmi jót. Nikónak mindig igaza van. Kiválasztod őket. Niko mindig ezt mondja. Az osztálytársait bezzeg nem választhatja meg az ember. Mert büdös. Kinek-kinek nevében a sorsa. És üvölt. Olyan ő nekem.. ez a név se jelent semmi jót! Ugyanígy hívták Leopardit. Megkapja őket. miközben Niko hangosan szörcsög a szívószálával a maxi kóláspoharában. Na. Én megválogatom a barátaimat.. ráadásul költő is volt. A szülők néha nagyon kiszúrnak a gyerekkel. mint valami király.Forró sült krumplit falok egy mekiszagú Mekiben. Vagy legalábbis megpróbálkozik vele. Nem véletlenül a legjobb barátom. Két fenomén. hogy örökké ideges. alias Görény. hiszen pont azokat választottad. aki púpos volt. . Itt van például Elektra: miféle név ez? A lány is olyan. a nagy sörényével. nem barátkozott vele senki. De az igazi profi balfék: Giacomo.. Egy ilyen névről szép és erős valaki jut az ember eszébe. és nincs is bajom a nevemmel. Nem csoda. de együtt focizunk az iskolai csapatban. Niko a B-be jár (én a D-be). amióta szerelmes vagyok . hiszen erre valók a barátok. mint az áram. Engem Leónak hívnak. Az osztályban viszont egy örökké ideges lány ül mellettem: Elektra. és hát bizony néha kész sorscsapás egyik-másik. aki úgy jön elő a sűrűből.Ne gondolj a fehérre.. a Kalózokban. És senki nem meri neki megmondani. Mázlim volt. amikor nevet adnak neki. akiket akartál. és jól érzed magad velük. mármint az én esetemben. mint Will Turner Jack Sparrow-nak. sajnos. Havonta legalább egyszer megmentjük egymás életét. Én. már a neve is megráz. Giacomóval senki nem áll szóba. Legalább az anyja megmondhatná neki. miért élveztem. hogy valaki beteg emberek helyett dolgozik? Vagyis nemcsak balfék. de akkor is használom azt a szót. miért csináltam. De nem. Arra ott van Spiderman. és azt sem tudom. Például. naponta zuhanyozom. Nem szabad a fehérre gondolnom. Niko hátba vág: .Beatricébe. Meg ne halljam ezt a szót! Fenyegetőn visszhangzik a fülemben anya dörgedelme. Ami igaz.Igazad van. Először: mert egy tanárt helyettesít.. A szokásos balfék. az igaz. Ma beteg a töri. Másodszor: miért helyettesít? Miféle élet az. A helyettesítő tanárnő meghatározásánál fogva a balfékség netovábbja. Nem menthetem meg az egész világot. de másokra is ráhozza a pechet. Végül is az ő baja. Juhé! Biztos valami helyettes jön majd be.Holnap csúcsformában akarlak látni! Meg kell mutatnunk azoknak a csicskáknak! Megvilágosodom a végtelennel: mi is volna a suli focibajnokság nélkül? „Nem tudom. miért fogom újra megtenni": egyetlen tanítómesterem. és havonta egyszer meg is borotválkozom. Bart Simpson e megvilágosító erejű szavai remekül összefoglalják az életfilozófiámat. nem tudom. . ha nem mosakszik. Nekem ugyan semmi közöm hozzá. aki már önmagában is balfék. Niko böfögése visszatérít a földre. Vihogva válaszolom: . Balfék a köbön.és filótanárunk.. a helyettesítő tanárnő tehát balfék a négyzeten. Beatrice egyetlen pillantásától meglódul a képzeletem. aki csúnya. A gyerekeitől kapta ajándékba. Csak az hiányzik. A helyettes tanár viszont csak egy fekete pötty egy menthetetlenül fehér napban. pech. amivel foglalkozik. mert senki nem mondott neki semmit. Beatrice vörös. Vagyis belevaló lány. zakóban. A túlságosan hosszú orrán ülő szemüvege is fekete. A szeme túl fekete az ízlésemnek. Ingben. az igézet. Folyton azt hajtogatja. mint minden jó barát. mint Beatricének. Silviával bármiről lehet beszélni. és kifogástalan lila ruhát visel. Nincs vörös haja. Fekete a haja. De csak azért. De hiányzik belőle valami plusz. mint a halál. Tisztára mint a Halálcsillag a Csillagok háborújá-ban. a varázslat. hogy a leheletével halomra ölje a diákokat meg a kollégákat. A nevére nem emlékszem. Pedig mondta. és persze én is. Nem tudja. nagyon tud másokat hallgatni. Csakhogy ez egy fiatal férfi. és tanácsokat is ad. mert örül neki. hogy kifogyott golyóstollainkból nyálas papírgalacsinok sokaságát zúdítsuk rá gyilkos pontossággal. mit csináljon. Ami Beatricében megvan. Snájdig. Fekete a zakója. Pech. De ő . Silvia kék. A táskája tele könyvekkel. Argentieri tanárnő mobilja meg ki van kapcsolva. aki hisz a hivatásában. Fényképezni is lehet vele. de pont Silviával beszélgettem.Az ajtóban vártuk a helyettes tanárnőt. akármiről beszélhetsz vele. Már csak ez hiányzott: a tanár. De nem az esetem. és egy csomószor megölelem. Argentieri tanárnő nem is tudja használni a mobilját. halálos pech! Fekete a szeme. Nagyon bírom őt. A legpocsékabb fajta. hogy szereti. De amikor rásandít a mobiljára. Igazuk van.De most térjünk vissza a karoling reneszánszhoz. Én vagyok az osztály hőse. hogy nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. Csak a férje miatt kell neki a mobil..Amikor tízéves voltam. aki azt mondta.Miért választotta ezt a . nincs mit tenni. nekem kell folytatnom. ami szerintem egyébként tisztára evidens. de hiába erőlködik. Rákos szegény. folyton azzal az illetővel jön. Az egész osztály rám bámul. Egyszer csak jelentkezem..abszolút nem ért hozzá. hogy nem hívta-e a férje. . Egy csomó ember megkapja a rákot. Ez aztán tényleg pech. és egészen komoly arccal megkérdezem: . mert az Argentieri férje beteg. Ha egyszer belefészkeli magát a májadba. A helyettes mindennek ellenére megpróbál órát tartani. . és tombolunk. olyankor azért sajnálom. A férjének májrákja van. És az Argentieri férjét a Nicolosi férjének a kórházában kezelik kemoterápiával. a nagyapám elmesélt egy történetet víz Ezeregyéjszaka meséi-bői. mint minden helyettes. ez az Argentieri peches egy nő! Dögunalmas és halálosan szőrszálhasogató. lúzer foglalkozást? Mindenki röhög. Ez tisztára buggyant.. rá se hederít senki. . Síri csönd. Nicolosi mesélte el. Sőt kihasználjuk az alkalmat. Basszus. a tornatanárnő. Igen. Neki a szeme se rebben: . Én kezdtem.. Orvos a férje. kiröhögünk egy csődtömeg felnőttet. Az Argentieri soha nem beszélt róla.A nagyapám az oka. . Szép kis dolog. honnan jöttél. Éppen valami ennivalót keresett volna magának.. de egy tolvaj helyett tévedésből őt fogták el. mert kincset találok. miközben a tanár megszállott tekintettel mesélni kezd: . és aztán neki is áll valóra váltani ezt az álmot. te hiszel az álmoknak? Ugyan. a fügefa mellett egy - . ... a kertjében egy fügefát. elmerülök a fehérségben. hogyan lesz valakiből lúzer.Hát nem is érdekel. A többiek rosszallón néznek rám. és így szólt hozzá: „Perzsiában vár rád a szerencse. érdekel minket. Merőn a szemembe néz. miért pont a lúzerségről álmodik valaki. kincs helyett nemulass!" A kapitány nevetve válaszolta: „Ostoba.. mondhatom. Westernfilmbe illő csönd.Nem is gondoltam. majdnem agyonverték. . tanár úr. És látszólag még örül is neki. Ezer viszontagság után halálosan fáradtan érkezett meg Iszfahánba. és álmában egy csuromvizes embert látott.. és Az Ezeregy.. hogy jöjjek ide.. aki egy aranypénzt vett elő a szájából. a kertjében egy fügefa állt meg egy szökőkút. szóval izé.. én háromszor láttam álmomban egy kairói viskót. az a történet? Valaki fölvihog.Mesélje már el. Végül a kapitány megkérdezte: „Ki vagy. Miután Silvia is elpártolt tőlem. Egyszer elaludt.. kincset találsz. Csönd. Bambuszbotokkal ütötték. és sietve útnak indult. Szegény ember volt. menj!" Mohamed felébredt. Pedig igazából érdekel.Mohamed el-Magrebi Kairóban lakott egy viskóban..Elnézést. tanár úr. Iszfahánban.. Silvia sem ért velem egyet: . mi járatban errefelé?" Mohamed az igazat felelte: „Álmomban egy csuromvizes ember azt parancsolta. hogy érdekel. Tudni akarom. A nagyapám azon a napon elmagyarázta.Ennyi az egész. Visszaül a katedrára. . az álmok pedig az életünk éltetői. A szabadságunk teszi lehetővé. te balga!" Az ember hazament. Idegesít. hogy mássá váljunk. és megtalálta a kincset! Úgy mesélte el. mint akik vagyunk. mint az állatok.szökőkutat. Csakhogy én ki nem tettem innen a lábamat. De az emberek szabadok. . hogy mi.Ennyi az egész? A tanár föláll. még ha gyakran hosszú utazások meg egy-két pofon árán érjük is el őket. akiket az tett naggyá. „Soha ne mondj le az álmaidról! Legyen bátorságod álmodni. Már csak ez hiányzott: a mesemondó helyettes. még ha a többiek kinevetnek is! . . A szabadság azt jelenti. amikor a helyettesítők óráin nekem kellene a figyelem központjában lennem. . . hogy jön ez az egész a töri. A történet végén felkacagok. emberek mások vagyunk. Rossz jel.mondta a nagyapám. Ez a legnagyobb ajándék. mert az állatok csak azt teszik. mint egy színész.A történelem tele van az olyan emberek által megvalósított tervekkel. hogy volt bátorságuk valóra váltani az álmaikat. a szökőkút alatt meg hatalmas kincset.meg filótanításhoz? Merőn néz rám. hogy csillogott a szeme. hogy ez a valaki van a figyelem középpontjában. a filozófia pedig az a csönd.De tanár úr. a megfelelő hatásszünetekkel. egy szót sem szól. mint amikor a Kócos elszív egy jointot." Ma is emlékszem. te bolond! Eriggy innen. Néma csönd és tágra nyílt szemek az osztályban. Mindenki szájtátva hallgat. amelyben az .Önmagadról mondanál le. hogy álmodhatunk. amit a természetük parancsol. ásni kezdett a kertjében a szökőkút alatt. amikor ezt mondta. amelyben részesültünk. az irodalomból tanulhatjuk meg leginkább. Augustus császár. Klassz dolog álmodozni. Igaz. Az Álmodozó a szemembe nézett. akik megfizettek értük. klassz dolog hinni az álmokban. vagy csak kitalálta magának ezt az egész álomvilágot. mi az ember. Dante. szerintem ez az egész csak rizsa. Az olyan álmok. hogy figyelmesen hallgatom ezt a félnótást... egy év múlva mi marad belőled meg az álmaidból! Ezért aztán elneveztem őt Álmodozónak. A történelemből. miközben ezekről az emberekről beszél. lehet. rémálmokká változnak.. és ezáltal hinni önmagában. hogy pont te vagy az! A tanárnak csillog a szeme. akik az álmaiknak. a zenéből. amelyek nem a csöndből születnek.. Kíváncsi voltam. Michelangelo. Nem is rossz szöveg.Mitől félsz? . . Kíváncsi vagyok. hogy eltakarja vele a maga lúzeréletét. a szabadságuknak köszönhetően lettek nagy emberek. hogy az álmok sajnos néha rémálmok voltak. ebben az osztályban ül a következő Dante vagy Michelangelo.ilyen álmok születnek. de még jobban kiakaszt.Az emberiség csakis akkor képes előrehaladni. és rövid szünet után megkérdezte: . akárcsak a filozófiából. ezek az emberek mind a legjobb módon éltek a szabadságukkal.vagyis az álmaiban. főleg azoknak. Talán itt. . Nagy Sándor. a művészetből. ha az egyes ember hisz abban. bár szerintem csakis a fiatal és álmodozó természetű tanárok löknek ilyet. és önmagukkal együtt a történelem folyását is megváltoztatták. Ki vagyok akadva.Tanár úr. ami meghaladja a korlátait . hogy komolyan gondolja-e. . én minek is strapálnám magam? . és megmentette a gondolataimat. rendet rak a fejedben. Afféle állatkerti séta. E szívélyes fogadtatás után pedig. legyen az az előszobánk vagy a házunk előtti parkoló. ismerkedés az iskola épületével és a tanárokkal. Harmadikos gimnazista vagyok.. Legrosszabb esetben foci a PS-en. rugalmasságra tanít. sokat mondok. Már elsőben is. mint még soha. kitágítja a látóhatárodat. Első nap a gimiben: bemutatkozás. A gimi teljesen más ügy. tanulnod kellett. Anyu humán gimibe járt. És egy perc nyugtod sincs tőle reggeltől estig. Utána foci bármilyen pályára emlékeztető helyen. akik ennek szentelték az életüket. amely reményeink szerint végérvényesen ki fog halni. Nem félek én semmitől. A szüleim döntötték el. amiben hisz. előadások.Aztán megszólalt a csengő. feleltetések.. A tanárok mint valami védett állatfajta. Semmi értelme ebbe az iskolába járni. A tanárok legalábbis soha egy szóval se magyarázták meg. csakhogy a gondolataim egy csapásra elfehéredtek és elnémultak. ki hol tart. Rácsodálkoztat a világra. Márpedig soha egy tanárnak sem sikerült elhitetnie velem. A nagyi maga a megtestesült humán gimi. Nekem lövésem nem volt. Apu humán gimibe járt. Humán gimibe járok. Ez az igazság.. Én így se sokat tanultam. hogy kiderüljön. maga a pokol: árnyakként meg porként lebegünk benne. Aztán egy-két szintfelmérő teszt. mert az ember azt csinálja. Leckék.. Ha pedig azoknak sem sikerül.. Felsőben fél órát ha tanultam. ha át akartál menni. hogy érdemes. Csak a kutyánk nem járt oda. mint a főszereplőnek. De ha választhatnék.meg filótanár blogot ír. a helyettes töri. Mint az a focista. Persze. bár a sörényem megmaradt. Az iskolán kívül nem léteznek. hogy milyen volt.. Aztán ezt a rejtélyes. Megpillantotta a célt." Jó a szövege az Álmodozónak.Beleolvastam az Álmodozó blogjába. de azt reggelre elfelejtem. Én tizenhat vagyok. Nekem tetszik a ká-betűs-Erika illata. Bizony. mint én. A reinkarnáció persze nehéz ügy. Ezért vagyok a világon. Szerintem én egyszer se születtem újjá. azt azért meg kell hagyni. de túl bonyolult. és talán ez segített neki ilyen sokra vinni a fociban. ő harmincéves. Két mondatból kiderül. Hogy neki is szenvedélye a tanítás. volt ideje megérteni az életét. amikor megálmodta az álmát. most nem tudok vele foglalkozni. és el is érte. De akkor se tudja mindenki ilyen világosan el is mondani. aki állítólag vadkacsa volt az előző életében. csak amit éjjelente álmodom. amikor oroszlán voltam. és az . skorpió. hogy megértette az életét. Egy filmről ír. miről ír olyasvalaki. különben sem emlékszem. akinek elméletileg nincs miről írnia. és megajándékozni vele a közelemben lévőket. hogy az álmaink a reinkarnációból jönnek. A tanároknak nincs valódi életük az iskolán kívül. bárhol teremjék is. A ká-betűs-Erika azt mondja. A ká-betűs-Erika azt mondja. Hogy ez a film ébresztette rá. és én kíváncsi vagyok a szövegére. Attól olyan illatos mindig. akkor azt hiszem. de szép mondatot írta: „Leszakítani a szépséget. ő jázminbokor volt. Annyi idős volt. hanem inkább valamilyen állat: oroszlán. tigris. és nincs semmi különösebb álmom.. mi dolga van ezen a földön. nem növény lennék. amit ezredszer látott: a Holt Költők Társaságá-ról. Ezért aztán látni akartam. az előző életünkből. mindig csakis ugyanazt. Megrészegít: szerelmes vagyok belé. Amikor délután meccs van. hogy csillag volt az előző életében. ami a kajában a zöldség. sikerül-e megcsókolnom egy szép napon. Ebből gondolom. hogy az előző életében kutya volt? Szeretek előző életeket kitalálni az embereknek. Beatrice például holtbiztos. és csak arra való. rá kell hangolódnia érzelmileg. nyáron meg. és ezért Leo a nevem. Ki tudja.. Kétféleképpen tud felöltözni: télen. Több száz méterről is észreveszi az ember. Beatrice vörösbor. Rossz ízű. mint a középkori lovagok lábvértje. . hogy segítse a bélműködést. ahogy csillog a haja. Az embernek föl kell rá készülnie agyilag. semmi másra nem jut idő. Másodikban csak görögből. Hogy élhet így valaki? Lehet. a leo rugiens pedig üvöltő oroszlánt. mint valami harci viselet. Lehet. hogy oroszlán voltam. azaz hogy becsinálj a feleltetés napján. A leo latinul oroszlánt jelent. ősszel meg tavasszal a kutyabundát hordja. A legszigorúbb tanár az egész suliban.. a nyári kutyabundáját.. Mindenesetre most harmadikos vagyok. Mellesleg nemsokára szülinapja lesz. Minden mozdulat roppant jelentőségre tesz szert. Ma délután elmegyek a suli elé a megállóba.. így próbálom megmagyarázni a tulajdonságaikat. A Massaroni miatt volt. Kutyabundát hord. és mindennek tökéletesnek kell lennie. Elsőben pótvizsgáztam görögből meg matekból. A kedvenc pillanatom az. amikor fölhúzom a sportszárat: lassan végigsimítja a lábszáramat. hogy meghív a bulijára. hogy találkozzam vele.oroszlán erejét is érzem az ereimben. miután sikerült majdnem csont nélkül átvészelnem az első két évet. A görög a suliban az. Csukott szemmel. Csak a halottak száma. alatta a felirat: Kalózok. A legszebb gólomat fogom neki ajánlani. A tizenhatos kalózai. Simo. Amazok pattanásosak. mint Nagymenőknek. hol van a másik: mint két testvér. piros mezünkön középen a halálfej. Itt vagyunk mindannyian: Niko. Elektra. Beszélgetnek. Egy napon Beatrice fog majd puszit dobni nekem. Egy kupacban ülve nézik a meccset. A lehető legtöbbet kell kinyírnunk közülük. mint a híres focisták. és máris két góllal vezetünk. Kalózok kontra Nagymenők. ő meg a többi lány: a ká-betűs-Erika. hogy ráeszméljenek. a Kócos. egymásnak háttal is mindig tudjuk. hogy mindenki lássa a feliratot a trikómon: „I belong to Beatrice". Muszáj véresre vernünk őket. Meghalt az Argentieri férje. Össze van omolva. amikor megköszönik a biztatást a szurkolóknak. kivel állnak szemben. Nem is jön vissza tanítani. Puszit dobok neki. Persze ott vannak mellette a gyerekei. Máris ott virítunk a még mindig meleg őszi napsütésben. a másikat én. Egyedül Silvia tapsol meg a gólomért.Ma negyedik B-sek ellen játszunk. Fra meg Barbie. Annyi idejük sincs. A harmadik generációs pálya műfüve megbizsergeti minden porcikámat. aki nem is kapusnak néz ki. A lányok fütyülnek a meccsre. Eli. de a férje volt az élete értelme. a Létra meg a Szivacs. Mint mindig. Az úrifiúk osztálya. hogy idő előtt nyugdíjba vonul. hanem inkább páncélozott ajtónak. A harci kedvünk is velünk van. Az eredmény nem lehet kétséges. megpillantom Silviát. és inkább Balfékeknek néznek ki. Az Álmodozó velünk . Miközben a gyilkosan pontos saroklövésem fölött ujjongok. már régen nem a töri meg a filó. Az egyiket Niko lövi be. úgy döntött. odafutok a közönséghez. Ez a lényeg. tekintve. az egyetlen nő. hogy kell ilyenkor viselkedni. Mellette ülnek a gyerekei. olyan közönségesen hangzik. Más nem telik tőlem. márpedig nekem fogalmam sincs. ha meghúzódom a félhomályban. csak hogy munkához jussanak. vár valamit. sötét cuccokat kell fölvennem. Meghalasztják a szegény tanárnők férjeit. és úgy érzem. akinek meghalt a férje. mikor kell fölállni. Jobb.. akiben stílus dolgában megbízom. És ha szembetalálkozom a tanárnővel? Mit kell mondani ilyen helyzetben? Az. és kifelé indul a koporsó mögött. A tanárok gyerekei mindig titokzatosak. Szembejön velem egy nő. ez a picurka ember. A padsor végében ülök le. Hát én tényleg egy kalóz vagyok.így kell mondani? -. A végén . Rámosolygok. mint A Gyűrűk Ura mágusát. hogy részvétem . hogy reggeltől estig órát tartanak nekik! Szörnyű lehet. Ő lesüti a tekintetét. emiatt sajnálom. és . egy negyven körüli férfi meg egy valamivel fiatalabb nő.marad: a helyettesek tényleg szerencsétlenséget hoznak. Argentieri tanárnő az első padban ül. Zsebkendőjével törölgeti a könnyeit. A templomban egy csomó ember van a suliból. Nem tudom. láthatatlan és jelentéktelen figuraként. azt mondja. az arca meg csupa derűs és eleven ránc. mert azt se tudom.összetalálkozunk. ezért hívja mindenki Gandalfnak. hogy normálisak-e: tuti.tudtam! . Viszont az Argentieri sír. ő rám néz. Az a pap mondja a misét. szinte törpe. mondjuk sötétkék pulóvert meg inget. mit vegyek föl. elvegyülök a tömegben. kívül feketében. belül fehéren. mert sose lehet tudni.. egész jó bige. Silvia. A farmer is jó lesz. mikor lehet visszaülni. aki a vallásórákat is tartja nekünk: Gandalf. hogy nincs más gatyám. Mindenesetre ott kell lennünk az Argentieri férjének a temetésén. nem szenved. nem tehetek róla. Azt gondolja. illetve nem egészen erről jut eszembe: el ne felejtsem Beatrice szülinapját. Ki tudja. Otthon semmihez sincs kedvem. D-ből. De bizonyos szituációkban nem tudom. a félelem. Előbb a temetés.. Erről jut eszembe. és egyforma fehér réteggel borítson be mindent. Megvolt a napi pofára esésem. Reinkarnálódott? Vagy csak hamu? Szenved? Remélem. a csörgő-csattogó fehérségre .. mit gondol most rólam Beatrice. az őrült hajú srác a 3. Beatrice. hogy viselkedjek. Nemsokára szülinapod lesz. Talán mondhattam volna neki valamit. A szokásos balfék. Niko azt mondja. hol van most az Argentieri férje. mint egy légy. De ahhoz semmi kedve. A csönd úgy furakodik be a szívembe. hogy légy alakjában szülessen újra. aki fehérre akarja festeni a szívem falait. Miért pont légy? Azt mondja. de nem bírom a fehérséget. és fölmegyek a netre. Szeretnék egyedül lenni. mint egy szobafestő. valami van utána is. most meg Beatrice.. hogy eltüntesse Beatrice nevét. Bekapcsolom a zenét. a magány harapófogójába szorítja a zsigereimet. Bűntudatom van. Sőt mindjárt küldök is neki egy SMS-t: „Szia. szervezel valamit? Üdv.én egyvalamire vagyok képes: mosolygok. Ki tudja. Ez rosszulesik. Leo vagyok. nem tudja. azért. A mobilom némasága a fájdalom. aki SMS-ben próbálkozik. Leo §:-)" Nem válaszol. mert odahaza folyton azt mondják rá. Nikóval dumálok chaten a temetésről.. mert annyit szenvedett már így is. hogy idegesítő. Két fehér vasredőny csukódik le az orrom előtt. akkor a pornóoldalakon kötök ki. De Beatricébe vagyok szerelmes. és ők röptében megértik mindennek az okát. Üzenet! Beatrice válasza lesz. aki nagyon vallásos): „Mindenki mellett ott van az őrangyala. az egyik osztálytársunk. és meg is mondja. Mindent röptében lát át.ráadásul ez van odaírva: „Vigyázz.. Azt viszont igen. Igen. és ott találod Beatricét a barátaival. ha elfelejted. ha mellébeszélek. Jobb. mert ha ez sincs. Megállni nincs bátorságom. hogy Silvia az őrangyalom. Jó éjt kívánunk egymásnak." Mit nem adnék érte.. mert amikor elmész a sulihoz." Én ezt nem hiszem. S. hogy legyen velem valaki. Röptükben kapja el a gondolataimat. mint állítólag az angyalok. Reméljük. Csakhogy utána még jobban . csak hívj. Ennyi is elég hozzá. Két órán át beszélünk. autókijárat!" Zárva a kapu. mert vele mindig beszélhetek. és magamhoz nyúlok. Mégis hogyan? Fölhívom Silviát. ha nagyok leszünk. hogy nem kíváncsi a balfék üzeneteimre. Legalábbis így magyarázza az Apáca (Anna. hogy Silvia mindig itt lesz velem. a sisak alól kilógó hajam lobog a szélben. „Ha nem tudsz elaludni. Így aztán csak elrobogok előtte. Felhúzta a két vasredőnyt. akkor is. és én kifordítom sarkaiból a világot. máskülönben nem volna szükségük szárnyakra. hátha mindenki előtt odaszól. megmenekültem. Ez a pillantás csak neki szól. Adjatok egy motort. Elalvás előtt megnézem a mobilomat. ha az S helyett egy B volna. és egy pillantást dobok felé Cupido nyila gyanánt. és el is kell állnod innen. Megkönnyebbülök. hogy csak arra volt szükségem. és én megnyugodva alszom el. akkor is. Tudja. akár csak egy ócska robogót. Csak beszélned kell a problémáidról. annál jobb dolog nincs is. hogy egészen feldobódjak. Igen. Silvia tutira angyal volt az előző életében. mintha maga a szabadság volna. és mellébeszélni. aki nem emlékszik rá? Mi értelme van a vörös színt magyarázni egy vaknak? Anya nem ért semmit. Eszik. Céltalanul röpködtem a repülő szőnyegemen. Nem tehetek róla.depresszióba esem. mintha ott sem lennének. amikor nincs kedvem leckét írni. és tiszta pipa. a szerelem az oka. Énekelek: „Te vagy az első gondolat. hogy mindennap én hordjam pisilni Terminátort. ezért akár kétórás pisilést is engedélyezek neki. csúszkál a másfél méter hosszú hasán. ráadásul azt akarja. Vajon miért vesznek kutyát az emberek? Talán hogy munkát adjanak a filippínó bejárónőknek. Az anyám viszont létezik. Ilyenek a vörös pillanatok az életben. amire reggel fölébredek". ő nem szerelmes Beatricébe. A . Én csak olyankor viszem le ömleszteni. és egymillió litert pisil. és észre sem vettem az idő múlását. Nem hordanak órát. és mire tényleg fölébredek. amiért nem tudja. Amikor az ember szerelmes. és a pillantása megerősíti. és kutyasétáltatás ürügyén a kirakatokat meg a csajokat nézegetem. A világ összes levegője az arcomat simogatja. besötétedett. Megmenekültem! Úgy repülök az utcákon a dugóban veszteglő milliónyi autó közt. Kinek is mondhatná el az ember az ilyesmit? Még szerencse. az idő nem létezhet. hogy van értelme a létezésemnek. és én úgy iszom a levegőt. hogy milyen az. Tudja. kénytelen vagyok fölhívni Silviát. Terminátor a nyugdíjas tacskónk. hogy én küldtem az üzenetet. Mégis hol jár az eszed? A felnőttek nem is emlékeznek rá. amikor az ember szerelmes. akik aztán pisilni hordják a kutyát. Mi értelme van elmagyarázni valamit valakinek. mert az igazat mégsem mondhatom meg neki. és rám nézett. hogy a vörös fényű csillag hátrafordult. hová lettem. hogy mindez elmúlik. Az állatok mindenesetre csak statiszták. hogy álmatlan az ember. A legfeketébb éjszaka is vörös lesz. ha rosszul feleltél. Szerelmes vagyok. mert tudod. Egy csomó fontos dolgot elfelejtek. hogy az összeset egyszerre akarnád végiggondolni. De a szerelem. mert olyan helyen van. és közben majd kiugrik a szíved. amit most mondtam: muszáj lesz megjegyeznem. Terminátor csak pisilni tud. Végül ezzel a reménységgel a szívemben aludtam el. ott kin csattan az ostor? Rajtam. Meg az is fura. Nem tudok elaludni. A problémák minimum fele ebből fakad a világban. A te vörös csillagod mindig ott ragyog. mint a nagyoknak. Az én . ha defektes lett a motorod. csupa egyforma. Nem tudom jobban elmagyarázni. Csak Beatrice legyen. és kész: kutya egy élet. de kimegy a fejemből. hogy egy világban élsz Beatricével. ha Terminátornak pisilnie kell. ha elered az eső. Vagyis tudom. Milyen igaz mindez. csak azt remélem. és ilyenkor az a minimum. és senki sem veheti el tőled. hogy később hasznát venném. A szerelem újítja meg az életet. miután rájöttem. és az élet mindennap megújul. és nincs nálad ernyő? Nem számít. Olyan rengeteg sok gondolat kavarog a fejedben. hogy sose múlik el. Ahol pedig nincs filippínó bejárónő. Csak éled az életedet. az nem. unalmas hétköznap követi egymást. és ugyanaz az élet hirtelen kitágul és átváltozik. és onnantól kezdve mit törődsz vele. Tudod. Aztán szerelmes leszel. a szerelem ott van a szívedben és nem apad.park tele van kutyát sétáltató filippínó bejárónőkkel. Beatrice Beatrice marad. ahová senki sem férkőzhet be. táplálja az álmaidat. hogy mindent olyan szépnek látsz. Max Pezzali? .időmben ezek a problémák nem is léteztek. Aztán fölír a táblára egy mondatot.Nem. . mint egy múmiát. Gandalf egy széllelbélelt alak. De egyvalamit nem felejtettem el: holnap focimeccs. ." Megkezdődik a szokásos játék. amikor belép a suliba. . Ráadásul mindig mosolyog. mosolyog. Ma bejött. akkor nem felejtem el. Van még egy dolog: Beatrice nem válaszolt az SMS-emre. Mintha nem is az övé volna a mosolya. hogy bármelyik pillanatban elrepülhet.Nem. mint egy lufi. és nem követem el többször ugyanazt a hibát. Mindig várjuk ezt a pillanatot. Csavarjatok fehérbe. . hogy bír szembeszállni a gimisek barbár hordáival.. az embernek az az érzése. nem úgy. Belép a terembe.Nem. Mindenütt teleszórta a mosolyával az iskola kőpadlóját. Régebbi.Nem. és ezt írta föl: „Ahol a kincsed. amire rájövök. . Nem is igaz. akkor is.Elisa? . mint a többi tanár. Hát ez az! A te idődben! Talán ha mindig fölírom valahová. mosolyog és hallgat. Pocsék a memóriám. és nem érted.Jovanotti! . A szüleim miatt van: minőségen aluli a DNS-ünk.Megvan! .. Nincs reményem. ott a szíved is. Ahányszor szembejön veled.Battisti? . de ha te mondod. ott van a szíve . ha meg tudnék lenni nélküle? .Az lehetetlen. hallgat. valójában arra gondolunk.Kitárt karral üvöltöm a terem végéből.Jézus Krisztus.De mit jelent a mondat? . . ami a legközelebb áll a szívünkhöz. annál a valaminél. hogy nem gondolunk semmire. hogy amikor az hisszük. aztán így szól: . elhiszem.És ha semmit nem szeretünk? . aki nem gondolná.Nem tudom. csupa okos dolgot mond.Szerintetek? .Gollam például folyton azt mondogatja: „drágaszágom". A szeretet afféle gravitációs erő. mint a tömegvonzás.Mindig van valami trükk . Így folytatja: . ugyanolyan láthatatlan és egyetemes. ki ez a Gollam. Ránk néz.szólok közbe -.Dagobert bácsi! Kitör a röhögés az osztályban. akaratlanul is mindig ott kötnek ki. amit szeretünk. a szavaink óhatatlanul. a szemünk. . Másra se gondol. Nem veszi észre.magyarázza az Apáca. Gandalf is mosolyog.Szerinted ebben a ruhában járnék. akárcsak az alma meg a gravitáció esetében. Általában nem beszél. Gandalf nem ismeri Gollamot. Az is szeret valamit.mosolyog. . El tudod képzelni a Földet tömegvonzás nélkül? Vagy a világűrt tömegvonzás nélkül? Örökös dodzsem volna. . Nem az a . A szívünk. de ha megszólal. . mégis folyton ott járnak a gondolatai.Azt jelenti. a diadalt fölvezető színpadias mozdulattal: . Bármilyen hihetetlen. az atya egy percig sem bír meglenni Jézus nélkül. az észt.A testét érintjük meg áldozáskor.És milyen? . vagy ha nem. . szeretném beleüvölteni a világba: Beatrice. ha meg sem érinthetjük? . cinkos pillantással.És milyen ez a vörös? . én gravitációs erőm..De atya. azt csak úgy mondjuk. vérem. . amit csak úgy mondunk? Te mit szeretsz. mint feleléskor: vagy mondom végre a helyes választ. pedig nem is volt semmiféle poén.Én a vörösre gondolok. az egészséget. . . hogy szeretünk-e vagy sem.. . mintha elszívtam volna egy jointot a terembe jövet. sőt a szemem belsejébe. . Egyedül Silvia néz rám helyeslőn.Dehogynem érintjük meg. Gandalf a szemembe néz. . Leo. vörösöm. jelképesen.. hogy nem viccelek. Silvia úgy néz rám.. Valaki fölnevet. Istent. mire gondolsz. ő majd megsúgja. Az emberek mindig imádnak valamit: a szépséget.. hanem hogy mit szeretünk.Mint az ő haja.Hogyhogy? . . Tudom a választ. amikor nem gondolsz semmire? Hallgatok.kérdés.Hogy szerethetjük Istent.Szóval szerintetek én az életemet tettem valamire. mert szégyellem hangosan kimondani a választ. a pénzt. mintha elértette volna a poént. súlyom. A többiek úgy bámulnak rám...Mint az ő vére. Gandalf mindjárt tudta. Mosolyogva mondja: ..Én ugyanígy vagyok vele. senki nem hiszi el. Niko anyukája az egyik legmegveszekedettebb drukkerünk." Elölről kezdődik a játék. Ma a Fantafoci ellen játszunk. ő lát el bennünket banándoppinggal. majd böfögőverseny hazafelé a motoron. amire jegyet kapsz.. A hittanleckét úgyse csinálja meg senki. Amikor Gandalf elárulja. mint amikor az alábbi menetrend szerint töltjük a napot Nikóval: Könnyű ebéd a Mekiben. így aztán hittanból is kapunk leckét: elolvasni az Énekek éneké-t. Mindig ez van Gandalf óráin: percről percre változik a téma. hogy utána muszáj az ellenséges focicsapaton levezetnie a feszültséget. Tavaly megvertük őket. mintha elszívott volna egy jointot. és némán fölírja: „Az én szerelmem fehér is. Legalább tizenöt rendőrt szeleteltünk föl motoros fűrésszel. éppen ezért most be vannak indulva. Pihentető PS-ezés Nikóéknál: kétórányi GTA. Már a szeméből is látszik a kapitányuknak. mi vár rá.Most mi nézünk rá úgy. csak elő kell vennie a varázskönyvét. Az életben csak az számít. Folyton engem néz. a Vandálnak.. hogy a Bibliából való. Kemény csapat. Nem is sejti. két évvel fölöttünk járnak. piros is. Ezt a mondatot senki sem ismeri. Semmi reményük. bosszút akarnak állni. és mintha mindig készen állna az újabb mondattal. Nincs is annál jobb. Felkészülés a meccsre házi doppingszerrel: Niko anyukájának titkos recept szerint készülő banánturmixáról van szó. Aztán végre elkezdődik a meccs. Odamegy a táblához. . Úgy fölmegy tőle az emberben az adrenalin. és hátulról nekimegy a Vandál bokájának.Mit mondtál rám? Érzem. Mindenki köré gyűlik.Mit művelsz. Agyonverne. Én előrelátó voltam: úgy döntöttem. kétrét görnyed. Niko meg én. Nem kapok levegőt. aki megint elvette tőle a labdát. de nem tudom. hanem valami ördögi fény. te agyatlan? Nem emberi tekintet villan a szemében. a GTA-féle adrenalin elönti Niko agyát. Lélegzethez se jut tőle. A Kócos mintha le volna lassulva. mint Gollam. Kész csoda. A Vandál egész idő alatt Nikót szekírozta. aki beverte Niko orrát: . mit. és kiállítja Nikót is. A fű alig várja.a bíró. hogy nem veszek tudomást a dogáról. Ráhajol a lábfejére. De itt vagyunk mi. hogy amikor a Vandál megint rátapad Nikóra. . és nem hagyja se gondolkodni. Gondolkodás nélkül rohanni kezdek a srác felé. Gyilkos erejű lapos lövésekkel melegítjük be a Szivacs berozsdásodott ujjait. Másképpen kellene csinálnunk valamit. ahogy a büdös lehelete fölfelé kúszik az orromban. bazmeg. tiszta vér a keze.Ma senki nem szurkol nekünk. Az első félidőben végig null-null az állás. Talán mert holnap dogát írunk bioszból. Nincs bátorságom visszaszólni. ha nem tört el a lába. A Vandál kétségbeesett ordítással csuklik össze. meg a forrófejű díjbirkózót is. Úgy veti rám magát. Csak azt tudom. és vérebként kapkod a bokája után. mintha rugóra járna. rángatózik. . amikor valaki orrba vágja Nikót. hogy végigsimítsunk rajta a cipőnkkel. Szoros emberfogásban. se lőni.szerencsére . A lökéstől két métert repülök a levegőben. Oda sem érek. mielőtt a fenekemen landolnék. Csak ekkor lép közbe . dolgozik bennünk a banánturmix meg a GTA hatására fölgyülemlett adrenalin. mi van.... otthon hagytad a töködet? . . . Mire az öltözőbe érek.. Ez a nap is jól kezdődik. eriggy. .Ugyan már. Niko. A fiú. nem vesztettünk volna tegnap. És hátat fordít... . Niko résre nyitott szeme villámokat szór felém. El se tudod képzelni.Ha nem izgágáskodsz. Hogy lehetsz ilyen köcsög.A haverodnak ma mázlija volt. Az Álmodozó egy vékonyka kis könyvvel a kezében jött be órára. El se tudod képzelni... nem játszhat többet a bajnokságban. Egy-null a Fantafoci javára. amit ezért kapni fog tőlem. .Niko nélkül meghal a meccs. Ennek nem lesz jó vége.. Legközelebb nem jön le élve a pályáról. eltiltották őt a bajnokságtól. és féktelen dühében belövi a gólt... aki beverte az orrát. Niko egy-egy fekete karikával a szeme alatt jött ma suliba. Te se bántál éppen finoman a Vandállal. Nikónak a hangulata is olyan sötét.. Leo. Száz oldal ha van. A Vandál összeszedi magát. Na...Ezért még megfizet. . köcsög! A Kalóznak és legénységének a torkára forrasztja a szót a dühödt barbárok hordájától elszenvedett vereség és megaláztatás. Niko már nincs sehol.Szóval az én hibám. menj a picsába.Még igazat is adsz neki. mint a karikák a szeme alatt. válaszolni sincs időm. A kijáratnál a Vandál vár rám a barbárjaival. vigasztald meg. mert Dantéhoz méltó jövő vár rám..mondta. hogy az én írásomat is azért nehéz megérteni. hogy hogyan találkozott Beatricével. hogy ne gondoljak rá és ne beszéljek róla. De mi köze a történelemhez a könyvének? Az Álmodozó azt mondta. úgyhogy lehet. Az a címe a könyvnek. amiről tanulunk. de Beatrice akkor is Beatrice. nemhogy az ember életét. és hogyan változott meg attól kezdve az élete. Dante egy egész könyvet írt Beatricének. Lehet.Ez a könyv megváltoztatja az ember életét . Egy középkori fazon ugyanazt éli át. ami Dante szerelmi története. Bele volt zúgva. akkor bele kell élnünk magunkat a korabeli emberek érzésvilágába. mint én! Lehet. Nem az Isteni színjáték-ot. És ha én vagyok az új Dante? Ha az Álmodozónak most az egyszer igaza volt? Mindenesetre Dante pont arról írta a könyvet. hogy Az új élet.. mit szólna hozzá Rocca tanár úr. Eszembe nem jutott soha. hogy nem vagyok egy Dante.. mint ahogy Dante írja: „Szeretnék hölgyemről beszélni néktek. hogy ha meg akarjuk érteni a korszakot. Akkor mégse én vagyok Dante reinkarnációja! Igaz. Egy kicsike kis könyvet. muszáj neki álmodozni. ami az álcázott karók közül a legrosszabb jegy. és én sem tudom megállni. Ez hihetetlen. És elkezdte fölolvasni Dante Alighieri egyik könyvét. hogy én vagyok Dante reinkarnációja? Ki tudja. pont amire én is rájöttem: hogy a szerelemtől minden új lesz. és soha nem ad jobbat kettes-alá-alánál. aki szerint az írásmódom hanyag és nyakatekert. / Nem mintha ... Ez hihetetlen. hogy Dantét se könnyű megérteni manapság. mert az egy oltári dögunalom. Csakhogy az Álmodozó egy álmodozó. hogy a könyvek megváltoztathatnának bármit is. mint én. néha pont az eredeti ellentétét. mert ezeket a dolgokat ő tavaly tanulta. latinul. Egy megfutamodó kalóz nem is kalóz. akkor majd visszakérdez. Nem fogok leégni vele. hogy szóm véget érhet.. Nem hátrálhatok meg. Elküldöm az üzenetet: „Incipit Vita Nova. Ebből látni fogja. a huszonegyedik század találmánya. Beatrice idén negyedikes. / hanem. és még szórakoztató is." Nem semmi.. ki is másolhatnék belőle egypár verset Beatricének. hogy komolyan gondolom a dolgot. Az én véleményem szerint is. azt javasolja a helyébe. Jópofa dolog a T9. sajna." Danténak mindig igaza van! Muszáj lesz elolvasnom a könyvét.tudnám. de Beatrice érteni fogja. és elküldhetném neki. hogy enyhülést találjon elmém. ami segített neki megírni azt a rengeteg verset. Sőt elküldök neki SMS-ben egy híres részt a könyvből. mert miközben írsz lefele egy szót. Csak egyvalami idegesít. Érdekes egybeesés.. Ki tudja. Meg fogja érteni. Egy csomó időt megspórolsz vele. mint Dante... A T9.. vajon Danténak volt-e valami T9-szerűsége. Meg kell találnom a gyönge pontját. ki kell találnom valamit. és ott kell rászabadítanom a Kalóz támadását. irtóra elegáns.. a T9 egy másikat ajánl helyette. Az Álmodozó mindenki véleménye szerint kezd határozottan kifelé mászni a balfék-mesemondó-pechláda skatulyából. vagy ha nem emlékszik. . hogy nevetségessé tegyem. Erre tuti válaszol. hogy „rossz". A T9 nem tud latinul. hogy „Sorry". egy meghátráló oroszlán nem is oroszlán. mert tényleg rosszulesik bocsánatot kérnem. így. Ha például azt írom. és ezt nem bírom elviselni. Nagyon jól tanul.. mindig elfog ilyenkor a félelem. Lehet. Beatricének zöld a szeme. Újra fehér a lap. senki nem látja a fehér festék alatt rejtőző fájdalmat. Mintha maga Beatrice próbálna eltüntetni engem fehér hibajavító festékkel a föld színéről.. Meg is kérdezném. de azért bizakodom. különben meg nem hiszem. ahová csak szimpla kellene. Jovanotti vagy Eminem. Ez az: a képességeim megvannak. amit tudnak. Így születnek? Én még semmiben nem vagyok nagymenő. Erről jut eszembe. Úgy érzem magam. csak még nem szántam el magam. mi az álma. hogy Michelangelo.Néha csak pislog az ember. A vers csak rímekbe szedett maszlag. Délutánonként ott marad a suli előtt beszélgetni a barátaival. Összeszorul a gyomrom. Reméltem. és igazat is adnék neki. Az Álmodozó szerint meg kell keresnem az álmomat. egy helyesírási hiba. Einstein. hosszú í a rövid helyett. és elfehéredik a szívem. még nem tudom. Beatrice nem jár senkivel. csak lusta használni. Beatricének. Kettős mássalhangzó ott. hogy Dante vagyok. hogy nem válaszolt az üzenetemre. mintha hiba volnék. Muszáj lesz tőle megkérdeznem. hogy legalább Dante hatással lesz rá. Meg kell próbálnom rájönni. hogy komolyan foglalkozzak valamivel. hogy az én álmomban Beatrice is benne van. és tervvé kell átdolgoznom. lehet. Egy ecsetvonás a javítófestékkel. mint a helyesírási hibák. csak cikinek találom.. Akár így. akár úgy. és eltűnök. holtbiztos.. hogy találhat rá az ember az álmára. Rosszulesik a dolog. hogy az embernek már tizenhat évesen feltétlenül tudnia kellene. hogy egyesek honnan szedik mindazt. Az angoltanárunk azt mondja rám: van esze. Tavaly voltam a . tiszta. Dante meg tehet egy szívességet! Beatricének vörös a haja.. hogy zavartalanul bámulhassam. De nem hiszem. majd elmúlik.. Talán nem is tudja. hogy aztán megadta nekem is. amikor . Ki is mondta. hogy szeret. Szemtől szembe találja magát velem. hogy az orrára kötötte. Vörös csillag: nap. és csak engem választhat. Az Isten is egymásnak teremtett bennünket. Talán ezért nem válaszol. cseresznye. Még nem. Elrejtőzöm az erdőben. „Vörös" név alatt mentettem el a számát a telefonomban. Én tudom. Csodálatos volt. Egész idő alatt folyton elbújtam valaki vagy valami mögé. így fogom becserkészni Beatricét. úgyis tudom. Nem gondolod. Ő nem.szülinapján. Vagy végig se hallgatnak. hogy esetleg pont azért akarom megbeszélni veled. kitől érkeznek az üzenetek. Nem is tudom. ahonnan esélye sincs elmenekülni.ők ketten ugyanis jóban vannak . Silvia adta meg . Azért válaszolhatna. egy napon. Nem tudja. mert nem múlik el? Vagy pedig rávágják a varázsigéjüket: egy napon. vagy azt mondják: ne törődj vele. Igen. és a megfelelő pillanatban előugrom a sűrűből. rubin. mert amikor fontos problémákat kell megoldanom. hogy a nagyoknak kár is szóba hoznom. legalább kíváncsiságból. Videokamerává változtattam az agyamat. Nem is volt. hogy elkérjem a számát. becserkészem és egy tisztásra terelem a zsákmányomat.a nyári szünet után. Ma beszéltem Terminátorral. honnan volt annyi bátorságom. hogy emlékezetembe véshessem minden mozdulatát.. Egy napon majd megérted. hogy a szívem bármelyik percben újra és újra levetíthesse magának a világon valaha forgatott legszebb filmet. hogy oroszlán volt az előző életében? Azért sem adom fel. Anya? Az tényleg ciki. azt már nem. akkor már késő lesz. ami azt jelenti: soha. aki méltóztatott volna válaszolni. A tanárokról aztán már nem is szólva.. Ki marad? Terminátor. ha utána adok neki a rántottmacska-ízű kekszéből. Különben is apa mindig holtfáradtan jön haza a munkából. a munka. azt rögtön megmondják: jegyeket. nem egy napon. hogy soha nem jön el az a nap. szerintem semmi értelme. A rosszat. Egyéb közös témánk nincs is. Az én koromban mégse beszélhetek meg mindent anyucival! Tanárok kizárva. aki úgy vetítette előre azt a napot. Most. A puszta gondolat is tisztára ciki. és a meccset akarja nézni. a gyerekek. leckét. feleltetést. mintha halált meg pusztulást jövendölne. ők sose voltak annyi idősek.gyerekeid lesznek. hogy az ember csak akkor érti meg a dolgokat. De nem: azon a napon majd jól megnézheted magad. Ma. mint én.. . máskülönben . A szüleim? Na. beírást. rávágják: most nem. szülők kipipálva. mert akkor minden egyszerre fog a nyakamba szakadni: az érettségi. pedig te szerettél volna időben felkészülni. és akkor majd megérted. szépen lassan? Minek megvárni azt az elátkozott napot? Ma.elpihensz a babérjaidon. főleg. Úgy látszik. egy napon te is dolgozni fogsz. Abban az egyben bízom. Nem lehetne elkezdeni már most. Ha valami komoly dolgot próbálsz kérdezni.. Ma akarom megérteni. pedig nem hiszem. csak éppen nem találtál senkit. Niko nem szól hozzám a Fantafoci-meccs óta... ha mindez a sok ménkűcsapás egyszerre éri. hogy olyan kényelmesek volnának. Ő legalább szó nélkül meghallgat. Csak olyan felnőttet találtál. A jó dolgokat bezzeg nem kötik az orrodra.. majd megérted.ahogy ők mondják . Ki tudja. ha mondani akarok neki valamit. különben se bírom a szagát. ő sem képes koncentrálni. pisilsz. mert én két lábbal állok a földön..Ne szakíts félbe! Az álmok klassz dolgok. De én nem. mivel nagypapám nincs. De hogy találjak rá az álmomra. alszol. az álmainkat a szépség nagy alkotóitól kapjuk kölcsön. Szeretem őket. Terminátor? Te készen találtad a tiédet. mint amikor viszket valamid. egy képben.Tudod. kutya módjára eszel. Sorra veszem az álmokat. De én nem vagyok kutya.. Meg kell próbálnom. újra meg újra eszembe jut. amik igazán közel állnak hozzánk. Terminátor. bár nem akarom túlságosan belelovalni magam. Alkotok valami maradandót? Csak az álmok maradandók. Azt viszont tudom. Ezt mondja az Álmodozó. mit akar. Terminátor. mi akartál lenni nagykorodban? Te csak kutya lehetsz. hogy az álmaink azokban a dolgokban rejtőznek. egy könyvben. melyik hogy tetszik. folyton tüsszentenem kell az öregségszagától. azt nem tudom. még nem tudom. és fontolgatom. hogy egyszer majd lesz egy álmom. egy filmben. Sétálunk tovább. Nekem nagyra törő vágyaim vannak. Talán többet kéne moziba járnom. Hogy mit jelent. amiket szeretünk: egy szép helyen. Vagy talán több könyvet kellene olvasnom. és az álmomról álmodozom. Tanácsot kell kérnem. de szívesen álmodom róla. csak mélyebben.. hogy tetszik. . és kutyaként döglesz is meg. a nagymamámnak meg kiabálni kell. Csöndben fekszem az ágyon. mióta erről az álomdologról beszélt nekünk az Álmodozó. Az Álmodozó azt mondja. Terminátor rángatja a pórázt. Az élet álmok . Nem csinálok semmi mást. Hogy mi az. Egy nagy álmom. Te mire vágyakoztál. Az Álmodozónak elég volt a mesemondó nagypapája meg egy film. az egész alak olyan légies. egyedül te értesz meg. Annyira nem tudok róla semmit. az apja nyomdokaiba szeretne lépni. Az álomban viszont . egy nőt ábrázol. mint a művirágokkal teli kert.. és pisil.. aki fehér napernyőt tart.. . mint amiről az Álmodozó magyarázott. Egyszer kaptam tőle ajándékba egy képet. mint a kert virágok nélkül. Nikóék gazdagok. Elmesélem.. Ez egy különleges kép. Híres képeket másol. de pont ez a jó. amit még föl kell fedezni. Festőművész akar lenni. Niko viszont mindent tud. én bezzeg egyszer se kapom el. Silvia nagyon jól fest. a lehetetlen álmokkal teli élet viszont olyan. neked mi a véleményed. Azt mondja. Terminátor. Elviszem a motoromon. Silviával megyek haza.ha jól értem kell lennie valami titokzatosnak. Sokáig dumálunk.. De szerintem ez nem igazi álom. Hajának vörös fénye nélkül üresebbnek érzem a napokat.Kösz. Terminátor? Terminátor válaszképpen lecövekel egy oszlop előtt. Mert mindent előre lehet tudni. Beatrice biztos beteg.nélkül olyan. hogy ha csak rágondolok. Két napja nem látom Beatricét. hogy lassítsak. Fehérnek. mint amikor nem süt a nap. hogy alig lehet megkülönböztetni a rásütő napfénytől. neki van-e olyan álma. A pisilése egyenesen arányos az eszmefuttatásaim időtartamával. és az apja rendelőjében fog dolgozni. Egy csomóan influenzásak. Fogorvos az apja. ő meg folyton azt hajtogatja. Mintha maga a nő . lázba jövök. mert a nő ruhája. Ezek a nők. az arca. hogy Nikónak van egy konkrét álma.. Fogorvosit fog végezni. Azt mondja. Silviának is van egy álma. Szép kép. ez az álma. ez a kedvenc hobbija. és én megkérdezem. Nekem még nincs konkrét álmom. Ez az egyetlen eset. . amikor magyaráz. mire odaérünk Silviáékhoz. és megkönnyebbülten fog csillogni a szemem. amikor csillog. Igen. és én úgy érzem.Szólok. csupa vérvörös. mi az én álmom. amilyen szétszórt vagyok. fék nélkül. hogy fessen nekem még egy képet. Nekem még nincs meg az álmom. hogy hamarosan rám talál.. hogy nem találom félelmetesnek a fehéret. és szóljon. ez egy nehéz pálya. Legalább tizenöt halálos balesetet úszunk meg szárazon . a jövőm nem szólhat erről.muszáj lesz megcsináltatnom a féket -. Dante. Igent mond. mert lehet. hogy észre sem veszem. Tetszik. Gázt adok.. mint ahogy az Álmodozónak csillog a szeme. Hogy honnan tudom? A szemem alatti karikákról. és úgy érzem. . Megkérem.. Csillog a szeme. amitől az ernyő alatt keres védelmet. Én viszont örülök. de érzem. eleven tekintet. Michelangelo szeme csillogott. Ezen a képen Silvia kibabrált a fehérrel. táskák vannak a szemem alatt.. Ahogy Nagy Sándor. Az álma.is abból a fényből volna. . hogy megtanítsanak félni mindattól. hogy a tekintete a bőrömet melengeti. Ők félnek. kiürítem a táskákat. csak nagyon kevesen futnak be. amikor beszél róla.. hogy megcsillan az álmod a szemedben. ha látom. Fény gyúl a szemében. hogy nézze a szememet. ott tartom az álmaimat. Azt mondják. Megkérem. álmok nélkül repülök a mélykék láthatáron. A szülők csak arra jók.A szüleim ellenzik. hogy Silviának ez az álma. Amikor majd rátalálok az igazi álomra. talán így rájövök. miközben beszélek valamiről. Szerintem jó álmot talált Silvia. Csillog a kék szeme. csak hobbi lehet. akinek viszont nem sikerül. annak könnyen felkopik az álla. amitől egyébként nem félnél.. érdeklődj.. hanem a szívünk. . elfogynak a szavak. a motorom.Tedd föl a megfelelő kérdéseket. ha időt és energiát feccölök bele. amit még nem is . légy lelkes. hogy nem láthatta többé Beatricét.De hogyan? . Végre beszéltem az Álmodozóval. De csak úgy találhatom meg. ami közel áll a szívemhez. . Meg kell keresnem azt. mindig tedd föl a kérdést: miért tetszik? Így találod meg a választ az álmodra.Ezt hogy érti? -Olvass. mert ha szerelem nincs. szenvedélyes. Ha valami izgalmassal. . Nem a szavunk számít.Tanár úr.Beatrice még mindig nem jött suliba. Fehérek lesznek a lapok. Közel áll a szívemhez Beatrice. .. Megpróbálom követni az Álmodozó módszerét. alapos. hogy találja meg az álmát az ember? De komolyan tessék válaszolni. közel áll a szívemhez Silvia. az álmom. Közel áll a szívemhez Niko. mint Dante napjai attól fogva.. Ezt mondta az Álmodozó. Üresek a napjaim. Hogy bizonyos dolgok honnan jutnak az eszébe. azt csak ő tudja. Közel áll a szívemhez a zene.. és ez nem hangzik valami jól. A megállóban sincs délutánonként. figyelj. valami lelkesítővel találkozol.Keresd. amit tudok. Nincs mit mondanom. nincs tinta az életben. Abból kell kiindulnom. Fehérek. Persze még kevés. ez így nem mehet tovább. amit nem értek. márpedig ha mi ketten nem játszunk össze. Ezek az alkotórészei az álmomnak. Mellesleg muszáj csinálnom valamit.ismerek.. Valami plusz. Közel áll a szívemhez apa és anya. Egyelőre nem találtam meg a választ. Ki tud így aludni? Megnézek egy horrorfilmet. ha valóra válthatná az álmát. Neki nem kell semmit megmagyaráznom.. ha vele vagyok. és mindegyikről föl kell tennem a megfelelő kérdést. Aztán a zenémet kérdeztem ki. Nem ítél meg. Pár darabja már megvan a kirakójátéknak: közel áll a szívemhez a többiek szeretete. Ki tud így aludni? Fehér éjszakák a négyzeten. Ez volt az egyetlen göröglecke. ami segít . Meg kell keresnem a szívemhez közel álló összes dolgot. több kell. Közel áll a szívemhez. mint régen. Niko miért? Mert jól érzem magam vele. nyugalom önt el. és kész. hogy szabadnak érzem tőle magam. nemsokára itt a következő meccs. amit szerettem. Van benne valami titokzatos.. talán ennyi. amikor anya kézen fogott a tömegben az áruházban. Ő az álmom. Vörös ez a titok. mint a felkelő nap vörösének titka: a hajnal előtt még sötétebbre festi az éjszakát. hogy nem szólunk egymáshoz.. közel áll a szívemhez a szabadság. ezért nincs rá magyarázat. amikor nem szekálnak. hajótörés vár a Kalózokra. Legalább ennyit megtaláltam. Megkérdeztem a fék nélküli motoromat is. és ugyanez volt a válasz. Miért áll közel a szívemhez Beatrice? Ez már keményebb dió. Ez túl kevés... és azt felelte. A fordításokból ki kellett írnunk a füzetbe néhány görög szónak a jelentését. és keresni hozzájuk egy-egy olasz szót. szeretném. Kérdés: miért áll közel a szívemhez Silvia? Válasz: bírom őt. Ezért tűnt el. Szóval ezért nem jött suliba. Erre most jön ez az izé. Mindig is sejtettem. Ez az álomdolog egy orbitális átverés. A könny meg sós. hogy a fehérrel nem stimmel valami. . Az ember csak épít meg épít meg épít. Ebből van az olasz luce. és onnantól semmi értelme az egésznek. eltűnik az álom is. fény szó. Leukosz: fehér. mert nem jön el a hajnal. Görög eredetű szó (minden betegség neve a görögből jön). egy még félelmetesebb jön ki: leukémia. Viszont talán gyógyítható. aztán valaki vagy valami lerombol mindent. Ha ezt a két félelmetes szót összerakjuk. Beatrice volt az álom titokzatos része. Könnyes szemmel mondta Silvia: . és azt jelenti: fehér vér. így hívják a vérrákot. Mint az Argentieri férje. És a legsötétebb sötétségben marad az éjszaka. Leukémia. Ha ő eltűnik. Ebből származnak a vérrel kapcsolatos hemo-előtagú szavak.megjegyezni a görög eredetit. Mert a végén úgyis fájni fog. Így tanultam meg jó alaposan két szót. Sőt annál is rosszabb: vérrák. Tudtam én. Hogy lehet fehér a vér? A vér vörös. és kész. Az ő könnye az enyém lett.Beatrice leukémiás. és kész. és el akarja őt szakítani tőlem. Tudtam. Aima: vér. az én vérem is kifehéredik. Ő volt a titok nyitja. Akkor meg mire volt jó? Az álmomnak része volt Beatrice. Beatrice nélkül nekem végem. Elmosolyodik. azok közül. A „röntgenesek" közé se sorolható. Dumálunk. Iszogatjuk az óriás kólánkat. . hogy olvadozik a boldogságtól. Niko megérkezik. Most éhes vagyok. mint az óvodások. jó? Röhögünk. Csak a mekiszag van bent ilyenkor. Álmodozó. Magányos szigetem. Most sem beszélek róla. De nem érdekel.. Niko a böfögési tudományát fitogtatja. amitől fehér lesz az ember vére? Hazug vagy.. magamba fojtom minden dühömet és fájdalmamat.. akik hisznek is a hazugságaikban! Holnap összevagdosom a lúzer biciklidnek a kerekeit.. meg felsős taknyosok. Hátba vág: -Jó nagy marhák vagyunk.Miért is kell léteznie egy ilyen kibaszott betegségnek. Pontosan ott folytatjuk. akiknek a méreteit meg a legjobb testrészeit szoktuk kidumálni. titkos menedékem volt a Karib-tenger kristálytiszta vizén. Nem. . Beatricéhez nem szabad hozzáérni. Nikóval bigékről meg jó csajokról dumálunk. Mindig titokban tartottam Beatricét. és dumálunk... Beatrice nem bige. még szavakkal sem.. Soha nem beszéltem Nikónak Beatricéről.Na. ebbe a kategóriába se tartozik bele. beszélnem kell veled. méghozzá a legrosszabb fajtából. és hiába jó csaj. ahol abbahagytuk. látom. SMS: „Niko.Hagyjuk ezt a hülyeséget.Beszélj a saját nevedben. Erre is csak az igaz barátok képesek. . jó? A Kalózok nem veszekszenek. unott pofával leül. most ezzel is kibékülök.." Délután a Mekiben: a Tejútrendszer legcsüggesztőbb dolga. mi van? . Niko másra se várt. . bazmeg.Muszáj egyet zenélnünk.Hogy jön ide a halál. . Beatricének vérre van szüksége. hogy Beatrice kórházban van.Ki ellen játszunk? .Te félsz a haláltól? .Nem lehet.Niko! Rám néz. Fölröhögök..Akkor holnap.Hát igen.Nem szabad a fehérre gondolnod! .. hátha .Gyerekjáték. Nem könnyű gyöngének lenni. Niko nevet. Silviától megtudtam. .. . . . Meg a következő meccsre is föl kell készülnünk. Vérátömlesztésre. rég tomboltunk. . Én úgy teszek.Az X-Men? ...Hányszor kell még elmondanom? Utánozom Niko bádoghangját: . Szerintem a hajad miatt van. haza kell mennem. pedig legszívesebben bőgnék. mintha nevetnék.. . tanulni. amikor kólával a kezedben ülsz a Mekiben? Te tisztára meg vagy hülyülve. Bedaráljuk őket. Nem kap tőle elég levegőt az agyad.Holnap. Szembe kell szállni a fehér vérrel.Aha. .. Bizonyos dolgokat csak Silviának van joga közölni velem.. a saját vércsoportjából.A mamlasz harmadik Á-sok ellen.. le kéne vágatnod.Menjünk be csajozni a városba! . Leo. . Egy vörös hajú néni van vele. aztán alig . Aztán eszembe jut az álom.Én se. mert a szívemben lévő iránytű mindig ugyanabba az irányba mutat: Beatrice felé. hogy álmodj. . Szembe kell szállni a fehér vérrel. hátha Beatrice megmenekül. Neki is csukva a szeme. A harmadik próbálkozásra meg is találom. a kórház homlokzata. a fogorvos jut róla eszembe. aki beteg. az ég. vagy meg akarja védelmezni az álmát. A szobáját keresem. Nem merek közelebb menni. Látja. azért jöttem.tiszta. és közlöm. Azt mondja. Az anyukája lehet. mi nem érünk rá szórakozni. mint a haja. Nem tudom. hogy az én álmom Beatrice.. Az ember egy álmot akar szőni. hogy komolyan beszélek. Ilyen egy világot. hogy odaadjam az én vörös véremet Beatricének az ő fehér vére helyett. merre van. hogy mindet odaadnám. Mire én kelletlenül: . de nem hívhatom föl minden percben. Nem kérdezem meg senkitől.Hány éves vagy? . Az ajtóból kukucskálok: alszik. de azt tudom. Bemegyek. csak olyan vörös legyen tőle a vére. Dühösen nézek rá: . mi a teendő. senkinek nem szólok egy árva szót se. az emberek arca. és engedélyt kell rá kérnie. Repülök a motoromon. bazmeg! Biztatnak. Azt se tudom. Minden fehér lett: az út. kiskorúaknak szülői engedély kell. új. melyik az ő vércsoportja. Silvia talán tudná. A vérvörös haja.kérdezi kelletlenül. Az ügyeletes nővér furcsán néz rám.Ide figyelj. Nem semmi! Az ember a vérét akarja adni valakinek. Mint egy alvó királylány. az orromat megcsapja a fertőtlenítő szaga. vörös vér termelődik helyette.Tizenhat. hogy nekem annyi rengeteg vörös vérem van. Félek.. és engedélyt kell rá kérnie. mit kell ilyenkor mondani. Lemegyek a felvételi irodába. kezdenél hozzá. és vért se adtam neki.Hogy vagy? . Gépiesen elismétli az utolsó előtti mondatomat. . .A szerelemben minden lehetséges. Hazamentem.kérdezem. mint aki fehér tengeren hánykolódik: sehol egy kikötő. Fehér lett az álmom. ami még csak most kezdődne el igazán? Nincs semmiféle válasz erre a kérdésre. a megfelelő kérdéseket föltéve közelebb jutok az álmomhoz. sehol egy móló.Pocsékul. mert Beatrice rákos. Egy lépéssel se jutottam előbbre. Úgy éreztem magam. Nem engedték. hogy engedélyt kell rá kérned. És akkor azzal jönnek... Pár centi vastag romkupac marad belőle.Hogyhogy? . Vagy legalábbis jobban .. amikor jön a dagály.. . Az Álmodozó azt mondja. veszélyes is lehet.Szerintem igazuk van.. mintha nem is figyelne rám: . Irigykednek. Nem beszéltem Beatricével.Kiskorúaknak engedély kell.Megvagyok. mint a homokvár.. Csak. és elhallgat.Hát igen. Fölhívom Silviát. csak akkor nem. .. máskülönben nem lesz jó vége. Az álmom úgy omlik össze. Képtelen vagyok bármire is koncentrálni.Mi van? Olyan fura vagy ma. . Na.. és te? .mondja Silvia. máris az utadat állják. akkor lássuk ezt a kibaszott leukémiát! Mi a fészkes fenének áll közénk? Miért akar tönkretenni egy életet. ha nagykorú vagy. . .A szerelemben minden lehetséges! Nincs szükség holmi engedélyekre! . hogy vért adjak Beatricének. Akkor viszont kár is álmodni. Én két lábbal járok a földön. és lábbal tiprom az álmaimat. hogy tényleg fölfal. Dreams a márkája. .Hol a francban vagy? Niko hangja mennydörög a telefonból. hanem a fájdalomtól. veszek magamnak egy új cipőt. Letette. mert csak fájdalmat okoz magának.Össze kellett pakolnom a szobámban. olyan tuti biztos. amit mondok. Én látom a fehér bálnát. . vissza kell szereznünk a csoportelsőséget. fölébreszt a kómából. hogy öt óra van. Életemben először feledkezem meg egy meccsről. boltban kapható álmokat. Félek. Ezek a legjobb órái! . Óriási. fél óra múlva kezdődik a meccs az X-Men ellen. Az Álmodozó ma megint meglepetés-órát tartott. a vágyak a csillagokkal vannak összefüggésben. . Niko egy percig se hiszi el. én három gólt lövök. ha nem álmodozik. legalább a földbe tiprom az álmaimat. De valahogy nem tudok szívből ujjongani. A másodperc töredéke alatt rájövök. Az ember nem a vágyakozástól lát csillagokat... mint minden meccs előtt: . Együtt üvöltöm a Kalózokkal.teszi az ember. Megyek. de sehol semmi. Inkább úgy kell álmodni. Én nem tudom. különben anya nem engedett volna el. amiből a sidera a csillagokat jelenti. Megmérem a lázamat.Vesszen a bálna! Hét-kettőre alázzuk az X-Men csapatát. mi történik velem. Latinul: desidera. Biztos beteg vagyok. .Húzd a beled.. Tiszta humbug. mint Niko. Az Álmodozó azt mondja. amit tényleg el kell olvasnotok.Senki nem tudott válaszolni. ami persze elég ritka. Igaz. Égtek a könyvek lapjai. ami különösen megtetszett neki. vagy ami éppen foglalkoztatja vagy érdekli... de jól hangzanak. Három város. Mint amikor én önkívületben hangosan ismételgetem Beatrice nevét.Miért? . Bizánc. mint Bradbury nagyszerű regényében.Róma. azt nem tudom. amelynek hatalmas könyvtáraiban évszázadok irodalma és tudománya gyűlt össze. Erre azt mondta. Felperzselték a szellemet és a szellem szárnyait. . gyönyörűséges. az arabok meg a törökök ostromának tüzében. műkincsekkel zsúfolásig tömött város. Az addig élt összes ember álmaival teleírt tekercsek és kódexek. hogy fölolvas egy részt egy könyvből. amelyekből még egyszer annyi vagy még több ember is meríthetett volna újabb álmokat. Ezeket a szavakat mondja az Álmodozó. hogy pontosan mit jelentenek.. Nem szárnyalhatott többé. mint amikor valakit akkora öröm ér. olyan csillogó szemmel. A szenvedélyes szónoklat végén az Álmodozó föltette nekünk a kérdést: .Azzal kezdi. nem szabadulhatott ki a történelem börtönéből. Alexandria. Ma a Csillagórák című könyvből olvasta föl azt az elbeszélést. amelyik három város ostromáról és kifosztásáról szól.. Csakhogy ezek az álmok füstbe mentek a barbárok. mint előtte századokon át. Három dúsgazdag. és írjunk róla házi . Egyetlen lángoló mozdulatuk az élet titkait őrző többemeletnyi papírt emésztett el. gondolkodjunk el rajta. erről a Bradburyről még sose hallottam. hogy muszáj elmesélnie a szembejövő első járókelőnek. Úgy olvassa föl. vagy amikor mindenkinek el akarom mesélni. milyen jól feleltem. majd meglátjuk. Megpróbáltam beszélni anyámmal erről a véradásdologról meg Beatricéről. A tudatlanság a legkényelmesebb dolog. Az Álmodozó egy őrült. Alexandria. amiért mindig kifog rajtam. hol keressük a választ. Tényleg baromi nehéz. amit ismerek . amelyikben együtt fordulnának elő ezek a teljesen össze nem illő szavak. hogy képesek vagyunk ilyesmiről gondolkodni. Muszáj megpróbálnom. de biztosan .. Mert nincs fönt olyan szöveg az interneten. Nem tudom. Nem érti. szerinte jó ötlet. Rövid távú és hasznos dolgokkal. álmok.dolgozatot. Máshol kell keresni az összefüggést. valami vámpírhistóriát mesélek. Azt hiszi. hogyan vedd rá azt a helyes lányt. Egyáltalán nem vagyunk hozzászokva az olyan kérdésekhez. mostanában nagy divat az ilyesmi. Nekünk kell megtalálni. Elmagyarázom. miután öt-hat szavas SMS-ekre költötted el az egész egyenlegedet. ha beírod: Róma.. Nekünk sokkal egyszerűbb és gyakorlatiasabb problémákkal kell foglalkoznunk.. Mert az ő kérdéseire nem adja ki a választ a Google. Bizonyos dolgokra egyszerűen nincs ráállva az agyunk. Nem jön ki semmi. hogy járjon veled. mindig fölpiszkálja a kíváncsiságomat. mert most először fordul elő. Utálom az Álmodozót. hogy nincs honnan kimásolni a választ. Azt se tudjuk.a nappalinkban lévő kanapé után. könyvek. meg fogom-e írni ezt a dolgozatot. Ezért olyan nehéz. tűzvész. hogyan kunyerálj pénzt feltöltőkártyára három napon belül másodszor. Bizánc. mint amiket az Álmodozó tesz föl. Azt mondja. hát ilyesmivel. a világon. Azt hiszi. És talán még ennél is nagyobb a tét. Honnan másold le a görögfordítást.. viszont van benne valami titokzatos. célok. gondoltam. Talán be kéne rúgnom ahhoz. vagy önmagamat. A zenében az ember néha minden keresgélés nélkül is megtalálja a választ a kérdéseire. Fölhívom Nikót. főleg. Most rögtön. Nem volt alkalmas a pillanat. mintha megküzdenék ezekkel a rémekkel. hát legalább szembetalálkozik a saját érzéseivel. aztán másnap lemásolom valakiről. Majdnem az összes jó nóta ezekről szól. Még ébren vagyok. hogy eltűnjenek. ha most kiszállnék. de semmi nem jutott eszembe. hogy nem volt bátorságom szóba hozni a dolgot. oda akarom neki adni a véremet. Jó. Muszáj beszélnem apával. düh. márpedig én nem játszhatom el az egyetlen lehetőségemet. ami miatt muszáj belemennem a játékba. Tovább erősködöm. és átmegyek hozzá. és mielőtt berúgok. Beatrice továbbra is beteg. Szomorúság. Kérdezd meg apádat.másoknak is eszükbe jutott már. de amikor a zene véget ér. Igen ám. nehogy az alkohol kárt tegyen benne. Ezzel a varázsszóval rázzák le az anyák a gyerekeiket. magány. amióta a világ világ. de akkor se tűntek el varázsütésre. Niko szerint a pia működik. Ha nem tudom megírni. Belém fojtotta volna a szót. Soha nem izgattam magam a nehéz dolgozatok miatt. . a dolgok akkor is megmaradnak. megkérdezem. mert ő olyan tiszta. Mintha elárulnám az Álmodozót. Nekiültem az Álmodozó házi dolgozatának. Ezeket a számokat játszva. mert próbálom megírni a dogát az Álmodozónak. de most valahogy nagyobb tétje van a dolognak. Nem is tudom. hátha a zene segít. Persze most talán közelebbről ismered őket. amikor még néven se tudom őket nevezni. Nem vagy egyedül. nyugisan lefekszem aludni. Ha meg mégsem. Apa nem ért haza vacsorára. Más is érezte már ugyanazt. miért. Olyan későn jött meg. Fehér. hogy soha többé ne legyen erejük talpra állni és újrakezdeni. Hívom Silviát. Silvia az én őrangyalom. Alexandriát. az arabokat. Hamuvá változtatom a papírra írt álmokat. Ne álmodhassák újra a városaiknak. Fehér minden. később Konstantinápoly. a városokat kifosztó hódítónak csakis rabszolgákra van szükségem. mint ez a nyomorult képernyő. Megpróbálok fosztogató katonává változni. mint Beatrice vére. Az egyetlen különbség. Fölperzselni az álmokat: íme a titok. és fölteszem magamnak a kérdést: mi a célom a könyvek elégetésével? Róma. ne álmodhassanak mások szabadsággal és szeretettel teli elbeszéléseiről. Úgyhogy tűzbe a .A számítógép képernyője előtt ülök. Késő van. a fejemben meg fehér minden. Semmi nem jut az eszembe. mások életének legszebb emlékeit. hogy nyugodtan és háborítatlanul uralkodhassam. hogy megszabaduljak tőlük. Bizánc . hogyan győzzük le végleg az ellenségeinket. ha a segítségére van szükségem.amiből. Ha elveszed az emberektől az álmaikat. Ez a megoldás. Silvia mindig bekapcsolva hagyja a mobilját. és néha nem hallja a mobilja zizegését. Beírom a címbeli kérdéseket: „Miért gyújtották föl a hódítók Rómát. Fehér füstté változtatom az álmokat. Bizáncot? Milyen indítékok vezették a barbárokat. hogy bármikor hívhassam őt. Odakint fekete éjszaka. rabszolgákká válnak. Ne álmodhassanak semmiről. Márpedig nekem. Nem veszi föl. mint például most. Alexandria. Egyedül kell megoldanom a problémát. és én ezrével égetem el a könyveket. Elhamvasztani az álmokat. majd Isztambul lett porlepte utcáit járom. a törököket? Mi volt a közös ezekben az egymástól olyannyira különböző emberekben?" Fehérség. hogy ő éjszaka alszik. körülöttem őrült zaj meg kiabálás. mint rájöttem. legalábbis azok.szavakkal. Az éjszaka feketeségéből loptam el a fehér képernyőt betöltő jeleket. a fekete éjszaka kellős közepén. Gyorsan beadnánk a dogákat. ugyanolyan sötét van odakint. fölolvashatja. méghozzá tanulás közben. Vörössel. Mintha évszázadokkal ezelőtti por és füst gomolyogna körös-körül. és ez a láng elemészt mindent.. mint énekelni.. inkább tegyük el mi a választ. de nem fogok rászokni. Talán nem is feltétlenül az osztályzat miatt tanul az ember. írás közben. ellopod őket a többiektől. úgyhogy kénytelen vagyok színesben kinyomtatni. mint amikor hozzáfogtam az íráshoz. Aki akarja. Miféle tanár az olyan. amire rátaláltunk. mindenki megírta. Ez hihetetlen! Azt mondja. Amikor elkészülök. Irigység lángol a szívedben. Még én is megírtam. Tegyük el magunknak. Ez a legkegyetlenebb pusztítás: megfosztani az embereket az álmaiktól. Az álmaikkal együtt kiégett emberekkel teli lágerek. Az Álmodozó tényleg őrült. Csak fehér hamu marad az ősi álmokból. aki nem osztályoz? Azt viszont sikerült elérnie. Úgy látszik. Kicsöngetnek. hangosan fölolvasni valamit ugyanolyan ciki. hogy ellenőrizze a leckét. . Ez az első eset. de az Álmodozó nem kéri őket. Természetesen ki van fogyva a fekete tinta a nyomtatóból. amire büszke. Ha nincsenek álmaid. aztán meg le se osztályozza. pedig idebent vagyunk a teremben. Én természetesen nem vagyok köztük. hogy mindenki megírja a dogát. Mindenki írt valamit. Föladja a házi dolgozatot. miközben kiürül a terem. Fölfedeztem valamit. Az Álmodozó csak ül. akik föl merik olvasni. Álomrabló nácik. hogy nekik se legyenek.. Az Álmodozó végigmegy a padok közt.. hogy valamit nem értek. hát az az. nekem pedig pocsék a memóriám. Máskülönben nem fogok tudni talpra állni. nem egy jajgató romhalmazra. hogy szinte hallom. amiktől úgy fölmegy bennünk az adrenalin. így tettem tönkre a . hogy a fosztogatók elégessék. aki nem röhögne ki. Az egyik kedvenc hősködésem a vészfékezés. Ő az egyetlen ember. és csak a legeslegutolsó pillanatban fékezünk. hogy nem is teljesen balfék. Lehet. mielőtt elfelejtem. aki közelebb ér az előttünk lévő kocsihoz anélkül. odajön hozzám. különben elfelejtem. Hiszi. hogy hívtál.. elhamvasszák az álmaimat. A hősködés azt jelenti. Nézek utána. Muszáj fölírnom mindent. Nem szabad elfelejtenem. és szomorúan néz rám: .Miért kerestél tegnap? Csak ma reggel láttam. csillog a szeme. Mi más kellett volna. amire rájöttem. amitől tutira eldobom az agyam. El akarom mondani Silviának. Nem szabad. Márpedig Beatricének rám van szüksége. Silvia fölemeli a fejét. Ha van valami. mint amikor apa mást mond. Padlógázzal hajtjuk a motort. Mintha a gondolataimban olvasna. Nem fogom hagyni. Talán az egyetlen módja a memóriám megmentésének.A dogához kellett volna segítség. ha író leszek. hogy ezt tegye. . hogy nekiütközne. Az nyer. mint amit gondol. hogy veszélyes dolgokat művelünk. belém karol. hogy képesek vagyunk klassz dolgokat véghezvinni.. amikor Nikóval „hősködünk". és az az érzésem.Hát persze. mert borzasztó fontos. Nem hagyom senkinek. és a vállamra hajtja a fejét. . Apropó: beszélnem kell apával. ahogy száguldozik a vér az ereimben.Mosolyog. Elengedi a karomat és otthagy. Bízik bennünk. . Egyre közelebb kerül a Porsche hátulja. Niko jön nekem az ezeregyedik fagyival. Amikor meglátod a fehéret. mint a filmekben szoktak a párbajgyőztesek. csak annyit. mielőtt elkezdődne a végső szakasz.A félelem fehér. mert a legvégén Niko mindig bemajrézik. és gázt adtunk.. amit tenned kell. egy vonalban rohanunk. Mosolygok. Niko fékez. De én nem fékezek: az a pillanat olyan hosszú. de ezen múlik a győzelem. Egymás mellett száguldunk. . Amikor megláttuk a csillogó fekete Porsche Carrerát a piros lámpánál.Hogy csinálod? Nekem magától rátapad a kezem a fékre. Ha most nem fékezel. halál fia vagy. és egyig számolsz. Niko úgy néz rám. akik azt hiszik. Csikorog a töredezett aszfalt. teljes gázzal. Niko felé fordulok. ahogy a kerekeink beleharapnak. Nyalom a fagyimat: vanília-eper. Az első kerekem finoman . Csak a levegő próbálja fékezni a motorunkat. . ahogy az olyan bolondokra szokás nézni. Ebben a műfajban verhetetlen vagyok. mint egy évszázad. Csak egy másodperc az egész. egymásra néztünk. Nem veszíthetek. én viszont mindig egy pillanattal később fékezek. az adrenalinhullám elhomályosítja a tekintetemet. Én egy szempillantásnyit várok.megcsókolja a Porsche sárhányóját. Nem tehetek róla.fékemet. de nem sok sikerrel. zilált sörényem a szemembe lóg. értelmesen beszélnek. Még egyszer Nikóra pillantok. Zúg a vér a fülemben. Fagyi nélkül nincs hősködés. A bátorság vörös.. Ez a titka a hősködésnek: egy másodperccel később teszed meg. Csupán tíz méter választ el a Porsche csillogó fekete farától. erősen koncentrálsz a vörösre. mint ahogy az életösztönöm súgja.mint anyuka az újszülött kisbabát . amíg kimondom: „egy". . Bizonyos dolgokat megérez az ember. Nem. A karomból kifolyó vér láttán szédülés fog el. kíváncsiságból. Végeztem a füves cigivel. Beatrice élete vérségi kötelékben van az én életemmel. Sokkal sötétebb. tisztának. Csak győznünk kell. Akkor nem volna jó semmire a vérem. de aztán összeszedem magam. mint Beatricének. mint a Beatrice iránt való szerelmem. Azért mondom. és reménykednünk. Ugyanaz. . De amikor egyedül maradok a nővérkével. piros orrú bohócok a cirkuszban." Nem rossz köpés. ugyanaz a vér folyik az ereinkben. hogy a múlt hónapban elszívtam egy füves cigit. Vörösnek. .. mint a fehér képű. bevallom neki. én meg üldözöm. kifogástalannak kell lennie.. . ahol Beatrice fekszik. drogozok-e. és egy pillanatig azt hiszem. Megkérdezik. mondom.. meg fogja keserülni. Lilásvörös és sűrű..Holnap meccs. Niko hátba vág. Megnézik a vércsoportomat. Apával a kórházban. meg kell hagyni. amitől az orrom a fagyimban landol. mert itt van apa. De ha rendszeresen szívnék. Vissza kell szereznünk az első helyet. Jó sokat levesznek..A Vandál. De csak egyet.Jól áll! Rohan előlem. akár a szerelemtől. az nem számít. mindjárt elájulok. de erőt is ad. hogy a Vandál csapata döntetlent játszik. úgyhogy a véremnek tökéletesnek.. Biztos voltam benne. mint az iránta való szerelmem. akkor nem adhatnék vért. mint hittem. elveszíti a fejét az ember. A nővérke megnyugtat. A vértől. Beatricének később is szüksége lehetne rá. egyforma a vérünk. Egy. hogy nem. aki villámló tekintettel dörögné a kedvenc fenyegetését: „Az árnyékod porává zúzlak. .. ahogy kisimította a hosszú haját a szeméből. mi is a neve. hogy emlékezőtehetség dolgában nem állunk valami fényesen a családban.Amikor először megláttam. ez az utazás volt a szüleim ajándéka az érettségimre.kérdezi a karomra nézve. és úgy mosolyog. ezért megkerülöm a választ... A járása. Visszaül a helyére. meg ahogy félrebillentette a fejét nevetéskor. . . . mint egy fordított vámpír: nem szívom a vért..Micsoda kérdés. Angélica? Mindig mondtam. hogy életben maradjak.Ugye. . mintha az életemet adtam volna Beatricéért. velem szemben.Mesélj nekem valamit erről a lányról. . . . Egy hajóúton történt.Fáj? .Hát anyád. mint a tejhab a kapucsínód tetején. ez a lány a nagy Ő? Nem akarok Beatricéről beszélni apának. csokisat. hanem adom. Hozok neked még egy croissant-t. . és egy nutellával csurig töltött croissant-nal jön vissza. ahonnan a vért vették.Egy kicsit csíp. apa. mint Dante szerelmének.Olyan sápadt vagy.Mikor jöttél rá? . félholt vagyok és sápadt.Neked ki a nagy Ő? . . Esténként túl fáradt az egész napi munka után. ahogy csak reggelente szokott. Apa reggelizni visz. de minden oké. a kézmozdulata. Beatrice a neve...hogy átlépje a korlátait. Úgy érzem.Beatrice. Milyet kérsz? .. Apa a pulthoz megy. .Édes fiam. és elnevette magát. gimis koromban vettem az első távcsövemet. . Ő pedig a többi lánnyal ellentétben figyelt rám. csak beszélgettek.A csillagokról? És figyelt is rád? .Persze.Aztán odamentem hozzá. mert a hajó fedélzetén. Megáll. .A te idődben mást se csináltak a fiatalok. hogy mennyire értelmetlen a kérdés. mivel akkor láttuk egymást először.. mintha vége volna a csöpögős film első részének.Mire ő? .". .Elmosolyodott. igen.És miről beszélgettetek? ... és ismertem a csillagképeket. válaszolta. sőt meglehetősen röhejes is. Fölrázom: . Így aztán a csillagokról kezdtem neki mesélni. közben az arcát dörzsölgeti. a hűvös és kristálytiszta éjszakában távcső nélkül is látszottak a csillagok.. . beszélgettünk. .És aztán mi volt? Apa levegőt vesz.Apa mintha álmodna.És aztán mi történt? . amit én ki nem állhatok. miáltal félig-meddig elbújik a keze mögé: . beszélgettünk. mindent tudtam a csillagokról. és azt mondtam: „Kegyed is ezen a hajón utazik.Mit csináltál? . és egy szuszra felel.A csillagokról.Aztán beszélgettünk.Aztán neki ajándékoztam egy csillagot. „Azt hiszem. mintha olyasféle csöpögős filmként peregne a szeme előtt a múlt. kisasszony?" Csak a kérdőjelnél jöttem rá.És aztán mi volt? . . és kérdezgetett is. ne szemtelenkedj az apáddal! . körbenézett. mint aki keres valakit. . Kihasználom a helyzetet: . amit nem mások döntöttek el helyetted. Az az érzésem. amit a Föld bármelyik csücskéből lehet látni. hogy minden este fölnézünk rá.Kiköpött apja.. Holtfáradt vagyok. ma kezdtél el felnőtté válni. . bárhol vagyunk is. Meg kell erősödnöm. Megígértük egymásnak. Hátba vágom: .Igen. Egy szót sem szólok. Úgy látszik.Azt hiszem.Akarhatok akkor még egy croissant-t? Apa lemondón ingatja a fejét. ahol emberek laknak. és cinkosan mosolyog: .. Leo. hogy mindjárt elpirul. de nagyon boldog.Büszke vagyok rád. amit nem mások sugalmaztak. mintha mostanáig süket lettem volna.Milyen romantikus. és egymásra gondolunk.. Apa elhallgat. Apa odaajándékozza anyának a Szíriuszt.Én arra gondoltam. .Mosolygott. amelyiknek a fénye holdtalan éjszakákon árnyékot vet. Ez az egyetlen csillag. Ezer éve nem töltöttem ennyi időt apával. a hajón.. Egyébiránt pedig: pihenés.És te? . aztán rám néz: . ő mit szólt? . Ma olyasvalamit tettél. és az egyetlen. de ekkor a szalvéta fedezékébe bújva letörli a croissant morzsáit a szája széléről. Te akartad.. . nemcsak ott. mit nem adnék érte. nincs több mondanivalója..ez a nap mottója. neki ajándékoztam az egyik csillagot. Kidugul a fülem. ha tényleg volna egy ilyen nő az életemben. Elnevetem magam. „Büszke vagyok rád" . amelyik a legfényesebben világított azon a holdtalan éjszakán: a Szíriuszt. senkit nem akar látni. Niko.. Szédülök.Azóta sem találkoztam Beatricével. és ez olyan. Hányingerem van. szinte áttetsző bőrén. kettő-kettőre állunk holmi taknyos másodikosok ellen. Remélem. muszáj meggyógyulnia. és nem kapok levegőt.Fehér vagy. . mintha egészen szorosan mellette volnék. jót tesz majd neki a vérem.Mi a fenét csinálsz? Miért vagy ilyen lassú? Folyton hibázol. . ami egy rákellenes kezelést jelent. hazament.. Én botrányosan sok gólhelyzetet szúrtam el. Nem mondtam. hogy ne nagyon ugráljak. hogy játszanom kell... . nincs kedve beszélgetni. Egyetlen fekete pötty van a hófehér.. hátha így több vér jut az agyamba.Kivagyok. Ilyen a szerelem. még annál is többet. Viszket mindenem és fázom. Mintha egyek volnánk.. mint a Halál. Én akkor is szeretném látni. hogy jót tesz neki. Niko undorral néz rám. Az arcomra szorítom a kezem és lekuporodom a földre. Szeretném meglátogatni.. Beatrice erős lány. Holtfáradt vagyok. Döntetlenül végződik a meccs. Most bezzeg alig kapok levegőt. A Halál egy ötödikes emo lány. akik az évszázad meccsét játsszák. de Silvia azt mondja. Mindenesetre meg fogja kapni a véremet. . nem hagyhattam ki a meccset. Boldog vagyok és fáradt. mint Iaquinta. Muszáj megállnom a pálya szélén. A nővér figyelmeztetett. Amilyen fiatal és amilyen szép. Biztos vagyok benne. amikor rossz napja van. Már nincs a kórházban. Nagyon legyengíti és megviseli őt a betegség. Túl van az első kemoterápiás cikluson. Nem volna szabad fociznom a véradás után.. ha egy szót se szólok. Csak a focival törődnek. Semmi kétség. és nagyon örülök. Beatrice megint jár suliba. mint máskor. A szeme most is ugyanolyan zöld. hogy elvigyen az a fehér daganat. Egy pillanatig rám néz. hogy jutott eszedbe vért adni. Az ő mosolya ad értelmet mindannak. .. fehérebb. . amit keresek. az embereknek fogalmuk sincs a szerelemről. hogy a szél szárítsa meg az arcomon a düh könnyeit.Amikor a Kócos.. Nem hagyom. Most nem olyan vörös a mosolya. hogy elmenj. hogy újra látom. már egy meccset se bírsz végigjátszani.. Kimegyek az öltözőből. És mindez miért? Mert te köcsög lettél.. és muszáj ugyanolyan lilásvörössé változtatnom a fehérséget. Csak rámosolygok. mintha megismerne. és hagyom. hogy a véremet adtam neki. mint amilyen a karomból kifolyó vér volt.. Akkor se. amikor a szünetben összetalálkozunk. Így meg egy hellyel mögöttük vagyunk. hogy . Fehérebb. Akarom. Nem engedem.A Vandál csapata vesztett. ki vagyok... meg se kérdezik. Az álmom vörös. . a Létra meg a Szivacs bejön az öltözőbe.. de mélyebben ül az arcában. vöröse fénytelenebb és fakóbb. Soványabb. Megelőzhettük volna őket.. Szeretnék odamenni hozzá és megmondani.Vért adtam ma. A haja rövid.. Nem hagyom. ha nekem kell megbetegednem helyetted. Minden jó cselekedetéért megfizet az ember ezen a világon. mert rád sokkal nagyobb szükség van ezen a földön. és visszamosolyog. de aztán rájövök: jobb. Mégis ő az álmom középpontja. hogy megtörténjen. mind engem ócsárolnak.Pont ma jutott eszedbe? A meccs napján? Nem is válaszolok. mint rám. nekem kell megírnom először. máris abbahagyom. Amint hazaérek ma délután. Most már csak meg kell írnom a levelet. rám bármikor számíthatsz. mert fehér.tudd. Ez a nehezebb része a feladatnak. Zseniális. amit még senki. hogy itt vagyok. Hiába is keresném Leo levelét Beatricéhez. Fogom a papírt meg a tollat. mintha vérátömlesztést kapott volna. Megint előveszem a papírt. mint apa pizsamája. Első számú probléma: nincsenek vonalak a papíron. hideg. úgy néz ki. Ez viszont tetszik: olyasmit fogok írni. Még soha nem írtam levelet. Rád mosolyogtam. és írni kezdek. hogy beindul az ember az álmaitól. Izgulok. megírom a levelet. szakadékba zuhannak a szavak. Levélben fogom megírni. Az vagyok én: . Ez lesz a legszebb és legvörösebb dolog. és ha szükséged van valamire. Rémes: a tiszta fehérség miatt van. Furcsa. és hozzáfogok. mint a jég. Odateszem a sima fehér lap alá szamárvezetőnek. és az internetről se tölthetem le. nem tudom. Az interneten csupa régi cucc van. De amint elkezdem. de ferdék lesznek a sorok. Odaülök a számítógép elé. amitől ferdék lesznek a sorok. Nem küldhetek neki ilyen analfabétára valló levelet. és te visszamosolyogtál. emlékszel-e. Kinyomtatok egy vastag fekete vonalakkal teli fehér lapot. Tökéletes levél lesz. Kedves Beatrice! Hogy vagy? Tegnap megint láttalak a suliban. Vastag és erős. elmondani neked. Mintha egy szuperhős vére csörgedezne az ereiben. rejtett fekete csíkok segítségével legyőztem a fehérséget. amit az életemben eddig csináltam. Most mi legyen? Van egy ötletem. és utána fülelni kell. Az a titka. amik közel állnak a szívedhez. Azért írok. Anyától nem merem megkérdezni. És borítékom sincs. hogy a megfelelő kérdéseket kell föltenni. mintha nem tudnám. hogy kimondtam a lényeget. Aztán fölmegyek Silviához. mintha nem adtam volna vért neked. mert máskülönben csak színlel az ember. Azt. hogy kell megcímezni. így én is bedobhatom a postaládájába. Most már könnyebben fog menni az írás. Belerakom a levelet.. aki az Argentierit helyettesíti. A motorom úgy szárnyal az úti célom felé. vért adtam neked. Veszek egy borítékot. az Álmodozó. Én őszinte akarok lenni hozzád.. hova kell tenni a bélyeget.. hogy beteg vagy. mint a boldogság repülő szőnyege.. tetszel. és így tovább. Úgyhogy elindulok hazulról. mert folyton az álmokról magyaráz. mit kell mondani. illetve azt se tudom. mert szeretnék most veled lenni. Bizonyos helyzetekben nem tudom. mintha nem tetszenél. hát én nem nagyon tudok színlelni. Én ugyanis meg akarom találni az álmomat.Leo. válaszolsz a levelemre. Azokkal az emberekkel meg dolgokkal kapcsolatban. Mégse bízhatom a postára életem levelét. hogy mit válaszol a szíved. mert benne vagy az álmomban. és elkérem tőle Beatrice címét. csak így neveztük el azt a tanárt. . Úgyhogy már el is mondtam mindent: beteg vagy. Úgy csináljak-e. Akinek olyan a haja. amit muszáj kimondani. Ahogy a tanárunk mondja. Nyomtatott nagybetűkkel ráírom: „Beatricé-nek". mint egy őrültnek. Neked van valami álmod? Gondolkodtál már ezen? Remélem. Addig is ölel Leo a 3 D-ből Nem tudom Beatrice címét. és az olyan rossz érzés. Illetve nem ez a pontos neve. és minimum tíz napig mozdulatlanul kell feküdnöm. annyi idő se volt. gondolatolvasó vagyok. amikor a pórázát rángatom. utazom az időben. Fehér kórházi ágyban térek magamhoz. Valószínűleg elraboltak. Mindenesetre a lényeg: elrepedt az egyik csigolyám. hogy fékezzek. Én nem emlékszem semmire. Ki intézett így el? Anya azt mondja.. apa majd intézkedik. hogy jól legyek. Megpróbálkozom az időutazással. Most értem csak meg. akik látták a balesetet. Úgy érzem. már be is van gipszelve: nem tudok leckét írni. Valami kemény dolog van a nyakamon. de rájövök. A szívem olyan gyorsan ver. emlékeztetőül. Ráadásul eltört a csuklóm.. . elütött egy autó. mit érezhet Terminátor.Mi történt? Anya azt mondja. nem hallok semmit. hogy féljek. Kinyitom a szememet: anya ül mellettem.Úgyhogy repülök az ég kékjében. és mielőbb . szinte semmire. ami nem engedi mozdítani se a fejemet. a jobb. se a felsőtestemet. Aztán fehér lett minden. Nevetek. Most csak az a lényeg. láthatatlanná tudok válni.. hogy egyig számoljak. hogy milliméternyit se tudok moccanni. csak nagyon ködösen rémlik valami. Egy járókelő fölírta a rendszámot. ahogyan a motorom kerekei forognak. Agyamban fehérség. aki elütött. Ki tudja. Tiszta vörös a szeme. nem állt meg. Elmenekült. Ez nem a vészfékes hősködés. elaltattak és szuperhőssé változtattak. mintha milliárdos örökség hírét vinném. hogy valaki jobbról rám dudál.. Azt sem. énekelek. Nem emlékszem semmire. hogy meg kellett volna csináltatnom a féket. mintha a fejem különvált volna a testemtől. Legalábbis így mesélték. milyen képességeim vannak: repülök. Ilyen dühös se voltam még soha. az agyamtól meg a száraz számig. Vele normálisnak érzem magam a gipszpáncélban is. A levelet akartam elvinni Beatricének. ő megkérdezi. Most pizsama van rajtam. elmehet mindenki a búsba. Már emlékszem. mire hazakerülök innen. A zsebemben volt. hova lett a levél. kék a szeme. alig köszöntem el Silviától. én meg Pinocchio. pedig tudom. Silvia az. hogy képes volnék anyámon is kitölteni... ki tudja. Megint valami jót akartam csinálni.. De az idén szó se lehet síelésről meg snowboardról. Amint sikerül rájönnöm. A rohadt életbe. Fölugrik. Ananászlevet tölt a pohárba. Aztán elsötétült minden. annyira fáj a fejem. Silvia a Kék Tündér. Ki találta föl a pechet? Mi közöm nekem az egészhez? Mit vétettem? Még-hogy szerelem. és annyira hasogatja a pupillámat a fény. miután ráírtam a címet a borítékra. Pechman. hogy legalább száz évig aludtam. a nyakamon merevítő. mint a felhőtlen ég.. mint a hajnali ég. hogy ki vagyok és hol vagyok. Ki tudja. amikor kinyitom a szememet. olyan kék. Karácsony lesz. és pofára estem. Biztos. Hunyorogva mosolygok rá. melyik szuperhős lettem. Annyira fortyog bennem a düh. hogy kérjen inni... a kezemen gipsz. hogy ne bántsa a szememet a fény.fölépüljek. . hova lett a levél. . hogy behúzza a függönyt. egy pár halványkék szemet látok magam előtt.Nem vagy szomjas? Még mielőtt eljutna az agyamig. hogy ki van száradva a szám. direkt nekem vette. hogy szegény nem tehet semmiről. amikor sehogy sem akar mélykékké sötétülni. Legalább rájöttem. Bejött hozzám Niko.. A szerelem cunami. vége a zenének. bocs a múltkoriért. vége a hősködésnek.Mennyi idő. csak egy meccsről maradsz le. . egykettőre meggyógyulok.Meglátod.Leo. akkor akár szerelmes is lehetnék belé. A szerelem a holnap. . és együtt vesszük majd át a kupát.. . magamra maradok ezzel a csapatnyi balfékkel. Vigyorgok. Niko. az egy másik dolog. A Kalózokat senki se állíthatja meg. Reméljük. Egyikünknek se akaródzott bocsánatot kérni. gondolj bele... hogy nem nyílt törés. ha meghalsz... Boldog vagyok. Különben se olyan nehéz meccs a következő. meg tudjuk nyerni nélküled. . Máskor ne csinálj ilyen hülyeséget.Akkor jó. vége a Kalózoknak. Kibékültem Nikóval. Az a szerencse. A szerelem gyors. és Silvia már teljesítette is.. . és kész.. Csakhogy a szerelem. Eleinte lesüti a szemét. Neki kellett volna. hogy kimondjam a kívánságomat. A szerelem álmatlanság. de jól helyezkedik. Annyi időm se volt. amit a meccsen mondtam.. míg helyrejössz? ..De én csak akkor érzem jól magam.A kedvencem. Vigyorgok.. A szerelem nem hagyja békén az embert. .. A meccs óta alig szóltunk egymáshoz. . A lába nem valami jó. Megsértődtem. A szerelem hatványozás. ha te is ott vagy.A gipszet kábé egy hónap múlva veszik le. A szerelem vérvörös. Te meg majd túlórázol egy kicsit.Állítsd be a Colost. Kalóz. Ha nem csak barátok volnánk. hogy lássa. A kedvenc képregényemet hozták ajándékba.. Úgy látszik. a csónak orra a kék látóhatár felé mutat. mi folyik a szobámban. Torkunkszakadtából énekelünk. Fölraktam a szemközti falra. amikor egyes-egyedül érzed magad. amikor egyedül . annál jobban körülugrál és szeret a világ... mintha a csónakban ülve festette volna.Igent mondott. Megvigasztal. Szívére tett kézzel hangosan rázendít az olasz nemzeti himnuszra. . hogy a többieknek muszáj legyen tudomást venniük rólad: hogy mindenki ismerjen és mindenki rólad beszéljen.Hozzám jössz feleségül? A nővér elneveti magát. Niko föláll. hogy a figyelem középpontjába kerüljön? Néha kedved támad valami világraszóló dolgot művelni. kicsit. hadd tudja meg az a sok szar alak. amikor valakit magára hagynak. és fölsóhajt: . Örülök nekik. mindjárt kaptok egy-egy altatót! Hát te betegen se bírsz nyugton maradni? Niko hirtelen komolyan. Egy csónakot ábrázol a tengeren. mit érzel.. Niko felém fordul. hogy kiugrasz az ablakon. és ezt a legszívesebben beleüvöltenéd a többiek pofájába. Olyan. ahol az ég meg a tenger összefolyik. Meg aztán a Vandállal is van még egy kis elintéznivalónk. minél nagyobb fájdalom vagy baj ér. elröhögjük magunkat.Ha nem viselkedtek tisztességesen. Vajon miért kell az embernek összetörnie magát ahhoz. átszellemült képpel néz rá: . Elképzeled.senki. és vigyázzba vágja magát. Látogatóba érkezik az osztály. Silvia egy képet festett nekem. Amikor bejön a nővér. én meg csatlakozom hozzá. milyen az. Főleg olyankor van ez. még akkor is. A kutyák el se tudnak pirulni. ha melletted van a családod. Egy nagyvárosi elefánt. Folyton a plafont bámulja. hogy rájöttem. nem kelhet föl.. Egy termetes férfi. Mert bizonyos dolgokat föl se fogsz. Ezért látod a szüleidet afféle profi kötözködőknek. A felesége ápolja. Mozdulatlanul kell feküdnie. Niko egy CD-t hozott. Szimpatikus fazon. Mi lenne veled család nélkül. Undorodom a szagától. Két csigolyája törött el. Időnként begurul. milyen halálos nyugalommal tud pisilni egy seregnyi kutya meg filippínó bejárónő jelenlétében is. akik csak azért vannak. vagy a tévét. főleg.. mégis nyugis. hogy szeressenek a többiek. de egyelőre egyedül vagyok. mit jelent a család. Nem mintha nekem nem volna családom. amíg fölépülök.maradok a kórházi szobámban. meg se látsz. még a szükségét is az ágyban kell elvégeznie. Marha pocsékul van. amíg hasra nem esel bennük. ha a nővér tartja. hogy megtiltsanak mindent. Böhöm nagy. A fia meg a lánya is gyakran jön hozzá látogatóba. amin eddig csak átnéztem. Néha beszélgetünk. Egy pillanatig irigykedve gondolok Terminátorra. ami nagyjából a plafonon van. Kétágyas a szoba. és majd megint együtt zenélünk. Klassz dolog. feleség meg gyerekek nélkül? Ki ápol. amikor szarul vagy. amit szeretnél. . De így végre megláttam azt. amikor fájdalmai vannak. vagy amikor nem tud aludni. Hogy legyen mit hallgatnom. Klassz dolog a figyelem középpontjában lenni.. Még jó. Pár napja van egy szobatársam. Marha ciki volna egy másik ember előtt pisilni a kacsába. A többi osztálytársam is hozott valamit. Klassz dolog hagyni. ha beteg vagy? Az Elefántnak köszönhetem.. ha egy-két törött csont az ára. Ez az értelme az életnek: van. Belép az Álmodozó. akinek olyan sűrű és hosszú a szakálla. Ezt muszáj megjegyeznem. biztonságot ad. és a Szakállas. aki megérinti a csillagokat. Mindjárt vége az évnek. hogy amikor annyi idős volt. ha beteg vagy. amikor jó a suliban. A karácsony azon ritka pillanatok egyike. Engem szerencsére nem kellett műteni. és sajnálom. és nem voltam magamnál. hogy nem vagyok ott. az élet. Az álmok. ha beteg. Elviseli a szagodat. Feleltetésről. mint én. vagy valami ilyesmi. Az Álmodozó leül az ágyam mellé. Ezüstös boák csillognak a táblán. itt a karácsonyi szünet. Egy tanár. Úgy érzem magam. focizás közben neki is eltört a karja. aki szereti a szagodat. Csak az szeret igazán. És ez szerintem jó védekezés az élet gondjai és bajai ellen. Erőt ad. amikor a helyére tették a csontot. a felesége meg a gyerekei viszont világossá tették előttem: ilyen összetartó családot szeretnék én is. Csak ébredéskor van gáz. Az Álmodozó elmeséli. meg a tantervről is mond valamit. Az alvás egy csomó fájdalmat megspórol az embernek. Ezt nem hiszem el. mert része a nagykorommal kapcsolatos álmomnak. Megmutatja a műtét nyomát. Mindenképpen meg kell jegyeznem. és a suliról mesél. aki akkor is szeret. leckéről. Sőt egy helyettesítő. . már fölállította a maga csenevész karácsonyfáját. Magam elé képzelem. aki meglátogatja a tanítványát a kórházban. Mert így nyugis az ember még akkor is. mint egy király. a szerelem ellenállhatatlan illatát. Már most is szeretem az illatát. a pedellus. Ami Beatricéről szól.Az Elefánt. hogy simán rá lehetne aggatni a gömbdíszeket meg a lámpafüzért. ha nagy leszek. mire elmondom neki. Elmegy. Nevet. talán végül másként is alakulnak. Az álmainkat nem készen kapjuk. normális. mert pont úgy meséli el a dolgokat. Úgy értem. és ezt meg is mondom. mert valami rendkívüli dolgot készültem véghezvinni. Ezen nevetünk. Ki mondta. mint nekem. mint bárki más. Ugyanolyan élete van. valami rossz történik: először Beatricével. most meg velem. Az Álmodozó rám mosolyog. hogy egy tanárnak csak úgy lehet tekintélye. hogy állok az álmommal. mert akárhányszor elszánom magam. hogy a baleset miatt kútba esett az egész dolog.. Az Álmodozó azt akarja mondani.Az igazi álmoknak az akadályok adnak erőt. de azért nevetek. hogy így hívom. lassanként bontakoznak ki. mert az Álmodozónak semmivel nincs baja. meddig jutottam. hanem csak álmok maradnak.. ha undok? . még a gúnyneveivel se. Csillog a szeme. Még egy viccet is elmesél. mint ahogyan megálmodtuk őket. Elmondom. nem túl mulatságos. Éppen ez a különbség az álom meg a terv közt: hogy ellátják a bajodat. Köszönéskor véletlenül Álmodozónak szólítom. Máskülönben nem változnak tervekké. úgyhogy nem is tudom. és azt mondja. ez hozzátartozik az igazi álmokhoz. azért kerültem ebbe a kórházi ágyba. hogy mázlista vagyok. .Azért szórakoztató az Álmodozó. én meg szívom a fogam. akarom-e folytatni. mint a nagyapám meséjében. nehogy megbántódjon. az azt jelenti. hogy az igazi álomról van szó. Megkérdezi. amiért törött háttal fekszem a kórházban! Nem hiszek neki. Márpedig ha egy álom ennyi akadályba ütközik. . éppen valóra akartam váltani az álmomat azzal a levéllel. Csakhogy ő kifejti.Nem is kételkedtem benne. és hozzáteszi: tudja. Nem gondoltam volna.. megcsókolni Beatricét. A farmert kidobta. Mire én kikérem magamnak. Megkér. hogy Beatrice megbetegedjen. De azért egy kicsit zabos is vagyok az Álmodozóra. Egy Bart-matrica. A farmerom zsebében volt. Rászáradt. arról nem is beszélve. olyan akarok lenni. Olyan. Ezt nem gondoltam volna. sőt nagyon is értékelem. egy-két szó nem látszik a vérfoltoktól. Azon a levélen rajta van a vérem. De mielőtt kidobta. Maszatos a vértől meg az aszfalttól... Elmesélem az egészet.Az Álmodozó látogatásától jó kedvem támad. Van vagy húszezer osztálya. akkor nem hagyta volna. csak nagy vonalakban adom elő a dolgot. mint a Szentlékek.. levinni Terminátort pisilni. És ettől boldog vagyok. igaz. a levelet is. hogy történt. amiben annyira hisz. plusz a plébániája. átnézte a zsebeket. . Jó érzés beszélgetni vele. apával meg anyával vacsorázni. Másodszor adom a véremet miatta.meg filótanár.. hogy meséljem el. Jó kis levél. mint először. mint egy balfék töri. nem szívesen vallom be. mert. Két euró.. mint egy keret Beatrice neve körül.. hallani sem akarok Istenről. tanulni Silviával. Egy befőttes-gumi. Beatricét nem említem. zenélni Nikóval. Isten kedves gyermeke vagyok. Muszáj valahogy eljuttatnom hozzá. Még ha egyedül kell is kikecmeregnem ebből az ágyból! Gandalf is bejött hozzám.. nyolcmillió diákja. olyan átlátszó a teste. Szét volt szakadva. Azt mondja. Egy levél. és mégis bejött hozzám. mert ha Isten volna. Nem mintha nem örülnék neki. Újraolvasom a levelet. hogy van vagy százéves. Anya megtalálta a levelet. Rágó. .. Szeretnék hazamenni. . . A szeretet vérvörös. a feszület jut róla az eszébe.Gandalf szerint . ő meg igazat ad nekem? Ki érti. és a halála pillanatában ezt a szemébe is kiáltotta. igazam van. amit Krisztusról magyaráznak: aki szeret. Leállítom Gandalfot. mert a vérével mentett meg bennünket. gond nélkül megtehetné. aki pedig Isten fia volt. mert . akkor miért csinálta ezt velem? Miért okoz fájdalmat nekem meg más hozzám hasonlóknak. Azt mondja. nem ilyen gyönge Istent képzelne el. Gandalf erősködik. a fájdalomra nincs meggyőző válasz. hogy tűröd a rosszat? Gandalf azt mondja. Hogyhogy igazam van? Én provokálom. bizonyára így bánik azokkal is. Én tényleg nem értem ezt az Istent. legalább a papoknak illene kiállniuk a nézeteik mellett. de ez a véradásdolog azért tetszik. a vérét adja. hogy Jézus is. amelyet Isten a vérével írt alá. Én is a véremet adtam Beatricének. . és ez most nem a megfelelő pillanat. aki a halála percében ráadásul úgy érzi. Milyen szöveg ez? De nem ellenkeztem. hogy az apja magára hagyta őt. hogy magára hagyta őt az apja. Talán ez az egyetlen igazság az egészben.Ha Isten a saját fiával így bánt. akik semmi rosszat nem csináltak? Még hogy Isten kedves gyermeke. mert az is az emberekhez szóló levél. . Milyen Isten vagy te. Értelme van.ezt mondja az Evangélium: .. akiket kedves gyermekeinek tekint.Leo. úgy érezte.Ha egyszer mindenható meg mindentudó..Ha valaki erős Istent akarna kitalálni. Gandalf észreveszi a véres levelet az ágyam melletti kisszekrényen. Mindenesetre föladta a leckét.. De amióta Krisztus meghalt értünk a kereszten. van értelme. máskülönben többórás prédikációba kezd nekem.. Elegem van a fekvésből. Állandóan szól a tévé. . akkor fáj. Végtelenek a percek. Berakom a feszületet a borítékba. Már elment. az meg még jobban fáj. a másik fele meg arról. A titkom neve Beatrice. Miért akar a fájdalom mindenáron a legjobb barátom lenni? Az Álmodozó szerint csak így válhatnak valóra az álmok. az tény. úgyhogy tűrök.Kedvesen megölelem. Fáraszt a tévé. Mert ha a testemre figyelek.. A tévében a sztorik fele az emberek titkairól szól.. de eszem ágában sincs világgá kürtölni a tévében. azt nem tudom. Kell hogy legyen valami egyszerűbb útja is. ha valaki meglátná: a feszület szerencsétlenséget hoz. ha majd megint mehetek suliba. mi történik. amihez a kisujjadat se kell mozdítanod. mert én aztán a tévénézésben is kifáradok. Végtelenek a napok. hogy nem gondolok semmire. Nekem van egy titkom. hogy mozdulatlanul fekszem az ágyban. De ami tény. amikor kiderül a titok. Kényelmetlen az ágy.. különben is ciki volna. A T alakú fadarab hátuljára ez van írva: „Életünket adni a barátainkért: nincs ennél nagyobb szeretet. tekintve. amennyire telik tőlem. ez a legjobb módszer a figyelem elterelésére. Hogy miért. Csak úgy tudom kitölteni az időt. hogy legszívesebben levágatnám. Meg kell jegyeznem. Folyton ugyanaz a szöveg: teljes altatás. hogy ott maradt a feszülete a Beatricének szóló levél tetején. amikor észreveszem. ha viszont a gondolataimra. Halálosan elegem van. Vissza kell adnom Gandalfnak." Nem rossz mondás. a begipszelt karom meg sokszor annyira viszket.. pedig szívesen megszabadulnék a fájdalomtól. Lógnak meg egy csomót csókolóznak. Silviának igaza van. nem túl jó ötlet. Utána mégis megint előhozom a dolgot. . A ká-betűs-Erika összejött Lucával. Most. hogy egyedül akarom ízlelgetni. hogy odaadja neki valaki más levelét. mint a tenger zúgása. mint a szerelem. Elbeszéléskötet. és majdnem szomorúan süti le a szemét.kérdezem Silviától. Beatricéről kérdezem. . Sőt mindjárt el is intézem. mert el kell intéznem valamit. . ha éppen nem hallod. Majd kiugrom a bőrömből örömömben. aki általában jól tanul. Silvia nem mer bemenni hozzá. Ha szerelmes volnék belé. elválaszthatatlanok. Azt mondja. Silvia olyan.Itt van ő is. minden más háttérbe szorul. Ezt nem hiszem el. Erika azt mondja. kimerül tőle. Talán nem ez a megfelelő pillanat. Mind a kétszer Lucával volt előző nap. Az a fura a dologban. mert a gondolat akkora gyönyörűséggel tölt el. csakhogy a szerelem nem tengerzúgás. rájött. megint kórházban van. akkor egyből feleségül venném. . Ha viszont hallgatod. hogy Erika.Bejött hozzám Silvia.Miért nem viszed át neki a levelemet? . Silviának nemigen mondom. a szerelem vihar. Talán neki van igaza. ebben a kórházban. és egész délután ide-oda mászkál Erikával. azóta kétszer is lebukott. Azt hiszem. Úgy néz ki. akkor elringat. A suliról dumálunk. hogy megtalálta a szerelmét. Beatrice sokat alszik a kemoterápia alatt. Egy könyvet hozott. hogy a tanulás végső soron nem fontos. Beatrice sokat hány. akkor is van. A második kemoterápiás ciklus miatt. és fogalmam se volt róla. Azt mondja.Hogy legyen mivel eltöltened az időt. Mert semmi nem dobja úgy föl az embert. Luca sose tanult valami sokat. hogy nem készült. Egy fedél alatt alszom Beatricével. hogy rám mindig számíthatsz. én oroszlán vagyok. Meg is mondom Silviának. Silvia tétován mosolyog.Titok. Nicolosi a tesitanárunk. bármilyen titokról van szó.. Silvia. fiatalon biztosan szép volt. Ha eddig mindig tanult. volt-e már szerelmes. mint egy húszéves. hogy a fiúk mobillal lefotózták a Nicolosit. és az egyik keze ujjainak hegyét nézegeti.Nem. Vajon Silvia miért okoskodik ennyit ezekről a szerintem pofonegyszerű dolgokról? Sikerült megingatnia a szerelmesekkel kapcsolatos sziklaszilárd meggyőződésemet is. de egy ötvenes jó nő. Nem olyan. Mindent megtesz. Ő ötvenévesen is jó nő.Kibe? . egyetértek.Nem igaz. miért hagyta abba most. Silvia igazat ad. . nem akarok indiszkrét lenni. hogy valaki ennyire megváltozzon a szerelemtől. . de csak röhejes tőle. hogy a Nicolosi olyan miniszoknyában jött be a suliba. miről maradtam le! Silvia kiakad: . Ötven körül van. A Nicolosi viszont úgy öltözködik. és ettől röhejes. de tudnod kell. Bólint. A Carnevale a biosztanárunk. Megkérdezem. hogy szerelmes lett? Mintha egy c betűs mezei Ericává változott volna. Mindenesetre Silvia azt mesélte. hogy fiatalnak nézzen ki.Mocskos disznó vagy! .Oké. mintha nem is ő volna. . .. Tény. de azért furának találja. Egyszer talán majd elmondom. hogy a fiúk tisztára bediliztek tőle. aztán a Nicolosiról kezd mesélni. Viszont senki sem meri a szemébe mondani.Igaza van Erikának. hogy a boldogság titka a szerelmes szív. de most már nem az. mint a Carnevale. Ki kell gondolnom egy tervet.. hogy semmi olyasmit nem mulasztok el. Ez a második dolog. Az álmok olyanok. mint egy szem Mentost. nagyon is. hogy Beatrice is ott van a kórházban. hogy megnézzen. akik inkább kivárják az igazit. első dolgom lesz bezáratni az iskolákat. Amikor a közeledben van a legszebb lány. a . ha a mesterséges fényforrások kialszanak. ami feltétlenül szükséges az élethez. hogy gondolkodjam. Direkt csinálja. Én viszont majdnem egyből elalszom. Csak te nem láttad őket.. A karom föl van kötve a nyakamba. még átvillan az agyamon. még a legpocsékabb dolgok is.. Ha oktatási miniszter leszek. Hogy legalább láthassam.. Nem bírok sokáig gondolkodni. Ébredéskor egyből eszembe jut. mert a többi fény elnyomta a ragyogásukat. mint a csillagok: csak akkor pillantod meg őket. Szomorkásan alszom el. akit csak ismersz. mint egy álmot. Bebizonyosodott: a suli teljesen fölösleges. Elfelejteti velem a fájdalmat. a kellemetlenségeket.De. minden megváltozik.. Előtte semmi értelmük sem volt. Utána meg van.. ami a suliban történik. akinek van kedve fokról fokra felfedezni őket. amit át akarok gondolni. a tévét.Te nem örülsz. és úgy ízlelgetem a gondolatot. márpedig egy nő igenis tudja.. Már fölkelhetek az ágyból. ha megnéznek? Silvia egy pillanatig habozik: .. hogyan kényszerítse rá a férfiakat. pedig addig is ott voltak. Olyan nők is vannak.. amiért ennyi mindenről lemaradok. Bár mielőtt beleájulok a sötétségbe. Silvia rákényszerít. de senkit nem akarok kényszeríteni. hogy az „onko" az elején valami görög szó lehet. mert pechjük volt. Egyformák. Hihetetlen. Ráadásul érzem rajta apa illatát.. Úgyhogy a különbségek eltüntetésére a pizsama a legjobb egyenruha. Rajtam mellesleg apa egyik irtó elegáns pizsamája van. hogy így hívják a rákosok részlegét. de legalább mozoghatok már. Bekukkantok az onkológiai osztály szobáiba. Kimászom az ágyból. mert bővebb az ujja.. Beatrice az. Ki kell keresnem a Rocciból.nyakamat merevíti a nyaktartó. mint egy rózsa a havon. hol fekszik Beatrice. mert öregek. az öregek azért. A kórházban megszokja az ember. Egyáltalán nem hiányzik. és ettől otthon érzem magam. A fiatalok azért kerülnek kórházba. De ha az ember megpillant egy ritkás vörös haj borította fejet a fehér párnán. Jó lett a röntgenem. hát az az alvó Beatrice. Én kiskölyöknek számítok itt. Leginkább öregeket látok. vagy mint a Nap a Tejútban. ami a rákkal kapcsolatos. A kórházban ez van. Igen. Benézek a szobákba. milyen gyorsan beletörődsz. ami olyan. mint az én részlegemen. csak bolyongok. még a pizsamámtól se válhatok meg. Elegáns szerkómban elindulok a folyosón a női kórtermek felé. Eldöntöttem. A kórház: fehér öregek galériája. Azért ezt hozta be anya. hogy mindenkin pizsama van. mert a „lógia" előtt mindig egy görög szó szokott lenni. a szemészek kincsesbányája. Talán mert a fájdalommal és a szenvedéssel szemben mindannyian egyformán nevetségesek vagyunk. . Silvia mondta. Valamiért az a sejtésem. Az apró betűs Rocci a görög-olasz szótár. Nem vagyok egy rómeó ebben a szerelésben. De sebaj. és belefér a gipsz. ha hazamegyek. Az Elefánt hetvenöt éves. mint akinek sétálni van kedve. hogy pizsamában kell mutatkoznod vadidegen emberek előtt. Nem merem megkérdezni a nővértől. Mert egy infúziós állvány van a feje fölött. mint mindig. Aztán bejön egy nővér. De fényes. Megrémülök. és a cső egyenesen a csuklójába hatol. Nem szólunk egymáshoz.Nagyon fáradt. Legalább fél órán keresztül ülök ott és nézem.alszik. még ha soha nem falják is föl az ő fehérvérsejtjeit. Soha nem láttam még őt ilyen közelről. A testemben érzem Beatrice fájdalmát. Az én vörösvértestjeim. Hangtalanul veszi a levegőt. . és remeg a hája. . és a Beatrice bőrét fölsebző tű nyomán látszik a vörös vére. bárcsak az enyém volna a fájdalom. Alszik. mint a kocsonya. akinek ellenőriznie kell valamit. Beatrice alszik. Van egy gödröcske az arca jobb oldalán. mintha szobrász faragta volna ki a ráncait. olyan ráncos. olyan jót nevet a . és tudom. sovány. de nincs is rá szükség. Védtelen. Kicsit mókásan sikerül fölkecmeregnem ültömből a díszpizsamámban. amitől olyan. Nekem úgyis itt kell lennem a kórházban. Alszik. Más. mintha mosolyogna álmában. divatdiktátor? . Egyedül van. és kiküld. Rám mosolyog: akár egy darab összegyűrődött ezüstpapír. még ha nem változtatják is őket vörössé.Ismeritek egymást. hogy nem a sminktől. és azt szeretném. igyekszem emlékezetembe vésni a vonásait. Visszamosolygok. lépkedek Beatrice ágya felé. Az én vérem is folyik a vénájában. Ő meg csak alszik. Bemegyek. Mint egy tündér. és ő jól volna. Csöndes. Nem szuszog. a szeme körül furcsa kék árnyékok vannak.kérdezi a termetes nővérke. Sápadt. mint ahogyan emlékeztem rá. Vékony halványkék pizsamába bújtatott karja a teste mellett pihen. Egy néni a szobatársa. mint egy csillag az éjszakában. Keze finom. Mint egy múmia. A vénájába fúródik. Az arcát figyelem. hogy elolvassam a levelet. A legnehezebben elérhető helyre esik. Kinyitom a borítékot. aztán széles mosollyal fordulok felé: . Mindenesetre lehet. Kénytelen voltam eltörni a karomat. létezel-e.. akkor kezdem hinni. Ránézek. amikor alszik. megtalálja a simogatásomat az arcán. Neki is olyan a tekintete. Miért kell szenvedniük a jóknak. mert mintha ő is keresztülment volna rajta. A tenyerembe szorítom.. ha tényleg létezel? Úgyse válaszolsz. ha tudsz csodát tenni. hogy nem lett volna okos dolog.. Velem kell jönnöd. ő a barátnőm. Van egy álmom. Ő is alszik. de azt kívánom.saját poénján. Mintha őneki olvasnám föl hangosan. vár ránk az az álom. Benne maradt a borítékban. hogy vele lehessek. Egy pillanatig hallgatok. Ha megteszed. kiment a fejemből. hogy létezel. hanem valami annál is több.. A kocsonyás nővérke visszatartja a mosolyát.Igen. akkor tegyél meg nekem valamit: gyógyítsd meg Beatricét. mint mindig. hogy ő is megérti. Mielőtt kimegyek. Nem tudom. Leesik a földre Gandalf feszülete. Gyógyulj meg. amikor valamire szüksége van az embernek. megsimogatom Beatrice arcát. Dühösen. Beatrice. ő terelte el a figyelmemet. És én megértem. Nem ébresztem föl. valami. Nem hagytam ott a levelet Beatricének. hogy amikor majd fölébred. amit nem is tudok megfogalmazni. mit érez Beatrice. ami nem is mosoly. A kocsonyás nővérke az oka. mire sikerül előhalásznom. mint Beatricének. Mit szólsz hozzá? . Majdnem leszakad az épen maradt karom. De ha létezel. amilyen csak a margaréta tud lenni.Jó éjszakát. Bemegyek az egyik szobába. .Az ágyban ülve töltöttem az egész napot. anélkül hallgathatom így a csöndet. Mintha eltompult érzékeim hosszú álomból ocsúdnának. hogy félnék tőle. vagy mint amikor gyerekkoromban azokat az elviselhetetlenül fekete-fehér kifestőkönyveket töltöttem tele színekkel. Két néni tévézik. Nem mehetek üres kézzel. Mintha csak erre a pillanatra várt volna. aki elültette.A barátnőmnek viszem. Ez a pillanat ad értelmet a munkájának. Rámosolygok. Gyönyörű ez a margaréta. Órák teltek el így észrevétlenül. Visszafordulok. Az a kertész nem is sejtette. Kint sötét van. -Jó éjszakát . ráncai folyómedrekké mélyülnek. és órákon át kuksoltam ott. Befészkeltem magam az arca jobb oldalán lévő gödröcskébe. De ők hipnotikus némaságba dermednek a négyes csatornától.feleli kedvesen. csak a betegek szagát érzem. mint amikor tévét nézek. Onnan jobban láttam a világot. és elindulok a szobája felé. Mert most nem vagyok fáradt. De nem úgy. Már nem is érzem a kórházszagot. Este lett. Őskori barlanglakóét idéző arca bólint felém. Fehér virág. úgy éreztem. . Ezek az öregek. . ráncainak megannyi folyómedre a béke tengerévé simul. Kiveszek egy margarétát. simán kezdhetném elölről. Boldogan indulok kifelé. de már nem félek tőle annyira. Odalépek a vázához. a sötétség érintésétől. Az egyik néni felém fordul. Meg akarom védeni Beatricét a sötétségtől. Biztos valami dögunalmas film megy a négyes csatornán. Fölkelek az ágyból. kezemben a virággal. Beatrice alvó arcát nézegettem a memóriám mikroszkópjában. Egyszerű. mint az újszülött a bölcsőben. ahol virágok vannak egy vázában. hogy nekem ülteti. egy tégla nehezedik a gyomromra. Ha Beatricét nézem. Visszabújok az ágyamba. Jó éjszakát. az este fehér csöndjében egy szál margarétát viszek Beatricének. Beatrice alszik. amit akartam: elénekeltem az első szerenádomat. Véghezvittem. Csak a körvonalait látom a barna kórházi takaró alatt. Pizsamában ugyan. vigyáznak rád a csillagok meg a szobád. Jó éjt. mint amikor meglát az ember egy helyes lányt. félhomály van a szobában. de elénekeltem. Csöndesen kimegyek. Vannak lányok.. Hogy hasonlítanak egymásra a félhomályban! Mindkettőjüket kimerítette a betegség. de úgy érzem. nem pirulok bele. nincs lámpalázam. de nem tudok elaludni. Egy dalt dúdolok. az éjjeliszekrényére teszem a margarétát..Egy kórházi folyosón. Közelebb lépek. Maradj mellettem. gyere még közelebb. hogy egy fiatal ilyen hamar megöregedjen. Egészen más érzés. Milyen közel vannak egymáshoz. amiket csak láttam életemben. Amikor benyitok. akiknek a szépségétől elszédülsz. és mennyire különböznek mégis! Nem igazság. Már alszanak. Csak két fekvő alakot látok: Beatricét meg a ráncos nénit. Beatrice . az onkológia osztály kétszázharmincnégyes szobájába. kis virág. Jó éjt. a legszebb sziluetteket foglalja magában. hogy álmodhassak rólad. Ez a szerelem a földre szegez. Azt képzeltem. vadonatúj borítékban. a Silviától kapott képet nézegetve. Az egyetlen dolog. ahol az álmaink valóra válnak. amikor a szobákból illetlen horkolás hallatszik. egy súlyt. Olyan óvatosan nyitom ki. így majd találkozhatunk. Ez nem az a szerelem. Giovanni és Giacomo mondaná: kérdezd meg. ahogy csak telik tőlem. a szívem mint egy ház.. . amit hordoznom kell.. ezért hazaengednek. hogy a hajókormánynál állok. és arra a szigetre tartunk. akárcsak a fájdalom. álmokat. Napfénytől lángoló. amikor ő is hazamegy a kórházból. míg meg nem halunk. mintha kirepülnének a borítékból és önálló életre kelnének. Alig férek a bőrömbe. Silvia vette nekem. boldog vagyok-e.. Megvárom az éjszakát. mintha egy csomó vaddisznó röfögne.láttán egy téglát érzek a gyomromban. Szinte a lélegzetemet is visszafojtom. egy drága súlyt. Végre hazamegyek! Holnap karácsony. érzéseket. és boldogan élünk. terveket. A betegségszag is mintha enyhülne valamelyest alvás idején. Leragasztottam. ez biztos az igazi szerelem jele. Hangtalanul osonok Beatrice szobája felé. Ahogy Aldo. az egyelőre a karom: mázsányi gipsz van rajta! De előbb el kell vinnem a levelet Beatricének. Magamban emlékezetből mondogatom a levél szavait. tengerként hullámzó vörös hajában egy szál margaréta. saját elképzelése szerint rámolja át a dolgokat. Igen. Minden lépéssel jobban és jobban kitágul a lelkem. mint a tömegvonzás.. Villanyfénynél aludtam el. amitől egyszerűen megszédülsz. ami be van csomagolva. legalábbis álmomban. mellettem Beatrice. amitől forog veled a világ. Minden rendbe jön. Be van csukva a szoba ajtaja. amit Beatrice már el is kezdett berendezni. Kezemben a levél. Beatricét kerestem. érezzem az illatát. mégsem repült soha egyik sem. Ha a termetes nővérke nem tudná. Megpróbálom visszatartani. Így repül tova Beatrice a szélben.. Fölállok az ágyról. akik szeretik a betegek szagát. amitől menthetetlenül még jobban ellágyul az efféle termetes nővérkék vajszíve. . de olyan erős volt a szél. most nem úsznám meg szárazon. lassan tompul a fájdalom. . amiket apával építettünk gyerekkoromban. Üres az ágya. hogy halljam a szuszogását. ki vagyok. jót tesz az ágy. Az álmom olyan. Csak egy fehér és piros sárkány repült föl egyszer. Kezemben markolom a levelet. hasogatja a zsinór a szívemet. . . Elhallgat.Vigyázz rá. de egyre erősebb a fájdalom. Érintetlen a fehér ágynemű.válaszolom olyan őszintén.. mintha Beatricét ringattam volna egész éjjel.miközben odamegyek Beatrice ágyához. ami Beatricét is ölelte. még ha ő elrepült is innen. de máris olyan nosztalgia fog el. hogy vágta a zsinór a kezemet. mint Terminátor alvás közben. Összekuporodom. Helyettem is. Hónapokig dolgoztunk rajtuk. Leülök az ágyra. mint a papírsárkányok. kövér kezével fölborzolja a hajamat. .. Amikor elmegyek a nővérke mellett. komoran néz rám. Ma éjjel vele alszom.Tegnap ment el.Hát te meg mit csinálsz itt? Ezek a szavak vetnek véget bolyongásomnak a hatalmas fehér ágy parttalan tengerén. Lehajtott fejjel kullogok ki a szobából. hogy végül elengedtem. . összegyűrődik a boríték. és úgy fájt.. sehol egy gyűrődés. válaszolom. Már nem alszom egy fedél alatt Beatricével. és hiába üvölt. nem hallja senki. amire hajszál híján én is. Karácsony van. pedig semmi szükség rá. A motorom arra a sorsra jutott. a szívem összezsugorodik. hogy pótold a mulasztást. amitől elfelejtem a fájdalmat. mint egy elszabadult lufi. beszorulnak egy tér-idő buborékba. és kitámogat a kocsihoz. A szobám ugyanolyan. hogy érezze a súlyomat. . Csakis Silvia menthet meg. a felhők közé. hogy kezének melege bátorságot önt belém. Lebegek én is a fehér buborékban. Nem is tudom. messze. milyen változásra számítottam. aztán még följebb. Jó kis vakáció.Ránézek. . akkorává. és érzem. föl. kétszer annyit tanulhatok. Amikor minden kifehéredik. ahol senki nem hallja a hangomat. és nem mozdulnak. mint valójában vagyok.Meglesz . mintha rosszabbul volnék. mondta anya. ezt még én is tudom. Úgy teszek. Valamivel később befut anya. Használd ki a szünetet. a csillagközi csöndbe: egyedül maradok. És egyébként se vezethetnék. Csakhogy a nulla kétszerese is nulla. a legláthatatlanabb és legnehezebb súlyt. és haladj egy kicsit az anyagban. mint rendesen. én pedig az ő karjának erejét. belém karol. a mutatók rátapadnak az óra számlapjára. Minden cuccomat bepakolja egy táskába. mint egy szem lencse. és nekem fölkötött karral kell itthon ülnöm még két hétig. és el se mehetek hozzá. Amikor leülök tanulni. föl. amit csak ismerek. mint volt. lement pár napra a nagymamájához a tengerhez. De mégis mit jelent az.Silvia nincs otthon. Nekem magas.. amilyen belül vagy. Meg kell mutatnod. Minden sokkal egyszerűbb volna. hogy „nem élek eléggé"? Muszáj lesz megkérdeznem tőle. akik méltónak bizonyultak a nevükhöz. annak az az oka. Talán mert igaz: nem élek eléggé. hogy nem élünk eléggé. Azt szeretnéd. . Erre az évre az a legnagyobb vágyam. amikor rád néznek. Az Álmodozó azt mondja. Beatrice tiszteletére. ha a külsőd ugyanolyan volna. mert a tükör az igazság legkíméletlenebb formája. Nem olyannak látszol. jó szívű. ezzel szemben mindig szavakra meg tettekre van szükség. annak az az oka. Egy szép napon belenézel a tükörbe. és másnak látod magad. sőt remélhetőleg az ő jelenlétében akarom a fejem fölé emelni a kupát! Amikor az ember unatkozik. Milyen szöveg ez? Egyike az ő bölcs mondásainak. Igen. milyen őszinte. bűntudatom van az elpárolgó idő miatt. Talán pont ezért tetszik. mint amit vártál. jópofa srác vagy. legalább kapok egy kis haladékot az átkozott tanulásra. Ki tudja. Jó volna. de semmi kedvem tanulással fárasztani magam. ki vagy. Niko hív. amikor unatkozunk. ha rád volna írva. Jobb is. és egy hónap múlva megint meccs. Múlt héten megnyertük a meccset a Desperados ellen. pályára léphetek-e majd. Pedig halálra unom magam.. ha a többiek egyből látnák. hogy megnyerjük a focibajnokságot. amilyen igazából vagy. Megmaradt az esélyünk. hogy unalmas az élete. amit ha meglátsz. Mindenki cikiz. Csak .. és milyen tiszta: vörös. „A reinkarnációd a pech szobra lesz. mennyire tud szeretni. akik szeretnek. Beatrice nem szorul rá. mint nekem! Giak".Kigyúrom magam az edzőteremben. kivel állsz szemben. hogy ugyanolyan legyek. Híres a karom. Elegem van belőle. „Így is szép vagy! Silvia".. hogy észrevegyenek a többiek. betetetek egy-két piercinget. hogy nem egy zárkózott lány. amióta én visszajöttem. még meggondolom. nem is tudom. Szeret a karom. fehér. neki elég a vörös haja meg a zöld szeme. „A Kalózok várják vissza a kapitányukat! Niko". Erika". mint a legfényesebb csillag.. oroszlánt tetováltatok a (nem létező) bicepszemre. mint a létező leghawaiibb homok. Cserébe viszont mindenki ráírja a nevét a begipszelt karomra. ami pont oda mutat. mint bárki más. A ká-betűs-Erikának piercing van az orrában. Ez is elmondja. bár nemsokára végleg leveszik a gipszet. mert most nála is szerencsétlenebbnek nézek ki. bármiről lehet vele dumálni. Ki se látszik a gipsz az osztálytársaim meg a barátaim aláírásaitól. Ez mind olyan dolog. Susynak egy tetoválás van a köldöke alatt.. „Inkább neked. mert rajta van mindazoknak a neve. kivel van dolgod. Még mindig föl van kötve a karom. Mintha Giacomo se volna már az osztály legnagyobb balféke. D3BO-nak neveznek. A lényeg a lényeg: föl kell hívnom magamra a figyelmet. hogy szabad a pálya. Ebben az esetben is egyből tudod. Újra suliban. mint a robotot a Csillagok háborújá-ból. Szivárványszínű a karom. Mint egy útjelző tábla: mutatja. ebből tudhatod. egyből tudod. mert „mindegy. elmagyarázza az Isteni színjáték egyik énekét. Az igazat megvallva itt ül velem szemben Silvia. egy gyűrött boríték vár az íróasztalomon. elhagyod. Ezek a nevek mutatják meg. hogy hajózzanak vele. Dockers. ha jól . Nyakamon a félév horror-része. mert az ember célja. feleltetések meg felmérők. Például a márkák neve: Fred Perry. A napok múlásának könyörtelen szorításában végül mégiscsak odaültem a könyvek elé.egy aláírás hiányzik. csak az számít. Ő az én álmom. És nekem egy csomót kell pótolnom. ki vagy valójában. A Beatricének szóló levél! Hogy is feledkezhettem meg róla! El kell neki vinnem a levelet. évet kell ismételnie. amit teszek". Rajta post-it anya üzenetével: „a kórházi táska alján volt". és én őérte létezem. kidobod.. Az én szívembe Beatrice neve van tetoválva. egyedül sose boldogulnék az anyaggal. Amiket a szívedben hordasz. Silvia türelmesen meséli az Álmodozó óráit (főleg a meglepetés-órákat.. és kiért élsz valójában. És vannak másféle nevek. összefoglalja a mondatelemzés tudnivalóit. De Beatrice még mindig nem jön suliba: újabb kemoterápiás ciklus. de aztán lecseréled a holmit. hogy pótoljam a hiányzás miatti elmaradásomat. Amikor hazaérek. aki ráveszi a társait. A cuccaidon viseled ezeket a neveket. Ha így megy tovább. Azt. Többféle név van. amelyik Odüsszeuszról szól. De nem is hiányzik. ha addig élek is. hogy jobb vagy ezekben a cuccokban. Nike. Batmannek mindig igaza van. Persze úgy érzed. végül mégis eltűnnek a süllyesztőben. azok a kedvenceim).. Rászántam magam. mert Beatrice nevét a szívembe írva hordom. Beatricéé. hogy mi van belül.. fémes hangját). elkalandoznak a gondolataim. folyton ugyanaz a lemez. Aztán megsimogat. Silvia. Az én álmom is csak illúzió. akkor még jobban félek. Ha meggondolja az ember. Silvia. Silvia mindent megold egy simogatással. Silvia szótlanul néz a szemembe. Silvia simogató kezéből tudom. pedig igazából jobb.emlékszem. és újra föltámad a szél a hajós képen. Silvia. hogy higgyenek benne. mert mindenható. de tudom. És félek a rossztól meg a . Szeretlek. amikor a szobám ócska lomokkal teli padlásnak látszik. és te vagy a vitorla is. Hogy csinálja? Köszönöm. hogy van. Ha meg nincs utána semmi. „tudni és haladni előre" (lelki füleimmel hallom a tanárnő rikácsoló. Beatrice nélkül nem létezem. Köszönöm. pedig csak illúzió volt. Egyesek megálmodnak vagy álmodni vélnek valamit. Szét akarja foszlatni a betegség. . hogy máshol jár az eszem. mert te vagy a horgony. ha egyszer ott a halál? Félek attól. de aztán az idő meg a halál elsodor mindent. Vannak olyan délutánok. és kényszerítik a többieket. . és jól átvágja őket. ami a halál után van. mert végül mindannyian a tenger fenekén végzik. Mialatt Silvia magyaráz.Köszönöm. hogy könnyebben átszeljem a tenger fáradalmait. mint Eurodisney meg Gardaland együtt. Mindenki beleringatta magát az álomba. nem ismerem azt a kikötőt. Szétpattannak az ereid az adrenalintól pusztán azért. Mi a francot kezdjen az élettel az ember. És félek Istentől. mert észrevette. hogy ne kelljen a nyílt tengeren hánykolódnom. Köszönöm.Én is. hogy vagy. dagadó vitorlával fut a hajó egy kikötő felé. mert valaki hitt benne helyetted. balra. Silvia. mert nincs kedvem bekapcsolni. Úgyhogy fölhívom Nikót. hogy Beatrice meghal.fájdalomtól. Küldök neki egy SMS-t: „Amikor tudsz. csak egy lapos képernyő. Félek. akármilyen színesek is. nem simogatnál meg úgy. hogy nincs kit fölhívnom. aztán elönt mindent a félelem. Félek. hogy semmire se viszem az életben. Némák a képregények. És félek Beatrice betegségétől. Néma a számítógép. mihez szólnom. hogy esetleg tetszeni fognak. de focizni ment. És ettől az egész kibaszott fehérségtől. hol van lent. mert nincs itt az Álmodozó. mint a múltkor? Félek. Mégse akarok elmenekülni.. aki elmagyarázhatná őket. vagy elhitetné velem. hogy elhagysz. én meg nem mehetek focizni. Röhejes vagyok. mert a monitor. Üvöltök. hogy férhet bele mindenestül az egész világ. .. Nem tudom. Ma hullámokban tör be a szobámba a szomorúság. hangszigetelt fehér szobában. Úgyhogy fölhívom Silviát. Fehér sivatagban lebegek: hatalmas. Ma minden néma a szobámban. A szavaim már akkor poshadtak. Rohadtul félek mindentől. Néma a hifitorony. de Silvia nincs otthon. Megpróbálom feltartóztatni egy szivaccsal. hajótörést szenvedek az egyedüllét óceánjának közepén. az a tengernyi dolog egy ilyen lapos valamibe. Félek. Pár percig bírom. végeláthatatlan. ha oldalról nézed. Nem is érted. de minden hangot elnyelnek a falak.. A könyvek némák. merre van jobbra. körülöttem csupa néma dolog. hívj. amibe az egész világ belefér. Hívom a mobilját: ki van kapcsolva. A szobámban ülök. És félek az egyedülléttől. hol van fönt.. Ki akarom bírni. Nincs kihez." Silvia. Félek. még a sarkok se látszanak. amikor kiejtem őket a számon. de Silvia szépen ír. hogy az álom szükséges. és lehetőleg beszélek is vele. hívj föl. mint ahogy kinéz. a félelem is enyhült. A szobámban lévő poszterek rám bámulnak. úgy néz ki. mert muszáj beszélnünk. Valami ismeretlen szigeten kötöttem ki. de egyszerűen csak azért. Tudom. mert az álmok meggyógyítanak minden betegséget. Silvia anyukájának van egy nagyon jó képessége: igazán tud rám figyelni. Ami a második problémát illeti. Tetszik. mint az apukájára. Indulok Silviához. Keresek valamit. Beatrice odahaza van-e.. Amikor fölébredek. hogy a sorsunk függ tőle. kérlek. aki egy hallgatag és bizonyos értelemben titokzatos valaki. Én diktálom a levelet. Silvia anyukája belül is olyan. Az álmok kiszíneznek minden fehérséget. aminek a segítségével életben maradhatok. A kettes számú probléma. egyszerű a megoldás: Silvia! Nem túlzás ez? Silvia fölhívja Beatricét. mert tiszta kába vagyok. és megkérdezi. minden fájdalmat. úgyhogy muszáj lemásolnom. Két probléma van. szebben. vagy a kórházban. de bal kézzel nem tudok írni.Nemsokára megint zenélhetsz. Aztán meglátom a levelet. és ha megérti. hogy nem tudom. mint ént. Az első problémára egy megoldás van: Silvia. nem az én írásom. Silvia inkább őrá hasonlít. El kell neki mondanom az álmot. akkor majd meggyógyul. El kell vinnem a levelet Beatricének. mint a fogalmazásaim piszkozatának piszkozata.Silvia. Túl viharvert a levél. Ezt a kérdéseiből tudom. négy óra múlt. . beszélek. Igen. igaz? . ő meg írja. nem ugyanaz. én pedig elviszem neki a levelet.. hol van. . A falakon nincsenek poszterek. én meg Pinocchio. Utazni lehet bennük. Tetszenek Silvia képei. Rákérdez a részletekre. Levendula a neve a virágnak. hogy eljátszol nekem egy számot. Fényképek vannak. Csípem Silvia anyukáját. Csak az kíváncsi rád igazán. ami az én saját specialitásom.A kedvencemet. Silvia elmagyarázta.. Ha én választhatnék anyát magamnak. majdnem fehér égben. mint nálam. Kék Tündérnek öltözve. Piros tulipánmező sötétkék. Silvia szerintem ebből a könyvből kelt életre. A részletek. Silvia kiskorában. Mondtam én. Rákacsintok. a szüleivel. a kisöccsével.. amikor Svédországban volt. . .Melyiket? . A részletek: az igazi szeretet egyik formája. Silvia. szeretnélek megkérni.Nem ismerem. hogy nyírfák. aminek a szirmai a szoba közepén lévő kisasztalon illatoznak egy tálkában. Silvia szobájában levendulaillat van.Csak ha megígéred. amint meggyógyulsz.. Egy vitorlás hajó egészen halványkék. Meg lehet bennük pihenni.Már alig várom. hogy ő a Kék Tündér. színielőadáson alsós korában. ami a szívedben van. Mindegyik fal közepén az ő egyik festménye van. aki rákérdez a részletekre. és közben csettintek a nyelvemmel. ami összeér a tejfehér tengerrel.Az Aria. már-már lila égbolt alatt: ez viszont hollandiai emlék. hogy segíts írni. arra.. akkor látta őket. . .Melyik a kedvenced? .. Egy nyúlánk fákból álló erdő. Nanninitől. a sajátom után Silvia anyukáját választanám. vagy a kiselőadást a sejtekről? . mert a lélek fehér. ha feketévé válik. .. én diktálom. Egy csomó idő telt el.feleli. De nem megy. Fölegyenesedik. amint ott feketéllik a papíron.Akkor meg kell tanulnod. az volt az első alkalom...Levelet? Nincs is ilyesmi föladva. akkor ráismersz. elolvasod.. az első eset. megvagyok. nekem végem. a házi dolgozatot Dantéról. Mehet. és úgy tesz. Igen. Eddig a Beatricéhez szóló levél szavai voltak az egyedüli szavak. a Coldplaytől? .Beatricének. . Kihúz egy fiókot. vagy semmit .Bocs. Aztán a szemével rám mosolyog. és csak úgy mutatkozhat meg. Silvia keze a papíron.. Ha jobban meggondolom. mint ő: eltakarja a szemét. .Silvia nem akar hinni a fülének.Vagy az én számomat. és folytatja: . én igyekszem koncentrálni a szavakra. hogy Beatricéhez szóljak.. Silvia írja a levelet. hogy írtam. Nem jó úgy.. . mert az iskolának írt szavakat nem tekintem igazi szavaknak. És amikor meglátod. mint a tinta. amiket teljesen szabad akaratomból írtam.Mit írunk. haja az arca elé hullik. keresgél benne.. ahogy volt. Nem találom a szavakat.. és színpadias mozdulattal csóválja a fejét. Ha kifogyok a Beatricéhez szóló szavakból. Silvia elhallgat. azok a szavak nem illenek már a helyzethez.Nem egyezhetnénk ki a Talk-ban. .Levelet. . rám néz. át akarom fogalmazni. mintha meg volna sértődve. Senki nem tud úgy csodálkozni. végül papírt meg tollat vesz ki. hogy fehéren-feketén megmutatkozott a szavaimban a lelkem. Kotorászik egy darabig. szelídebb és takarosabb. . De azért az egy fura történet. aki. Amikor majd átfolyik a szíveden. hogy új levelet írok neked. Nagyon szeretnék személyesen is találkozni veled. csak félek. finomabb. és elmeséli neki az álmomat. igen. a saját írásává.. Beatrice. Tessék. meg félek.. Tudom. és hiszem. elhatároztam. Gandalf azt mondja. Ha megkaptad a véremet. és az ő keze nyomán elegánsabb lesz a lelkem. hogy a vérem megsimogatja a szívedet. aztán elajándékozod. Silvia pedig feketévé változtatja. hogy félnék tőle. hogy a vérét adta. hogy neked fárasztó volna. már kezd is előbújni a lelkem. hogy meg fogsz gyógyulni. Ezért írok. hogy a vér gyógyít. hogy szükséged volt rá. mint amikor a tükörben nézed magad. Mindenesetre nekem tetszik ez a gondolat.nézegeted. hogy Krisztus minden idők összes emberét kigyógyította a bűnből azzal. igaz. Ugyanis volt egy balesetem. . érezni fogod. mert az ő vére soha nem került bele az én ereimbe. Adtam neked vért. hogy jobban vagyok.. Az álmok teszik az embert azzá. Az álmok tesznek naggyá. Ez a második levél. és kórházba kerültem.. mert a vérem majd meggyógyít. Azt az álmot.. Úgyhogy most. és remélem is. hogy szenvedni látlak. mert az első benne maradt a zsebemben. rá fogsz jönni egy fontos dologra.hogy egy kicsit felvidítsalak. Ebben biztos vagyok. hogy vagy? Fáradt vagy? Gondolom. a karom még be van gipszelve. hogy meggyógyulsz a véremtől. Kedves Beatrice! Azért írom neked ezt a levelet. ami az enyém... Azt mondja. hogy a másoknak adott vér gyógyít.. amit neked írok. és aztán. Beatrice. és ha van kedved. némán lehunyja a szemét és elmegy. Millió dolog van. és azt kérdezi. majd elmegyek hozzád és beszélgetünk. nem félek-e. Ha Beatrice szeme nem nézi a dolgokat. akkor majd hallgatunk. mert ha igazán hiszel az álmokban. akkor is. Éppen ezért meg fogsz gyógyulni. nekem van egy álmom. hogy az én szememmel látja a világot. Beatrice. ahogy elmegy. talán nem akarod. Megállok. a tűből meg a vérből. És akkor elsötétül körülöttem az egész világ. akkor valóra válnak. hasznát veszed. most is félek. A szemem felé nyúl. Így is gyönyörű vagy. De ha fáradt vagy és nincs kedved beszélgetni. hogy nemsokára jobban leszel. és ez az álom rólad szól. Akkor hagyjuk ki a véres részt. amit el akarok neked mondani. Adtam neked vért. mert megbicsaklik a hangom. én bármit megtennék. Kiég a lámpa. hiszen éppen elege lehet szegénynek a kórházból. nekem így is jó lesz. ha úgy érzem. . hogy már mindent tudsz.Silvia megáll. Biztos vagyok benne. csak nem mondom senkinek. egy szempillantás alatt eltűnnek a szavak. Nekem az is elég. Silvia szótlanul néz rám. Remélem. amit megpróbáltam visszatartani. hogy most fáradt vagy és le is fogytál. hogy elszomorítom Beatricét ezzel a véradásos sztorival. kihuny minden. mert szégyellem. mert magam előtt látom Beatricét. Hogy gondolja ki nálam előbb és jobban a saját kételyeimet? Szinte az az érzésem. Nem nyitja ki többet a szemét. Silviának mindig igaza van. hogy mások így lássanak. hogy nekem most is tetszel. hogy te meggyógyulj. hogy veled lehetek. de tudnod kell. Tudom. meg rólam. és felfogja a könnycseppet. Kialszik a fény. Mindig féltem a sötétben. Úgy van odaírva. amihez ők már túl öregek. egyből lássa. Otthon vagyok. de nem vagyok elégedett a látvánnyal. Az a mániájuk. hanem Silviából. hogy nem kérjük ki a tanácsukat. A fehérség pedig az élet vérrákja. Valami nem stimmel. Miért van az. hogy jöjjek ki azonnal a fürdőszobából. A bőre nem is bőrből van. Anya kiabál. hogy mi van a fejedben. Én is őt. Folyton a . Nem tudom.. és fejezzem be a pacsmagolást. mint a múltkor. most valami másféle kemoterápiát kap. hogy jutott eszembe ekkora marhaság.Silvia. Hogy amikor rám néz. amitől a húsvét-szigeti kőemberek is röhögőgörcsöt kapnának. vagy ilyesmi. Beatrice előtt teljesen egyértelműen kell kinéznem. Silvia nélkül nem volnék senki. de egyik se győz meg. hogy csupa olyasmivel foglalkozunk. Aztán még ők siránkoznak. mintha én magam volnék. mert azt hiszem. Silvia hallgat.. Aztán odaírja a Beatricének szóló levél végére: „Szeretettel Leo". Silvia lediktálja a kórház címét. Így aztán fölpróbálom az összes lehetséges színkombinációt és ruhavariációt. ahogyan nekem még sose sikerült leírnom. Több hektoliter parfümöt locsolok a testem minden négyzetcentiméterére. hogy a felnőttek soha nem értenek semmit? Fogalmuk sincs róla. Háromnegyed óráig nézem magam a tükörben.. Úgy van odaírva az a Leo. Vagy talán műtétre készítik őt elő. én még mindig félek a sötétben. fehér maradna a lelkem. Megsimogat. ki vagyok. ahol Beatrice fekszik. hosszabbat. Világraszóló zuhanyozást rendezek. Nem ugyanaz a kórház. hogy csinálja. Közben besötétedett. Niko. nem ismerek rád. Úgyis tudod a választ: ne is törődj vele. mi a megoldás.. de legalább megúszom az olyan halálosan ciki dolgokat. Nálam van a levél. Niko mindig vágja. Talán egy póló melegítőfölsővel.mondom. pontosan tudni. és közben megpusziljon.. Nem is tudom. Talán. Ez a csontsovány nővérke.szobádba zárkózva kuksolsz. milyen alkalomhoz mit kell fölvenni. Keresem Beatricét. ha nem ismeri a konkrét helyzetet. és kihívón nézek a szemébe. Szó nélkül hátat fordítok neki. Fölhívom Nikót.. mit kell csinálni. milyen lányról van szó. netán még azt is mondja. . . de én a szívemben hordom a lámpásomat. mennyire szeretem. A barátnőmet akarom meglátogatni. Különben is ott a levél.. egy nővérke megkérdezi. Készen vagyok. Kösz. De nem találom. mire vagyok képes. hogy személyesen beszélhetek Beatricével. De még csak meg se kérdezte. Szeretnék olyan lenni.. ezért is öltöztem föl a lehető legjobban. mint ő.. pedig milyen aranyos kisgyerek voltál. Szemét. A még mindig tök béna jobb karommal kész művészet öltözködni.Beatrice .Inget vegyél. ahogy a nővérek kérdezősködni szoktak. Az istennek se találom. igazad van.. hova megyek.. majd elmúlik. . ez a kis undok madárijesztő még nem tudja. megmentettél.Mi a neve? . mint hogy anya gombolja be az ingemet. Küzdök tovább a fürdőszobába zárkózva. Egy órával később még mindig csak bolyongok. az tuti nyerő. de nem találom. olyankor is. Talán egy ing. . hogy ránézésre is lássa rajtam. felelem.kérdezi gyanakvón. Amikor belépek a kórházba. hogy csinos vagyok. Nem sok reményt fűzök hozzá. csak be van hajtva. én viszonzom a jókívánságait. karba tett kézzel. Bejártam a szenvedés múzeumát. aki rám mosolyog. Nincs haja. és a hatalmas fehér téglalapon egy kicsike. Olyan. Először kisfiúnak hittem. szemembe a hányászöld fal színe. . összekuporodott test fekszik. orromba ivódott a jellegzetes kórházi alkoholszag.kiabál utánam a nővérke. Nem. Az arca sovány és beesett. Egy öregember bedühödik. Puszit dobok neki.Ő az egyetlen Beatrice a számítógépben. csaknem áttetszően sápadt. mintha szemrehányásnak szánná.Láttam én mindent.kérdezem még mindig lesütött szemmel. jobban megnézem az ágyon fekvő alakot. és érzem. Egészen lassan kinyitom. minden lépcsőfokkal közelebb jutok a paradicsomhoz. . .Negyedik emelet. Ez nem Beatrice. szembejön a madárijesztő.Nem arra van! . és rákacsintok. Nem Beatrice. Van. Ránézek és elmosolyodom. . ahol kiáll a tű a csuklójából. A bőre színtelen. Csukva van az ajtó. Megyek fölfelé. amikor tévedésből benyitok a szobájába. hogy egyre közeledem Beatricéhez. Mielőtt kimennék. lesütöm a szemem. Csak egy ágy van a szoba félhomályában. Az az idióta nővér eltévesztette a szobaszámot. ki tudja. A karja lila ott. mint egy kis Marslakó. hova irányított el.Hogy találta meg? . Egy kislány.Négyszázötös szoba . . görbén néz rám. Megyek fölfelé. Lassan közelebb megyek. . Kilépek a szobából. és a fejét csóválja. De nyugodtan alszik.mondja elégedett és jóságos hangon. és én nála akarok lenni. mert Beatrice ott van. Elküld melegebb éghajlatra. Rohanok fölfelé a lépcsőn. mint Dante az Isteni színjáték-ban. Azon a helyen ülök. És a lelkem darabjai most ott fuldokolnak a vízben. kicsim. Éjfél van.. amiben a tenger zúgását lehet hallani. soha többé össze nem szedheti őket . itt szorongatom a kezemben. Ahol ülök. Ez a kislány Beatrice. és minden újra a helyére kerül. Ripityára tört az álmom. egy nagy kagyló. Igen.. Ez van írva a képre: „Mindig veled vagyok. Ezt a helyet csak én ismerem. meg egy fénykép. egy üveg ásványvíz. Ott az én fekete lelkem. ahol ülni szoktam. Mintha mosolyogna álmában. Az én betűkbe öntött lelkem. hogy a világnak vissza kell térnie a rendes kerékvágásba. tisztára elázott a könnyeimtől. Megnyomod a gombot. A kezembe temetem az arcom. ne félj. aki átkarolja őt. és csak sírok egyfolytában. már amennyire sikerül a begipszelt karommal. és a probléma nemcsak hogy eltűnik. Csönd. amióta elmenekültem onnan. elsodródnak egymástól. A víz sodrára bízom a darabokat. amikor úgy érzem. Az ilyen helyeken van egy beépített gomb. Szóval nincs is ilyen hely. amivel az ember visszaléphet az előző számhoz." A kislánynak a képen vörös a haja. az egy piros pad a folyóparton. A Beatricének szóló levél. Meg Silvia. ahogy a kisbabák az anyjuk hasában.összekuporodva. egy kék és narancssárga gyöngyökből fűzött karkötő. Az éjjeliszekrényen egy könyv. A képen ez a kislány van az édesanyjával. hanem soha nem is létezett. Beatrice. mert elmenekültem az álmom elől. Aztán ezer darabra tépem a fogammal meg a jó kezemmel. Megnyomod a gombot. amit Silvia írt le. akkor is.Nem. hová lettem. Nem néz rám a falról Jack Sparrow kísérteties tekintete.senki. Ő az igazi álmom. És Isten is létezik még. Ezt már biztosan álmodom. és Silvia áll előttem egy rendőrrel. És én föl se ismertem az álmom másik felét.Megvan. nem értem. Egyedül akarok lenni. A hiába küszködő Beatrice nélkül.Leo! Összerezzenek. . amit a sötétben nem tudok kivenni: . Aztán egy hangot hallok. mert ez úgysem számít. Gyáva nyúl vagyok. ezt mondja: . és meg sem ismerem azt az arcot.kérdezi Silvia. A mobilom kikapcsolva. Nem létezem. Boldog vagyok. elvitte a sodrás. . Csak álmodtam. meg talán a sírástól. Silvia meg egy rendőr az én titkos helyemen? Belebámulok a semmibe. Nem az ágyamban vagyok. A haldokló. Hadd érezze magát az egész világ olyan egyedül és elhagyatva. A lelkem nincs többé. Vörös a haja. Senki. Hadd szenvedjen az egész világ. akit életem végéig oltalmazni akartam.Jól vagy? . hajatlan Beatrice nélkül. Ránézek. Hirtelen fölébredek. ha én nem hiszek benne. . Beatrice jól van. és mindjárt megfagyok. amiért senki nem tudja. A padon fekszem. Isten nem létezik. A rendőr beleszól valamibe. Milliószor fulladok meg. ahogy én most. Csöndben. Elszaladtam a lány elől. Dagadt a szeme az álmosságtól. Minden egyes levélfoszlánnyal együtt én is megfulladok. Nem akarok beszélni. mialatt az Álmodozó egy illetőről magyarázott. égessen el mindent. hogy az ember mérgesebb legyen a skorpiónál.Menjünk haza. hogy megvédjem magam a valóság nevű mérges skorpiótól. Még soha nem láttam őket ilyen állapotban. mint az összes többi. Silvia vállára hajtom a fejem. Nézem a folyó fekete vizét. Végre megtaláltam a módját. hogy a halál nem . mint a tűz. feldúlt arc. Angolórán végig kint maradtam. A gyűlölet az egyetlen módszer. Legyek vas. mint egy-egy fogságba esett hal. Filozófiaórán új Snake-rekordot állítottam föl.Silvia leül mellém. Elküldtem a jó édesanyjába a kutyabundás Massaronit. amikor megkérdezte. Sőt rosszabb a többinél. és azt mondja: . úgy tükröződik rajta a lámpák fénye. Legyek tűz. Ez a megoldás. Apa meg anya tisztára kivolt. mert ki tudja. megérdemlem. és sírok. Beírta az intőt a naplóba. Legyek egyedül. aki azt mondta. amikor hazajöttem. De legalább elértem. Elrepült a sok papírhal. Büntetésben vagyok a történtek miatt. gyöngéden magához szorít. ugyanolyan. Jogos. Ez most az én lelkem. Nem jönnek vissza soha többet. Ötórányi harc. Öt óra a suliban. És mindez miattam. A víz foglyai. és minél több mindent érint meg. mert rossz vagyok. Villámgyors legyen az a gyűlölet. amit akartam. mit művelek a mobilommal. senkinek nem tűnt föl. Az a szó. Pusztítani és ellenállni. Legyek rossz. Karikás szemek. Nem akarok enni. Hajnali négy volt. átkarolja a vállamat. hogy „haza". amikor elemészti a papírt meg a szalmát. amit csak megérint. mi vár rám. annál eszelősebben tomboljon. Nem akarok zenélni. A filozófia nem jó semmire. Beatrice élt. akkor halott vagy. hogy csinálja. Ezt is csak amolyan költői frázisnak hittem. tehát akkor sincs. micsoda faszság! Az a sok történetekkel meg álmokkal teli nyomtatott lap összesen nem ér annyit. amikor meg halott vagy. aminek hallatán az ember képtelen becsukni a fülét. hogy Isten nem létezik. Sokszor ki se nyitja a könyveket. A T9 nem ismeri az Isten szót. de egy szavát se fogom elhinni. Miért nem hagy engem békén? Csak azért hallgatom. Azt mondja. Az Álmodozó halálra ítélt ellenállók leveleit olvassa. neki a könyvek olyanok. Egy újabb meglepetés-óra. hogy ne gondoljon rá az ember. édesanyám! Elsodor és megöl a gyűlölet sötét förgetege. a változatosság kedvéért.létezik. ahol a könyvei vannak. A halál megmérgez mindent az életben. ahol a kislánnyá változott Beatrice fekszik. A Snake az egyetlen módszer. Beatrice. mint Mary Poppins. ott hagyja őket a katedrán. Ezt olvassa: „1944. helyesebben: én nem ismertem rá. Ahogy a költő mondta: a halálért az élettel kell vezekelni. mint egy darabka otthon. Én nem tudom. mert az ember nem tudja becsukni a fülét úgy. Könyvek. amiből bármilyen könyvet elő tud húzni. Aztán az Álmodozó szokása szerint kinyitotta a táskáját. ez is bizonyítja. akit a föld méhe visszavesz: elnyel. otthon érzi magát. de az Álmodozó mindig tud valami olyasmit mondani. Édesapám. Én ezt egy eget verő hülyeségnek tartom. Beatricére rá se lehet ismerni. mint a kórházi szoba száma. mint mondjuk a szemét. mert amikor élsz. pedig sajnos igaz. amiket a kivégzésük előtt írtak.. pedig én csakis a szeretetnek . most meg haldoklik. mert nincs más választásom. Utána meg elmehet a fenébe. akkor nincs a halál. augusztus 4.. hogy valakinek volt bátorsága kimondani. A szó élesen csattan a tanár arcában. volt bátorsága összedönteni a te irodalmi kártyaváradat. . Az az ember azzal áltatta magát. Elégetném őket egytől egyig. hogy ne legyen olyan keserű a pirula. Kíváncsi vagyok. azzal értelmet ad az életének.Faszság! Úgy támadok rá. Isten szeretet. vajon mit csinálsz most. Az élet egy üres doboz. hogy megítéld ennek az embernek az életét? Kapásból visszavágok.roppant színpadias kézmozdulattal utánzom a kipukkadó szappanbuborékot.Ez az egész csak illúzió. mint az éj harcosainak szöges bokszere. Az Álmodozó megint rám néz.Faszság! . mint aki biztos benne.. Aztán halálosan nyugodt hangon megkérdezi: ... benzint öntött a bennem égő tűzre: .ismétlem kihívón.éltem. Legyen vele boldog. Aztán teljesen higgadtan és tömören csak ennyit mond: . . Egy percig hallgat. de aztán elég egy semmiség. De ez csak egy trükk. mint valami futótűz. és pukk. Silvia kivételével. Az Álmodozó is rám néz. Isten nem hal meg. amit faszságokkal töltünk tele. Nem hal meg a Szeretet. A doboz akkor is üres. . majd hatásszünetet tartok. egy szót se szól. hogy ha egy igaznak vélt ügyért hal meg.Ki vagy te." Az Álmodozó itt szünetet tart. hogy rosszul értette. nincs. Értetlen tekintettel fordul felém mindenki. hogy jobban tetsszen. .. Mintha keresgélne valamit.Volt. fölgyújtom a papírálmokat meg a szalmaszavakat. ahelyett hogy eltátanák a szájukat az iskolában elhangzott első igaz kijelentéstől. hányadán állunk.Faszság! . amit sehogy se talál önmagában. Amikor csitul a tűzvész. együtt. A tűz csak tombol és pusztít tovább. mert kamu. a dolgozatok. Ha a hajatlan kislányra gondolok. attól nem leszel jobban. a számok. minek erőltessem meg magam? Egyedül vagyok. Beatrice haldoklik. hogy Beatrice . Együtt. Fönt vannak a fordítások. De megsértett vele. legyőzte a halált. Így már jobb. Így. Nem hívom Silviát. Ez sem elégít ki. akkor káromkodni támad kedvem. Ha Istenen. Ő is mondott egyet. Kiürülök. hangosan káromkodok. Két szót írok be a Google keresőjébe: halál. hogy van Isten. a filmek. aki azt mondta. Ezt már rég tudjuk: meghalt a kereszten. Belevetem magam a világhálóba: íme a megoldás minden kérdésre. hosszan. hogy bármi mást hozzáfűzzön. Többször. Senki nem tudja megindokolni azt. és először vagyok erős. Ha a Télapón töltöd ki a mérgedet. nem hagyok időt az Álmodozónak. Csapjanak ki. Nem külön-külön. minden erő kiszáll belőlem. a szupercsajok aktképei. ha viszont ez a helyzet. mert már nincs rá szükségem. ismételtessék meg velem az évet. és semmit nem lehet tenni ellene. Kit érdekel. ami történik. máskülönben nem volnék jobban a káromkodástól. Nem hívom föl Nikót. és lángba borítom az egész világot. hogy Isten halott. Tűz vagyok. hamu.Egy-egy. úgyse értene semmit. és megszabadította az embereket a haláltól. én is. feketeség. Nem jön vissza magyarázkodni. Isten. Most csupa rossz választ ad az internet. Rájövök. nem érdekel. A második találat pont az ellenkezőjét mondja: Isten föltámadt. akkor viszont igen. Egy Nietzsche nevű filozófusról szóló oldalt dob ki. Körülöttem por. és kimegyek. Fogom a hátizsákomat. Beatrice sápadt árnyékára. Olyan csönd van. Keménnyé. A halál olyan kérdés. Este. mint én." Csönd. hogy megtoldjam és erőssé. hagyom. felejts el. nem vagyok senki. Silvia SMS-e: „Találkozzunk fél óra múlva a parkban. könnyben úszik az arcom. nézni akarom a szemét. mert automatikusan elment az üzenet." Egy csörgéssel válaszolok. mielőtt befejeztem volna. beszélni akarok vele. Szar alak vagyok. hogy beleőrül az ember. beszélni. hogy semmit nem mondunk. Ezúttal az igazat válaszolom: „Mindentől. Silvia üzenete: „Tanulunk együtt?" Én nem tanulok többet. hogy lebegek a tetején. Megnézem az elküldött üzenetet. strapabíróvá tegyem. úsznom sem kell hozzá. Aztán támad egy sejtésem." Megnyomhattam valamit írás közben. Most csakis az élettel kell törődnöm. De nem megyek sehova. a magány sója legalább kilencven százalék benne. legszívesebben letépném magamról a ruhát. és mivel az élet rövid és törékeny. ezért nekem az a dolgom. elevenné. Sajnos ráhibázott a T9. nevetni akarok vele és meg akarom őt nevettetni. Minek? Válaszolok: „Nem. félek. simogatni akarom a vörös haját meg az arcát. „Nem. amihez nekem már semmi közöm. . mint a vas. ami igent jelent. a víz meg csak tíz. hadd legyen egyedül. úgy." Silvia rögtön visszaír: „Mitől félsz?" Mitől félek??? Hogy jön ez ide? Silvia is meg van kergülve. ahogy a T9 értelmezte. vele akarom leélni az életemet. Olyan tömény ez a fájdalom. és pucéran üvölteném az erkélyről. még soha nem éreztem ilyen keserűnek a könnyeimet. nem vagyok tűz. hogy tele van a tököm. és úgy.föl fog támadni? Én itt és most akarom őt. beszélni. mégis mindent elmondunk. Nem vagyok vas. csak magamat látom benne. egy pillanatra sikerül elkapnom a tekintetét: üveges szempár néz rám. Arra ő is jó. elhagyatva. amikor valaki közeledik. Silvia arcán csalódott grimasz. ami lesz. Silvia hallgat. Egy nulla vagyok. és pár óra leforgása alatt tejszínhabbá változott. Ahogy keresgélek a tömegben. az álmaimra. Utánaszaladok. aki nem hagyja magát megmenteni? Leviszem Terminátort pisilni. és folyton fölpillant. Ettől még pocsékabbul érzem magam. Küldök neki még egy SMS-t: „Bocs. sőt segíteni próbál. Meglágyult a vaspáncélom. Soha nem értem hozzá ilyen indulatosan. de vajon képes leszek-e rá. Egész éjszaka azon gondolkodtam. mintha vadidegen volnék. kicsit erősebben megszorítom. Elképzelem. Lesz." Fehér csönd. Miért van az. ahogy egyedül ücsörög a padon. Ettől a közömbös tekintettől belezuhanok a tömegbe. őt nem. hogy tényleg csináljak valamit. Holnap találkozunk. Bemegyek a suliba. hogy a hajótöröttet játszom. kék tekintetét a földre szegezi. azon túl. kihúzza a karját a szorításból: . Bűntudatom van. még játékból sem. hogy valaki felém dobja a mentőövet. aki végképp semmi rosszat nem tett. mint akartam. bent fehérség.Kint feketeség. de amikor fuldoklom a fogódzkodók nélküli fehérségében. Elkapom a karját. Azon az egyetlen emberen töltöm ki a dühömet. Silviát keresem a szememmel. aztán máris másfelé néz. ha aztán a kisujjamat se mozdítom. hogyan kérjek bocsánatot Silviától. hogy ne szóljak hozzá. hogy egyedül akarok lenni. hogy elkapjam? Talán rátalálok a jó tulajdonságaimra. akkor halálra rémít az egyedüllét? Miért akarom. az arctalan senkik fehérségébe. Óvatosan hátrálok. mintha egy veszett kutya vicsorítaná rám a nyálas fogait. . Máris három különböző . bagóznak. A szavai úgy űznek ki a lányvécéből. .Hát te meg mit művelsz itt? Ez természetesen a diri hangja. . Döbbenten néznek rám. és gondolkodás nélkül bemegyek utána a vécébe. hogy befordul a mosdók felé. most meg kukkolónak néznek.Nekem. és belezuhanok egy rejtett szakadékba. Negyvennyolc óra leforgása alatt fölfedeztem.Azt hittem. mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. rám üvölt. . nekiütközöm két-három utolsó éves díjbirkózónak. Előbb elmenekülök Beatricétől. de nem törődsz a másikkal. beszélnem kell egy lánnyal . van egy barátom. túl helyes csaj egy ilyen balfékhez. jól fenéken billentenek. mintha valami örvény szippantaná be. Elindulok utána az alacsony derekú nadrágok erdejében.. hogy a feketének fokozatai is vannak.. .Te meg mi a faszt keresel itt? .Anyád. Hagyjál békén. Nincs ejtőernyő az elhagyatottság feneketlen kútjában. hogy ne hergeljem tovább. Röhögnek.förmed rám egy barna hajú lány.Kint megvárod. Látom. tele van lányokkal. aztán átvágom Silviát. Annyi időt se hagy.. meg a farmerjuk márkáját mutogatják egymásnak. sminkelnek. te csak kérni tudsz. Különben kár hajtanod. Silvia bezárkózik az egyik vécébe. és máris eltávolodik. a szeme helyén egy-egy lila sminkfolttal körített fekete rés.válaszolom. hogy azonnal menjek vele az igazgatói irodába. hogy válaszra nyissam a számat. hogy az árnyékod porává zúztam a csontjaidat. amelyiknek az ajtaján a szoknya nélküli fekete emberke van. hogy lehet leszállni erről a horror-körhintáról. hogyan kell láthatatlanná válni. Mindez semmi ahhoz képest. A szüleimtől kapott büntetésen már fönn se akadok: a Playstation azonnali elkobzása év végéig. kár.Ott megy a disznaja! . Egész álló nap a Green Day gitárosának a kezét nézem a szobám ajtajára ragasztott poszteren. mi van a lábad közt! Elárulhatná valaki. ezért erőszakkal be szoktam nyomulni a lányvécébe. Apa halkan megfenyeget: . hogy ez nem egy filmdráma vége. hogy képtelen vagyok uralkodni a kamaszkori hormonviharaimon. Vagy hogy van-e ahhoz használati útmutató. és a gitáros kéz nélkül marad. ha gondolod. hogy évet kell ismételnem. Minősíthetetlen magaviseletem miatt az igazgató behívatja a szüleimet. Két dologra várok: . Elkezdem teniszlabdával dobálni.fokozaton mentem keresztül a tökéletes sötétség irányában. amíg ki nem lyukad a poszter.. amit a fiúktól kapok: .Balfék! És ez még semmi ahhoz képest. húzunk neki egy vonalat is. hogy el ne felejtsd. Egy napra ki vagyok tiltva a suliból.Vedd úgy.Te kis buzi. hanem csak a kezdete. és zsebpénzmegvonás. akik el is hiszik.. a fiúvécé az. hogy a kitiltásom utáni napon az összes lány rám mutogat és röhög a hátam mögött: . ami azt jelentené. és kilátásban van az év végi karó magatartásból. . Kalóz! A következő meccsen eldől. a lakásod ajtajában is képesek órát tartani. Mi rosszat csináltam? . de Silviának se híre. mint az első. Csak álmodtam.Jó estét. hogy ő is megmondja: gerinctelen gazember vagy. Lemegyek. hátha van kedved folytatni a múltkori témát.. tudtam. a Vandál tisztára be van gyulladva! Leteszem a telefont. hogy ki kerül a döntőbe.Megnyertük. lemegyek egy kicsit. miközben egy pontot bámulok valahol a bal vállán. . tanár úr. .hogy valaki megment. annyira biztos voltam benne. Tessék. beugrom hozzád. hogy az ágy elnyel. Telefon: Niko az.. . Csöngetnek a kaputelefonon. . A kaputelefon. Silvia van itt. .kérdezem. amit ma küldtem neki.Anya. Az Álmodozó csöngetett.. vagy egyszerűen csak ebben a pillanatban eljön a világvége. Bazmeg. Ő az. hogy az ő hangját hallom.. Engem keresnek. Csak ez hiányzott. Biztos azért jött.Gyere le. Remélem. hogy ő az. A második egyszerűbb. Ki lehet az este kilenckor? Silvia. Bizonyára megtette a hatását az a huszonhárom darab SMS. A tanárok mindhalálig tanárok maradnak. Mosolyog. se hamva. és előtte nem fog megrágni.Gondoltam. ugyanis mindig megbántam az előzőt. egy napon talán majd megírom.. ha máris túl lennénk az egészen. ezt mondta: fa-gyit. mint a boa. mint mindig. mint bárki másnak. jellemző. Nem szólok. A tanárok olyanok. hogy levegőt vehess. azt szeretném.. és nyalja tovább a fagyiját . Igen. vagy tanácsra. . . aki csakis erre várt. hogy nem száll le a témáról.Tanár úr. Eltűnt. arra emlékeztet. A tanárok fagyiznak.Talán segítségre lett volna szükséged. csak egy tanár választhat ilyen unalmas ízeket -. amikor Terminátor a tornacipőmet nyalogatja. Ezt a két fölfedezést muszáj megjegyeznem.. és szorítanak rajtad egyet. Nem is tudom. és már nincs is az a jelenet. vége. nehezemre esik állni a tekintetét. inkább hagyjuk a múltkori témát.. és bajszuk lesz tőle.Klassz a blogja. együnk egy fagyit. és megfulladsz. Van bennem valaki. egy pillanatra nem figyelsz oda. Rám mosolyog. A tanár úr megköszöni az elismerést. elolvasom. aztán minden kilégzéskor még egy kicsit. Átkapcsolsz egy másik csatornára. a végén aztán nem tud újra kitágulni a mellkasod. Erről jut eszembe: . hogy kifújd a levegőt. A földet bámulom. de amikor tudom. aztán megvárják. a tanárok fagyit esznek. .Szóval mi is volt veled a múltkor? Tudtam. helyenként egy kicsit túl filozofikus. Igen. amikor valami nem fekszik.pisztácia-kávé. Nézem az aszfaltot.Mégis mit izgatja az a tanár urat? Az Álmodozó mélyen a szemembe néz. . mintha hirtelen roppant érdekes volna a járda minden négyzetcentimétere.. és rád tekerednek. fölszívódott. honnan kezdjem.Menjünk. . szinte fájnak a szavak. akiről az iskolában is beszélnek. Ez az első eset. Ez az első eset. és hallgat. arra a lányra gondolok-e.A tanár úr mit csinálna. A felnőttek csöndje egyike a legnagyobb győzelmeknek. ha meghalna a barátnője? Most belenézek a szemébe. a nagyhajút és ravasz tekintetűt. A fagyiját se nyalja. Az Álmodozó felnéz az égre. Neki nem sietős. nem meri megmutatni az igazi arcát. és nem villog.aki szeretne előbújni. Úgyhogy inkább csak bámulom tovább a járdát. mert ezzel bemártaná a másikat. tanár úr. Nem baj. Akkor most én beszélek.Beatrice.. hogy nem biztos magában. mégpedig jócskán bemártaná.Hát. Lehajtom a fejemet. hogy ez még eszébe se jutott. nem tudja. Lehet. Csönd. mint a kirakatok karácsonykor. és egy darabig nem jön többet az elméleteivel.. Hallgat. Az Álmodozó csöndben várakozik. . De kölcsönkenyér visszajár. . velem most pont ez történik. amit csak el lehet képzelni. könnyek formájában. Nem tudja. . Azt mondja. így legalább kezd valamit kapiskálni. pedig ez az igazság: a leukémiás lány. Nem tudja. de valószínűleg nem tudná egyedül elviselni egy ilyen tragédia súlyát. hogy az Álmodozó valamit nem tud. . nem mer előjönni. nehogy az a valaki túlságosan nagy adagban és egyszerre buggyanjon elő. a leukémiás lányra. És most eszi miatta a fene. vízbe és sóba. mint a fogkrém. és minden mást faszságnak látok. Aztán megkérdezi. Az Álmodozó fürkésző pillantást vet rám. Soha nem sietős az olyanoknak. mégis odabent kuksol. akik ki akarnak borítani. de én úgy tekintem. Gyáván megfutamodom. akkor Beatricére gondoltam. amikor az álmomról beszéltem. és súlyos. Milyen kicsi volt. és pillanatnyilag egymillió köbméternyi fájdalom árasztja el miattam a világot. Hát istenem. Én tudom. A vállamra teszi a kezét. fagyitól maszatos szájjal. pedig a vörös hajába lettem szerelmes. én meg elszaladtam előle. ami a hasamtól lassanként már a torkomig emelkedett. . erős keze a vállamon. hogy segítsek neki. Hülyén érzem magam. Az Álmodozó még mindig csak hallgat. ő lesz a társam azon az úton.Igazából nem is a barátnőm.. Elszaladtam. mint a záporeső. mikor lesz rá megint alkalmam. mint amikor vért adtam. Biztos voltam benne. tiszta erőből. Átszakadt a gát. A töri. hogy a világ végére is elmegyek vele. Aki elszalad. Nem is szeretem. sápadt. Ezeknek az utolsó szavaknak a hatására szétrepedezik bennem a vasbeton fal. védtelen. Végre kibőghetem magam. ki tudja. Kihullott a haja. hogy van. Egy tetű vagyok. fájdalmasan sírok. akkor elrohanok. Az Álmodozó szótlanul vár mellettem. Tudja. de legalább most már nemcsak bennem van az egész. Annyi bátorságom se volt. mert jólesik. bár teljesen hülyének érzem magam.Most sápadt. és ha ő nincs velem. majdnem olyan jól. Megláttam. amikor meg szembe találom magam vele.és filótanárom előtt bőgök. ez van. merre menjek. tanár úr. fájdalmas könnycseppek sokaságává változik. . hogy bármerre vezet is az utam. és hallgat. még vért is adtam neki. akkor nem tudom. hogy beszéljek vele. apró darabokra hullik szét a szemem magasságában. és elmenekültem. Tizenhat éves fiú létemre bőgök. bármit megtettem volna. az nem is szeret igazán. hogy szeretem. hogy legalább megkérdezzem. Zokogok. mint egy gyáva nyúl. és szó nélkül elment.Egy barátom összeveszett az apjával. amit nyugodtan átvehetett volna.. amit tett. Így váltak el.. mint a legaljasabb gyilkos. aztán az Álmodozó töri meg a csöndet. és csúnyán odamondogatott neki. úgy bánja. ami úgy követi a sírást. míg levonul az árhullám (amikor dühödben tüzet okádsz.. Meg se hallgatta az apját. hogy aznap este nem búcsúzott el az apjától? Megrázom a fejemet. akkor az egyszer mégis kijött a sodrából. hogy miért nem tudja soha megbocsátani magának a barátom. Másnap üresen találta az apja helyét az asztalnál. Miközben ezt mondja.Mesélek neked valamit. hogy éhenkórász.. A barátom erősnek érezte magát. pedig az apjának jól menő praxisa volt.És hogy tette magát túl a dolgon a barátja? . közben szipogok. hogy győzött. Nagyon szerette az apját. amit csakis szégyellni lehet. És tudod. . hogy éhenkórászpályát választott. a vacsoraasztalnál ülve az apja megpróbált beszélni vele. mint a szélcsend a tomboló vihart. a tűz mögött legalább kétszer annyi sós víz rejtőzik. ami elől csakis elszaladni lehet? Beletelik egy kis időbe. De honnan is tudhatta volna? Attól a naptól fogva a barátomat nem hagyja nyugodni a lelkiismeret. Érezte.Mert az apja egy dühös pillanatában azt vágta a fejéhez. . Az apja infarktust kapott. .Legalább negyedórába telik. . Egyetlen szó nélkül. hát nem olyan dolog ez. papír zsebkendőt nyújt felém (vaníliaillatú.). de ő fölállt. hogy neki van igaza. Most mondd meg. mire sikerül megtörnöm a kérdése nyomán támadt csöndet. Este.). pedig ócska egy poén.Mindenkinek van valami szégyenletes emléke. akár nem. még nem fog meggyógyulni Beatrice. hogy helyrehozzon egy komoly vagy kevésbé komoly ok miatt megromlott kapcsolatot. De most valahogy nem félek tőle annyira. Ez normális. hogy ez is ő. aki elfordítja a fejét. . hogy a szerelem . Leo. akár tetszik. . amikor hagymát pucolok.Az Álmodozó dühös mozdulattal belerúg egy eldobott üdítősdobozba. Olvastam egyszer egy könyvben. Pedig nincs ilyen gomb. meg saját magadra is. . aki ha valamit rosszul csinálok. De semmit nem oldasz meg vele. hogy együtt él vele. zenél tovább. Az Álmodozó félbeszakítja a gondolataimat. szeretném megnyomni a visszacsévélési gombot az életen.Normális dolog félni. Az arcunk attól lesz igazi arc. Máris jobban vagyok. legföljebb lehalkíthatod vagy fölhangosíthatod. hogy soha többé nem szalasztja el az alkalmat. hogy az ember gyáva. Az élet megy tovább.. . Persze hogy ki vagy bukva . . Szívok egyet az orromon. Attól.A tanár úr szokott sírni? . és megfogadta. Nem azt jelenti. Az a gyáva. Persze hogy elszaladtál. Mindig tehet valamit az ember. Ahogy sírni is normális. Ettől vagyunk emberek. aki vaknak tetteti magát. Mindannyian elszaladtunk valami elől.Úgy. Nevetek.Mindig. Én.mindenkire.ezt mondta: ki vagy bukva . hogy állandóan ki vagy bukva. És táncolnod kell. és visszatartom a megmaradt könnyeimet. amit szégyellünk. A lehető legjobban. hogy rátetoválunk valamit. Aki nem törődik semmivel. Tisztában van vele. De én megfutamodtam! Én.Tévedsz. . most végre rászánta magát. és átlátszóvá. Egyenesen a szemembe néz. aki eddig segítségre várva.Későre jár . hogy szembeszálljon a dinoszauruszokkal. az új valaki rásimul a bőrömre. csak a hátát látom. Valaki. . Ez egy másféle erő. miközben én legalább kétezer évet ugrom előre az evolúcióban. hogy boldogok legyünk tőle.Aki megosztja valakivel a fájdalmát. Ma te voltál a tanár. Leo. Ez az érzés erősebb. hanem hogy alázattal élni akar érte.nem azért van. mennyire bírjuk a fájdalmat. mint a páncél. hanem hogy kiderüljön. . de erős háta van. Idiótán bambulok magam elé. Vékony. erőssé. Nem tudok mit mondani. Már el is indult. Kis csönd.Köszönöm a beszélgetést. az a bizalmába fogadja az illetőt. hogy van a kezemben valami éles fegyver az élet dinoszauruszai ellen. rugalmassá teszi. amit dühömben vasból és tűzből véltem magam köré kovácsolni. hogy meg akar halni valami nemes ügyért. Nem attól felnőtt az ember. Köszönöm neked a mai leckét. Próbáld meg boldoggá tenni. Nem valami nagy előrelépés. akinek meg kéne halnom érte. Leo. amit ma este kaptam tőled. Valaki odabent kezd előbújni a barlangból. Mint apának. Főleg pedig az ajándékot köszönöm. ha azzal meggyógyíthatnám! Az Álmodozó rám néz.mondja az Álmodozó. . Ezt nem értem. de legalább érzem. . Leo. sebesülten kuporgott. . Éppen most lépek át a kőkorból a vaskorba. anya magazinjaiban olvastam. fülhallgatóval a fülén zenét hallgat.. muszáj. Fölmegyek. Páratlan. elég. nem is hallotta. A szembejövők bolondnak néznek. hogy a szülők szerint csak akkor vagyunk jól. francba az SMS-ekkel. semmi erőm nincs. azt se tudom. még hangosabban énekelek. amikor normálisnak látszunk? Először is: Silvia. Ez jól alakul. mit tehetek azért. mert van egy reménységem. bocsáss meg.Szeretnék utánafutni. hogy visszaszerezzek mindent: Beatricét. de nem érdekel. Tudom. ki vagyok merülve. Veszek három szál fehér rózsát (ez az egyetlen kivétel a fehérrel kapcsolatos félelmem alól)." Olyasmit csinálok. Hangosan énekelek valamit. és megyek Silviához. valószínűleg nem tud semmiről. hogy ő is velem örüljön. hogy megkérdezzem. és újjászületsz. sőt föltetoválom: „Nyomorult féreg vagyok. ennyit legalább tudok. Végül úgy döntök. Fölcsöngetek a kaputelefonon. legyen rózsa. hogy bejöttem. Néha elég egy jó szó. amit még soha: veszek neki egy csokor virágot.. aki a fejét ingatja. mit. és fölsóhajt. de aztán rájövök. ki a barátja. Silviát. Belépek Silvia szobájába. az arcomra meg kiírom. mégis én vagyok a legboldogabb tizenhat éves a földkerekségen. Amikor fölpillant. egyáltalán nem értek az ilyesmihez. Vörös a szemem a sírástól. . Irtó zavarban vagyok egész idő alatt. teljes életnagyságban állítok be hozzá... ha valaki hisz benned. hogy bizonyos dolgokat jobb nem firtatni. a sulit. Anyukája enged be. Amikor kisírt arccal. ha valaki elmegy mellettem. anya döbbent pillantást vet apára. énekelve belépek az ajtón. a haverokat. amíg a virágbolt előtt válogatok. Miért van az. Ezúttal személyesen megyek hozzá. Abból jöttem rá. De ez nem egy közönséges puszi. szigorú pillantást vet rám. olyan boldog. Csakis ő segíthet pótolnom az elmulasztott anyagot. Ebben jobbak nálunk a lányok. Ha Silvia velem van.Pirosra festjük. amit a szobájában tart. Ezért Silviával tanulok.Ne haragudj. ezt nem alakíthatja át valami mássá a T9. Amikor fölnéz. . már mosolyog a kék szeme. hogy majdnem vörösnek látom a fehér rózsákat. és kivesz valamit egy füzetből. azt mindig fölírják. Én csak annyit mondok: . befestjük szép pirosra mind. így bármikor újra elolvashatják és fölidézhetik.. föláll. Egy szót se szólt.. és puszit nyom az arcomra. De amikor Beatricére gondolok. Silvia meglepődik. amolyan naplóféleség.Ezt így kerek perec kimondtam. Amikor rájönnek valami fontos dologra. Boldog vagyok. de úgy látszik.három fehér szem néz rá bocsánatkérőn. . Ez nem SMS. mint szimpla üdvözlés. . mielőtt elhúzódott volna. Megölel. és megszagolja a rózsát.. aki fejest ugrik egy nutellával teli medencébe. erős vagyok. mint egy kisfiú. ahová a lányok a gondolataikat írják. mert rajta marad az arcodon a másik szájának a melege. Leveszi a fülhallgatót.. . mert a lányok a fontos dolgokat beírják a naplójukba. Amikor Silviának ezredszer kell visszarángatnia a földre a holdbéli utazásaimból. A karomról már egy ideje levették a gipszet. mint ahogy az Alice Csodaországban rózsáival történik. Ezt megérzed. hogy egy pillanatig habozott. nem akarom pótvizsgákkal elrontani a nyarat. még mindig elkalandoznak a gondolataim. Silvia legalábbis tutira jobb nálam. több.dúdolom magamban. meg se mozdul. Boldog vagyok. az agyam még mindig gipszben van. de akkor se vagyok képes leülni. hanem valóságos regény. . Azt hiszem. Ha fölírtam volna mindent.. Hogy van fenekem. Silvia csodát művelt: a papírdarabok újra levéllé álltak össze. különben is rögtön elszáll a lelkesedésem. tudom. nem is napló volna. amiket a folyó elnyelt a dühömmel meg a gyávaságommal együtt. de sosem ülök rajta. Silvia fürkészőn néz a szemembe. Az egyik. A másik mód. Aztán lesütött szemmel azt suttogja. hogy szépnek találta a szavakat. és szeretné. Azt hiszem. mert lusta vagyok. És a naplója egyik lapjához be van téve egy papír. . csak lusta vagyok használni. amire eddig rájöttem! Ki tudja. és én először nézek mélyen a szemébe. a papír szélét birizgálja.A Beatricének szóló levél piszkozata. de aztán mégsem írom föl őket. hogy van eszem. Silvia megőrizte a szavakat. leragasztani a fenekemet a székre.. hogy csak a . ha egy napon az ő fiúja is ilyen szép szavakat írna neki. szívesen lennék író. hogy többször is újraolvasta. soha semmi nem jut eszembe. Valamilyen csoda folytán ott vannak előttem a papírfecnik. Így aztán elfelejtek mindent. aminek a segítségével az ember vissza tud emlékezni a dolgokra.Miért tartottad meg? Nem válaszol mindjárt. szinte simogatja. és folyton elkövetem ugyanazokat a hibákat. mi mindent nem kéne újra és újra megtanulnom. csak nem igazán tudom. Kétféleképpen lehet egy ember arcába nézni. amit együtt írtunk. hogy a szemét mint az arca részét nézed. Abban a pillanatban visszatér a lelkierőm. pedig arra való a fenék: azért is nevezik ülepnek. mert amikor valami cselekményen töröm a fejem. hogy kell hozzáfogni. Szóval Silviának van egy ilyen naplója.Én is szeretnék megjegyezni egy csomó fontos dolgot. Hát ezt jelenti. és meg is mondom: . és ha Silvia magyarázza el a dolgokat. az élete mélységes óceánjába. Az én szemembe.Na és? Elhallgatok. hogy közben volt egy fagyizás meg pár millió köbméternyi könny. amikor megtörténik. együtt is mehetünk. amitől megijedsz. . De nem álltam a tekintetét. ránézek. semmi mást. . újraírjuk a levelet. hogy intelligensebbnek gondolt. feneketlen sötét kút. Oda ugrottam én fejest. Silviával készültem föl.Csakis így tudom megtenni . aztán jön a pupilla feketéje. Minden simán fog menni. mint az élet kiszámíthatatlan változatossága. Szemrebbenés nélkül válaszolja: . . de Silvián kívül senki nem tudja. ami mindent elnyel. Már barátok vagyunk az Álmodozóval. a szivárványhártya színes. Mert a szem az élet kicsinyített változata. mintha az volna az arca.szemét nézed.felelem olyan széles mosollyal. őt pedig beengedtem az enyémbe. Ha akarod. de én is csak a tipikus diák vagyok. Silvia az enyémet viszont igen. amikor ezen a második módon néztem Silvia szemébe. Mindenki véres párbajra számít a múltkori szóváltásunk után. Felelek az Álmodozónál. Ő komolyan néz rám.Ez nincs is benne a könyvben. amiben az élet lebeg.Ha akarod. Silvia kitalálta a gondolataimat. aztán közli. mint egy színtelen. és elviszed Beatricének. hogy a szám sarka a szememet éri. Ehhez képest irtó nehéz kérdéseket tesz föl. Körös-körül fehér. Olyan dolog ez is. én az övébe. akkor minden egyszerűbb: mindjárt sokkal érthetőbb az élet. Aztán nekiültünk a leckének. mint a semmi. . hogy érdekelnek a meglátásaid? Ezek a te meglátásaid. meg a menekülésem a kórházból. Nem történelemből kaptam. és neki van a legvörösebb haja a világtörténelemben. mint egy férfi. Nem szentségelek. Valami megmozdul bennem. Ennek a kígyónak a mérge föloldja az erek falát. Nem sikerült a csontvelő-átültetés. Először az orrod vérzik. amit bemagolt. mint egy hisztis kisgyerek. Az én történelmemből. hogy mindentudónak tartsd magad. és feleltess úgy. Beatrice megint otthon van. és azt hidd. és mennék is vissza a helyemre. meg a füled. És válaszolok a kérdésre. Beatrice az a . Beatrice: a két legfényesebb zöld ablak a Tejútrendszerben. az életemből. először életemben. szörnyű kínszenvedések közepette hal meg az ember a mérgétől. Nem gyógyul a rák. Most pedig szállj le rólam az orbitális hülyeségeiddel. még mindig elromlik a vörös vére: fehéren folyik az ereiben. A földön élő legcsodálatosabb teremtéssel. akivé azon a bizonyos estén fejlődtem. aztán az első kicsit szokatlan kérdésnél elakad. Ez történik most Beatricével. Beatricével. hogy jössz ahhoz. előbújik a barlangjából az ősember. Álmodozó. aztán a többi ered is elolvad. aki csak tizenhét éves. A világ egyik legmérgesebb kígyója.aki fölmondja. és kész. és véged. ahogy a többieket szoktad. neked kell őket kibogarásznod! Ki a fasz vagy te. Ötöst kapok.Menekülsz? Eszembe jut Beatrice. Úgy válaszolok. Már éppen elküldeném őt a fészkes fenébe. amikor rám szól: .A fontos válaszok a sorok között vannak. hogy tönkretedd az életemet. Beatrice. Eszembe jut. bezárni az ajtót. Egyszer kipróbáltuk. Életemben nem voltam még olyan rosszul.. és ha sikerül egypár gólt lőnöm... maradj. Mi végre ennyi elfecsérelt szépség? Hogy annál jobban szenvedjünk. aki a szépségéért létezik. Utána mind a ketten három órán keresztül okádtunk. Láthatatlanná válni. Bekapcsolni a rádiót. Az győz. Niko. Istenem. miért hívott ki Niko gólpárbajra. kérlek. hangtalanul elhúzni a csíkot a focipálya irányába. és simán bejutunk a döntőbe. meg még a lábamat is hozzá. Azóta mindig csirkefalatokat eszünk a Mekiben. Niko nyert tizenhárom-tizenkettőre.teremtés. még a csatárok ranglistáján is elérhetek valami tisztességes helyezést. és a puszta szépségétől jobbá váljék. aki több gólt rúg a mai meccsen a negyedik C-sek ellen. hogy a világ láthassa őt. mellékes probléma van: nekem még nem volna szabad fociznom. el akarja őt vinni. kérlek. Ha a szüleim elkapnak. Ma találkozom Nikóval.. Ha ezt a meccset megnyerjük. hagyd meg nekem Beatricét.. Az átkozott fehér kígyó megmérgezte Beatricét. . azért.. Amikor csak eszünkbe jut. hát rájuk is fér jócskán. Eszembe jut a hamburgeres hősködésünk. Ilyenkor csak egy megoldás létezik. utolérjük a Vandál csapatát. És én itt maradok álmok nélkül. megfájdul a hasunk a röhögéstől. Csak egy egészen apró. Muszáj megelőznöm legalább a Vandált. de legalább lejátszom a meccset. és puha léptekkel. Akkor ők törik el a karomat. C-vitamin a csapatuk neve. hogy melyikünk tud több hamburgert megenni a Mekiben. végem. Máskülönben kifehéredik a világ. Kiskorunkban mind a ketten a Tachibana ikrek szerettünk volna lenni a Tsubasa kapitány-ból. Nem is tudja. én pedig egy pont hátránnyal állok a Vandál mögött a góltáblázatban. . miközben leveszi a Kalózok mezét. . Fölényes győzelem. úgy simogatja a harmadik generációs műfüvet. Öt gólt rúgok. a szeme is fekete.A neve Alice. A katapultos trükköt nem tudjuk utánuk csinálni. . Ugyanannyi pontunk van. Kíváncsi vagyok erre a lányra. . úgyhogy a hír belevegyül az izzadságszagába. Egyik este nálunk vacsoráztak. minden fölvezetés nélkül. Újra a pályán Nikóval. mint a Vandál csapatának. bár egyszer megpróbáltuk: nekem egy oltári véraláfutást sikerült szereznem. mintha egy lány arca volna. Amikor együtt mászkálunk.Nem ismered. de nem ugrik be semmilyen Alice. én nem is tudtam róla. Vagy talán ciki. a H-ba jár. elsős. mi minden történt velem ezekben a hetekben. olyan háromszögeket bírunk lezavarni. Ennél jobban nem is sikerülhetett volna. Viszont ha sarokba szorítanak. Niko megállít. hogy észrevétlenül hazaslisszoljak. egyből tudtuk. Csak így. De a pályán mi vagyunk a legjobbak. neki nem mesélek el mindent. Magas. a lábamon vadonatúj focicipő. A szüleink jóban vannak. csak éppen egyikünknek se volt ikertestvére. hogy megtaláltuk a hiányzó ikertestvért..Már itt is vagyok.Irtó jó bige. . gyorsfutó. Atletizál. Látnod kellene.Becsajoztam. hosszú fekete haja van. Niko pedig arccal fölkenődött a kapufára. Amikor a suliban megismerkedtünk. mint Silviának. Megpróbálom magam elé idézni az elsős lányokat. mindenki megfordul utánunk.. amilyenekről még Püthagorasz sem álmodott a tételében. Fölösleges. Gyorsan átöltözöm. mint egy betörő.Elnémulok.Szia. Nikót teljesen leköti a gondolat. mint egy sebesült kisgyerek. azért ne túlozzunk. Alice vár. közben magam előtt látom Nikót. végül is csak egy videojáték! Én rohanok. Képtelen vagyok örülni az újságnak.élet-halál kérdése. Megismerem Vasco Rossi hangját.Aha. ... a mai győzelemről nem is beszélve. hogy az utcán sétál ezzel a bomba nővel az oldalán. úgyhogy föl se tűnik neki. mint valami rossz vicc. Anya nem hallott . Úgy tolom be a kulcsot a zárba. most úgy hangzik. Ennyit bírok kinyögni. Semmi másra nem tudok gondolni.. amint elsüllyed a kőkorszakban meg Alice csodaországában. mint a filmeken". Becsukom az ajtót. Erőltetett mosollyal bólintok. amikor a hátam közepét. üvölt a zene.. Hallom a rádiót. .. ahol a világ legszebb lánya fekszik összekuporodva. . mint hogy elveszítem Beatricét. hogy csak tettetem az érdeklődést meg a lelkesedést.Ennek igazán örülök. Valójában a kórházi szobában vagyok.Láttad az új Fifát? Muszáj szereznünk valami kalózverziót. . hanem egyáltalán nem lesz. . Niko mielőbb be akarja mutatni nekem a csajt.. Lassan kinyitom az ajtót. minden szépségét tönkretette egy kígyó mérge. azt énekli: „Vadulni akarok. Sehol senki. muszáj. Gépiesen igent mondok. Holnap találkozunk. Leo. valójában remélem. Még soha nem voltam ilyen egyedül a Kalózcsapatom győztes meccse után. úgy. hogy akkor látom ezt az Alicet.. . úgyhogy az a sok szépség nemcsak hogy az enyém nem lesz.Na. de Terminátorra rájött az ötperc. Nem bírom ezt az állandó tanulást.Ha már lent voltam.Hát te mit csinálsz itt? Nem a szobádban tanulsz? Leo. ahonnan Vasco Rossi ezt üvölti: „Mint aki nem törődik semmivel. Terminátor viszont....meg. kezemben hátizsákkal. mielőtt mindent elárulna az arcom. mint az őrült. akinek örökké tele a hólyagja.. mindig ezt csinálja. Terminátor meg ott ugrál körülöttem a röhejes rövid lábain. vegyél levegőt: itt a mindent eldöntő pillanat. kocogtam egy kicsit. túlságosan boldogok. csak tartottam egy kis szünetet. én ott állok melegítőben. .. Nem vettek észre. Messziről megpillantom Nikót Alicevel. akik sportújsággal a kezükben vitatják meg a játékosok formáját. Anya úgy néz rám. . Hétfő. Én pedig már húzok is befelé a szobámba. ha kinyitok vagy becsukok egy ajtót. Mint egy hatalmas cheeseburger. és mielőtt Terminator kézzelfogható bizonyítékát adná. közepén egy angoldogával.. szólnom kellett volna. bocsi.És mitől vagy ilyen büdös? . Levittem pisilni Terminátort. Képtelen vagyok odamenni hozzájuk. ismered! Anya arca megenyhül. anya. hogy senki a legkevésbé se vitte sétálni őt meg az örökké teli hólyagját. de nem ááá-áám!". ugatni kezd. Öt perc múlva nyolc.. .Igen. Félrehúzódom. A nagy hangzavarra kijön anya. aki tényleg nem mindennapi jelenség. és elbújok egy csapat negyedikes mögött. mint egy kihallgatást vezető rendőr egy amerikai filmben.. Ez az egyetlen mentő ötlet jut az eszembe. és számítgatják a virtuális bajnokság eredményeit. benne egy szelet márvány. Öt tanóra vár rám. . Niko és Alice boldogságának látványa ma reggel túl sok nekem. főleg anyád barátnőivel. meg a valaha kitalált összes bajnokság összes meccsét. amikor létfontosságú kérdéseket kellene megoldanunk? És miért jön .. hogy nem mész suliba. legalábbis azt hiszem. csupa olyan ismerőssel találkozol.. Elég a mentális önkielégítésből: a kocka el van vetve. és egyre jobban elhatalmasodik rajtam a rettegés meg a bűntudat. Kimegyek a suliból. Messziről hallom a becsöngetést. elsőtől harmadikig. Hogy megnőtt a fiad. befordulok egy néptelen mellékutcán. Az anyák barátnői szerint persze mindenkiből helyes srác lesz. Minden lépéssel messzebb kerülök az iskolától. bagatellizál. mintha még büszke is volna arra a címeres gazemberre. igazán helyes srác lett belőle.. és a rám váró ötórányi kínzás csak tovább rontana a helyzeten. ami történt. továbbá adjátok meg a császárnak. . akiket évszázadok óta nem láttál. Érdekes. mintha temetésre szólna a harang.Mostanában nem foglalkozom annyit a focival. Miért ilyen nehéz suliba járni? Miért vagyunk kénytelenek mással foglalkozni. olyan. összefutottunk a parkban ma dél körül. akinek délben a zöld színű iskolai széken kellene meresztenie a fenekét. anya mindenesetre belemegy a játékba. nem pedig holmi piros padon a parkban. Lefoglal ez a sok dolog. ahogy a császár mondta. ami a császáré. szinte belelapít az aszfaltba. Márpedig én nem akarok meghalni. úgy tesz. amikor úgy döntesz.. ahol kisebb a valószínűsége bármilyen típusú találkozásnak. akikkel valami különös véletlen folytán anyád aznap délután együtt fog teázni. és azon túl is. nincs időm végignézni minden létező és nem létező sportműsort.. hogy a cipőfűzőkötözési elterelő hadműveletet valami jöttment Terminátor még gőzölgő ma reggeli szarkupacán hajtottam végre. a fa alatt elképesztő gyorsasággal szalad az idő. egy alacsony és göcsörtös ágakkal teli hatalmas fa alatt. és túlmegy rajtam. hogy észre sem vesz. mint egy ezerbordás esernyő. mintha kikötődött volna a cipőfűzőm. mint egy betörő. közben meg olyan elmélyülten keres valamit a táskájában.családi adag! . sietősen lépked. Ott. grill ízesítésűt. aztán egy pillanat múlva rájövök. mert ő is késésben van.chipset faltam be. Tiszta a levegő! Megkönnyebbülten sóhajtok. hány zacskó . az óriás ernyő védelmében milliónyi gyönyörű lányt hódítottam meg. Az én rejtekhelyem az az eldugott piros pad hajléktalanként eltöltött éjszakám helyszíne . és ki tudja. választ találtam az emberiség legégetőbb problémáira.velem szembe az angoltanárnő pont a város legkihaltabb utcáján? Éppen csak annyi időm van.. Ez a nap is jól kezdődik! Amikor az ember lóg a suliból. Az a pad az idő rejtélyének kulcsa... maga mögött hagyja a folyó nyugodt vizét. úgy érzi magát. az ernyőfa védelmében. hogy gondolkodjam egy kicsit (időnként én is szoktam gondolkodni. A szemem sarkából látom a tanárnőt. És hova mennek a betörők betörés után? A rejtekhelyükre. mert az a kedvencem. A pad . a folyóparton. Azon a padon. Ez hát a legalkalmasabb nap. álarcos szuperhőssé változtam. itt minden álom valóra válhat. de csak azon. amin én akarok.. hogy egy elég jó takarást adó SUV mögé húzódva rávessem magam a tornacsukámra.) a piros padomon. ami úgy néz ki.a parkban. és én elszunnyadok a park csöndjében. mégse vagy bent órán. De sajnos valaki kitalálta a tankötelezettséget. és a hosszúkás levelek színében elvegyülve eléri az eget. Senki nem figyel az égre. Csakis ezen a padon válnak valóra az álmok. Meg kell mentenem Beatricét. és fölhúzott térddel végignyúlok a deszkán. De csak a mobilom volt. hogy összeszedjem a gondolataimat. amiket nem küldök el.végébe teszem a hátizsákomat. Írok egy senkinek sem szóló SMS-t. több ezer kilométer hosszan hullámzik mindenfelé. Most vörössé változnak a felhők. h látott ma reggel. Nem esőfelhők. hófehér felhők úsznak rajta. Valami hozzáér a lábamhoz: fölriadok a szendergésből. hűvös köpenyt terít a világra. segítenek a . meg a megfelelő padunk is hozzá. amíg csak szerelmes nem lesz. Üzenetem érkezett: „Az angoltanárnő mondta. és ehhez a megfelelő helyen vagyok. hogy pont amikor végleg megoldanád a problémát. A tekintetem átfurakodik a faágak közt." A rohadt kis kárörvendő. Giak. mint egy vörösbortól spicces. ha addig élek is. biztos valami undorító sáska esett rám egy faágról. garantálva volna a boldogság. az ő haja az. csak friss tengeri felhők. csak úgy. Milliószámra írok olyan SMS-eket. és fölugrom. Az égen pedig a boldogságom képét látom: Beatricét. Sztem benne vagy a szarban. boldog hajléktalan. Még kékebb tőlük az ég. Tényleg benne vagyok a szarban! Hát tényleg ilyen nehéz boldognak lenni? Hát lehetséges. puha. valaki közbeavatkozik? Silvia miért nem küldött SMS-t? Most már úgyis mindegy. Csak itt-ott látszik ki az ég kékje. Ha volna időnk. hanem hogy megmutassa. Farigcsálás közben gépiesen gondolkozom a következő lépésen. Csak szeretni akartam. semmirekellő. Ez a boldogság titka: önmagunknak lenni. Semmi mást. mint a középkorban. akik megelégelték az életről összehordott eretnekségeimet. Szeretnék olyan erős . az ellenségeim tüzétől. és elégetnének ez alatt gyönyörűséges ég alatt. Tenni. a YouTube-tól. mert léhűtő vagyok. Idekötöznének a padra. Megvédem a szüleim. Ez a pad ma sokkal többet ér. mennyire bírjuk a fájdalmat. amit egy fa tehet: gyökereivel a közeli folyó vize felé törekszik. Meg tudjátok ezt érteni? Előveszem a bicskámat.gondolkodásban. az irigyeim. Meg akarok szabadulni mindenféle kábítószertől: a lustaságtól. és az ujjam megsimogatja a fa kérgének évszázados ráncait. a tanárok. gyáva nyúl.. a PlayStationtől. ismét meglepetést okoz. Egy erős fa. amivel sakk-mattot adok a sorsnak. mire a T9 ezt javasolja: „Rád ég". hanem mert előbb egy fontosabb kérdést kell megoldanom: a boldogság kérdését.. „Pad ég. kezdek bele. mint az agyonfirkált iskolai padom.". hogy boldogok legyünk tőle. meggyújtják azok.. ami a lényünkből fakad. ezt fogom mondani a szüleimnek is. Füstté válna az álmom. Időnként föl-fölnézek az égre. a boldogsághoz vezető lépésen. Éppen ezért meg kell védenem. A T9. a Simpson családtól. és kész. szökevény. Nem azért lógtam ma a suliból. Engedelmeskedik a természet törvényeinek. A pad rám ég." Hát igen. mondván. Az Álmodozó is megmondta: „A szerelem nem azért van. Teszi.. Egyik pillanatról a másikra máglyává változhat alattam a pad.. és farigcsálni kezdem a fa törzsét. a lépésen. és nő. megingathatatlanul és boldogan áll a park közepén. hogy hitvány alak vagyok. amikor kiszabják rám a megérdemelt máglyabüntetést. léhűtő.. amiért lógtam a suliból. mint ez a fa. hacsak nem valami súlyos betegség miatt. Komolyan . amilyennek még sose láttam. Odaültetem őt magam mellé a padra. Silvia egy kék angyal. El kell mennünk Beatricéhez. A bicskám egy képletet faragott a fa kérgébe: B = B + L. . Silvia nagyon jó tanuló. Szégyellem magam. csak hogy boldoggá tegyen. Silvia ott áll előttem. Aztán a fa kérgét nézi. . énmiattam lóg a suliból. ahol az álmok valóra válnak. . Nincs bátorságom elmenni Beatricéhez. de nem elég. egyből tudtam. Tudtam én. hogy szerepelek a „Nagy Testvér"-ben.. ahol a nedvei keringenek. belül pedig. mint én szoktam. Silvia a pokolba is értem jönne. semmi esetre sem holmi kislámpánál előmelegített lázmérővel igazolt rossz közérzetre hivatkozva.Hát te is? Ma mindenki látott. mint például skorbut vagy lepra. Hátrafordulok: . ilyen érdes és kemény kívül.lenni. Ma reggel. lehet. úgy válaszolok: . Félek. hogy idejössz. Silvia velem együtt. ..Mit csinálsz? Rá se nézek a parkőrre. hogy kilógsz. sosem elég. amikor láttam. Vagy egy angyal Silvia képében.Mi lesz? Megegyeztünk valamiben..Készülök természettanból. csak nem tudok róla? Silvia mosolyog.Nem is tanultál soha természettant! Ez nem a parkőr hangja.Silvia? Olyan a tekintete. Szórakozottan farigcsálom a fa törzsét. aki tüzes kardjával méri rám a büntetést.. soha nem hiányzott egyetlen napot se. eleven és lágy. Itt vagyok én. mint az anyukája. Ahogy beszél. a hajnaltól . mondja. az arca fáradt. és fölmegyünk. Ajtót nyitottak. csak el innen. Üdítővel kínál bennünket. Amíg kimegy az üdítőért. .Semmi. mintha Beatricét látnám. azzal a vörös hajú nővel szemben. Beatricéék háza előtt rám jön a sáskaszindróma. Nagyon kimerült. aki pedig csodálatos nő. megöregedett. amit Beatrice naponta lát. amióta legutóbb láttam. Én szokás szerint nem tudom. arca egy nagy kérdőjel. belőle merítem az erőt. akit először a kórházban láttam. én igyekszem az emlékezetembe vésni minden tárgyat. meg a többit. . szivárványos fényű ovális kövekkel. rajta gömbváza.Menjünk. Mindent. Beatrice még szebb lesz. Csak álmok. Silvia rám néz. tele tarka. Beatrice alszik. Beatrice anyukájának nyugodt a hangja. Silviát ismeri. utána meg a fényképen: ő Beatrice anyukája. semmi. a nappaliban ülünk. hirtelen fájdalmas grimaszba rándul az arca. mint a Blues Brothers-ben: jó kifogás sose rossz. Ma nincs semmilyen tűz. a balesetet.. mintha ott maradt volna a fiatalsága a fénykép papírján. Szerencsére. Megfogom a kezét. Én elmesélem Beatrice anyukájának a véradást. Így szól: . csak a T9.Na. de csak egy pillanatig tart. hogy kell viselkedni ilyenkor.gondolkodik.. egy szikrázóan fényes tengerpartot ábrázoló festmény. Mostanában még gyöngébb. csodái. Egy pohár alakú virágváza. Kiveszek egyet: a kék összes árnyalatában játszik. amikor majd felnőtt lesz. hogy átlépjem a korlátaimat. amit naponta megérint. engem nem. Erősen szorítja a kezemet. De Silvia hajthatatlan. egy üvegasztal. és elfogadom. indulunk megoldani a boldogság egyenletét? Silvia az én bátorságom titkos forrása. a késő éjszakáig. Zsebre dugom, mert biztos vagyok benne, hogy Beatrice hozzáért. Silvia kék szeme lesújtó pillantást vet rám. Bejön Beatrice anyukája. - Hogyhogy nem vagytok ma iskolában? Silvia hallgat. Rajtam a sor. - A boldogság. Beatrice anyukája csodálkozva néz rám. - Beatrice a paradicsom Danténál. Ezért eljöttünk őt meglátogatni. Silvia elneveti magát. Én komoly vagyok, csak éppen elvörösödöm, majdnem lila a képem. De amikor látom, hogy Beatrice anyukája is nevet, akkor én is elnevetem magam. Soha nem éreztem még ennyire nevetségesnek és ugyanakkor boldognak magam. Beatrice anyukája olyan kedvesen mosolyog, ahogy ritkán láttam felnőttet mosolyogni: csak anya tud ilyen kedvesen nézni. Mosolyog a hol fényes, hol fénytelen rézvörös haja is. Föláll. - Most megyek, szólok Beatricének, hátha tud benneteket fogadni. Meg sem mozdulok, kővé dermedek a rettegéstől. Most értettem csak meg, mit is művelünk valójában. Itt vagyok Beatricénél, és arra készülök, hogy életemben először szemtől szemben beszélgessek vele. A lábam nem is remeg, hanem libeg, mint egy zászló, az összes nyálam fölszívódott valahová, úgyhogy olyan a szám, mint egy miniatűr Szahara. Iszom egy korty kólát, mégis olyan száraz a nyelvem, mint a tűzifa a kandallóban. - Gyertek. Hát én egyáltalán nem vagyok fölkészülve. Azt vettem föl, ami a kezem ügyébe került. Csak magamat hoztam, és nem hiszem, hogy ez elég lesz. Sosem vagyok elég. Viszont itt van Silvia. Szemtől szemben találom magam Beatrice mosolyával. Fáradt a mosolya, de azért igazi mosoly. Anyukája kiment, és becsukta az ajtót. Én az ággyal szemben ülök le, Silvia az ágy sarkára. Beatrice fejét kevés vörös haj borítja, amitől katonára emlékeztet, de így is olyan, mint Nicole Kidman és Liv Tyler tökéletes keveréke. A zöld szeme most is zöld. Az arca fáradt, de lágyak és nyugodtak a vonásai, a járomcsontja finom, a szeme elfes. Az egész mivolta a boldogság ígérete. - Szia, Silvia, szia, Leo. Tudja a nevemet! Talán az anyukája mondta neki, vagy rájött, hogy én küldtem az üzeneteket a mobiljára. Most biztos azt hiszi, hogy üldözöm, hogy én vagyok az a balfék, aki SMS-ben akart kikezdeni vele. Akár így, akár úgy, kimondta a nevemet, és a Beatrice szájából elhangzó „Leo" most hirtelen egészen valóságosnak hangzik. Silvia megfogja a kezét, és némán néz rá. Aztán azt mondja: - Ő az egyik barátom, szeretett volna megismerkedni veled. Majdnem elsírtam magam a boldogságtól. Magától mozdult meg a szám, bár azt sem tudta, mit mondjon: - Szia, Beatrice, hogy vagy? Micsoda hülye kérdés! Mégis mit gondolsz, hogy van, te agyatlan? - Jól. Csak egy kicsit fáradt vagyok. Tudod, erős gyógyszereket kapok, kimerít a terápia, de én jól vagyok. Szeretném megköszönni, hogy vért adtál. Anyukám mindent elmondott. Ezek szerint igaz, hogy az én vérem táplálja Beatrice vörös haját. Boldog vagyok. Repesek a boldogságtól. Az én véremnek köszönhető, hogy kezd visszanőni a vörös haja. Az én vérvörös szerelmem. Annyira leköti az agyamat ez a gondolat, hogy kiszalad a számon egy óriási sületlenség: - Örülök, hogy a vérem az ereidben folyhat. Beatrice elmosolyodik. Ez a mosoly egy szempillantás alatt egymillió halrudacskát képes felolvasztani, nekem a duplájára ugrik tőle a pulzusom, és kimelegszik a fülem, azt hiszem, el is vörösödik. Azonnal bocsánatot kérek tőle. Képtelen és tapintatlan dolgot mondtam. Micsoda ökör vagyok! Szeretnék elsüllyedni itt, ebben a szobában, ahol még körül sem néztem, annyira elfoglal Beatrice arca: életem középpontja. - Semmi baj. Örülök, hogy a véred itt van a szívemben. Szóval ma nem mentetek iskolába, hogy engem meglátogassatok... köszönöm. Milyen rég nem voltam iskolában, minden olyan távolinak tűnik... Igaza van. Ahhoz képest, amin ő megy keresztül, a suli egy sétalovaglás. Hát lehetséges, hogy tizenhat évesen tényleg azt gondolod, hogy az élet a suli, és a suli az élet? Hogy a tanárok a pokol, a vakáció meg a mennyország? Hogy a bizonyítvány maga az utolsó ítélet? Lehetséges, hogy tizenhat évesen a világ kiterjedése megegyezik a suliudvar területével? Zöld szeme úgy cikázik gyöngyfehér arcában, mint tűz az éjszakában, elevenen, mint a benne lüktető élet, mint egy csöndesen, békésen csordogáló hegyi búvópatak. - Egy csomó mindent szeretnék csinálni, de nem tudok. Túl gyönge vagyok, rögtön elfáradok. Szerettem volna nyelveket tanulni, utazni, megtanulni játszani valamilyen hangszeren... De semmi. Semmi nem lett belőle. A hajam is... szégyellek így mutatkozni mások előtt. Anyukámnak úgy kellett erősködnie, hogy beengedjelek titeket. A hajamat is elveszítettem, a legszebb dolgot, amim csak volt. Elveszítettem az álmaimat, mint a hajamat. . szeretlek. egyszer s mindenkorra. Fáradtan mosolyog. de a falnál érzem magam.Nézem őt. Mindig csak megromlik. hogy szeretlek. és vele együtt az álmaid is. Egy pillanattal később ő is kimegy a szobából. Bátran a nevükön kell nevezni a dolgokat. belülről nekifutok. Összeszedem magam. Egyedül maradok Beatricével. csak akkor válik minden lehetségessé. szeretlek. és nem tudok mit mondani. aggódik Silvia reakciója miatt: . Beatrice látja a vívódásomat. Beatrice. Szeretlek. ezért akarom üvölteni. .Sajnálom. Néha túl erősen fogalmazok. Beatrice miattunk aggódik. tiszta szívből remélem. most el kell árulnom neki a gyógyulás titkát. és egyetértünk benne. menetrendszerűen és tolakodón. Csak ha mind a ketten tudjuk ezt. Én vagyok neked a gyógyulás. vele szemben vízcseppé változom.Vissza fog nőni a hajad. hiábavaló szavaim a levegőbe vesző lélegzetemmel egyenértékűek. pedig pont fordítva kellene lennie. és te nekem. amely elpárolog az augusztusi napsütésben. mintha egy atlétikai pálya volna bennem. Ezt tanultam a betegségem alatt. És lám. nem igaz. ezért akarom elmondani. hogy nem tudom kimondani. de úgy látszik. megint hülyeséget mondok: . . Éppen ezért akarom elmondani. mintha a nővére volna. letörli a könnyét. Könnycsepp alakú gyöngy gurul le Beatrice bal szeméből. Egyedül vagyok vele. mint az iskolai csengő.Remélem. fáradtan félig lehunyja a szemét. hogy megmondjam neki. Egyik szál a másik után. Nyolc betű az egész.. mennyire szeretem. de remeg a szája. a vérem nem akar meggyógyulni.Nem szabad félni a szavaktól.. Silvia megsimogatja az arcát. hogy jót mondtam-e vagy rosszat.. és ráveszem. most azonnal.Nos. mi az? Kezének érintése nyomán meglódul a vérem és a nyelvem: .Mondd csak. mintha valami szörnyűség fenyegetné. hány Leo lakik bennem.. Ezért kell elmondanom neki a teljes igazságot. Halljuk azt az oroszlánüvöltést! Néma csönd. megunod a mellébeszélést. én. kinek volt bátorsága kimondani. válassza ki ő azt.Szeretnék neked mondani valamit. Beatrice vár. Egy sötét sarokban találok rá. Mozgás. Bátorítón mosolyog rám. mintha nem is mondtam . amelyik a legjobban tetszik neki.. Leo. mint amikor matekból felelek. hogy alkalomadtán visszatáncolhassak. előbb-utóbb ki kell majd választanom egyet közülük.Akkor is. és a karomra teszi a kezét: . Az a Leo. Egy percig hallgatok. és a tanárnő arcának rezdüléseiből igyekszem kitalálni. két kezével eltakarja az arcát. honnan jött elő ez a mondat. Az igazságot.Beatrice. . Hallom... rögtön elbújt valahová. gyere elő onnan.. Nem tudom. ahogy ezek a szavak kiesnek a számon. Vagy esetleg megkérem Beatricét. szeretlek. Amikor az életedről van szó. Pedig most azt kellene mondania: „szeretlek". hogy szólaljon meg. ami erőt ad neki a gyógyuláshoz: . mert már nem félek az igazságtól. és nem tudom.. ha az a szó a halál. mint ahogy az oroszlán jön elő a sűrűből. Én már nem félek a szavaktól. A tipikus próba-szerencse arcot vágom. Beatrice. akinek volt mersze kimondani az előbbi mondatot. Úgy mondom ezt. mégis meghallotta. nyakig merülök a fehérségben. mint egy pillangó. Lassacskán elmúlik a félelmem. pár pillanatra lehunyja a szemét. meztelenül. És nem fogok többet szenvedni. Leo. . . rá kell . aztán kicsit mélyebb lélegzetet vesz. és rám néz: . nem vagyok hajlandó odafigyelni. Sőt megharagszom rá. mert arra gondolok. hogy becsukom a szemem. és őmellette ébredek majd föl. és engem érint. Nem értem Beatricét.Nem igazság.Jólesik. Még hogy az álmok mutatják meg a valóságot? Ugyan mióta? Láthatatlan ökölcsapások záporoznak rám. Beatrice törékeny.volna semmit. és amikor végre kézzelfogható közelségbe kerülök hozzá. valami föllázad bennem. Én hegyeket mászok meg. tengereken kelek át. képtelen vagyok védekezni. Az álmom ráébreszt a valóságra? Tisztára a feje tetejére állt a világ.Annyi szeretetet kaptam ezekben a hónapokban. nem értem a szavait.Ez nem igazság kérdése. Ez sajnos tény. Leo. Éles szavai forgószélként tépáznak meg. hogy megváltoztam tőle. Nem tudom követni. ő meg visszautasít. és még nem tud tisztán különbséget tenni álom és valóság közt. Most már talán igen. mint aki hosszú éjszaka után legszebb álmából ébred. már alig sírok. sebzetten és védtelenül állok Beatrice előtt. hogy én kész vagyok-e. olyan. értesz-e: én haldoklom. de nem tudom. A kérdés csak az. Mit meg nem tettem érte. . hogy ezt mondod. minden álarcot letépnek rólam. hófehér keze pihen a kezemen. Eddig nem nagyon voltam kész. egészen közel kerültem Istenhez. Egészen halkan suttogtam. hogy balfék vagyok. hogy fényévnyi távolságra van. hogy az ujjaimon keresztül kiszökken belőlem az élet. csakhogy amikor lediktálja. finoman. Nem szólok semmit. és kész. Aztán elengedi a kezemet. mielőtt jössz. semmi dolcegabbana meg calvinklein. hogy Silvia teljesen más számot adott meg a jó múltkorjában. . Olyan a számmemóriám. .Én köszönöm. de így már érthető. Nem akarok kérdezősködni. vagy mintha a lelkünk nem ütközne bele megszokott határaiba. hogy nem kaptam választ az SMS-eimre. Köszönök mindent. . Leo. számomra ismeretlen kikötő felé hajózik. és ettől kisimul a tenyerem.jönnöm. ahogy az ő ujjait érintem. mintha a kezünkön át lelket cserélhetnénk. Beatrice. hogy Beatrice újból kifut a nyílt tengerre. pedig már megvan a száma. rossz számot adott meg. és megpuszilom a homlokát. Megadom a mobilszámomat. de fáradt vagyok. és érzem. ellazulnak a hangszálaim is. és nem is direkt nem válaszolt! Nem teljesen reménytelen az ügy. rájövök. úgyhogy képtelen vagyok gondolkodni. távol jár tőlem. Beatrice közelebb hajol. Fölé hajolok. Sajnálom. Az ő illata. Meleg a keze. és kész. hogy a léleknek legyen ideje visszatérnie a saját burkába. Viszont örülnék neki. vagy én írtam el.Köszönöm a látogatást. Most menned kell. ha máskor is eljönnél. Vékony bőrének egyszerű szappanillata van. hogy a kilencvenéves nagyanyámé is különb. Lehet. A kezem ökölbe szorul. Minden sallang nélkül. a hangszálaim üvöltésre készen megfeszülnek. Meg vagyok zavarodva és jéggé vagyok dermedve. érzem. hogy Silvia tévedett. megfogja az ökölbe szorított kezemet. Akkor Beatrice nem is gondolja rólam. szólj rám. . hogy évet kell ismételned. Mától a tanítás végéig szobafogságon vagy. Beatrice anyukája megköszöni. hogy eljöttem. A szemembe néz. Amikor az ajtó felé fordulok. hogy Silvia lent vár. így töltjük el a nap hátralévő óráit. tessék csak nyugodtan hívni. és megyek a szobámba. Megfogja a kezemet. De apa is halálosan szigorú arcot vág. hogy egy fehér örvény tátong a hátam mögött. hátha anya szokás szerint csak blöfföl. anya a nappaliban ül. Apa vele szemben. Apára nézek. aztán addig egyezkedünk. alig várja..Telefonáltak az iskolából. Amikor hazaérek. Fogom a hátizsákot.Ülj le. Amikor kilépek a kapun. megszököm. csakis az tartja a lelket mindkettőnkben. A lábam közé teszem a hátizsákomat.. mint két falevél. Leo. mert tiszta könny a szemem. Nem szólok egy szót sem. máskor is szeretnék eljönni Beatricéhez. érzem. Mint két szobor. akár délelőtt is. . hogy bátorságot kell öntenie a másikba.Téged se kell félteni! Hívlak. Hangosan nevet: . Ennyi. szívesen segítek bármiben. És ha tudok. Silvia egy villanyoszlopnak dőlve ácsorog. kézen fogva gyalogolunk némán. Nem kizárt. . míg megúszom némi zsebpénzlevonással vagy egynapos szombati kijárási tilalommal. hogy megvédjem magam a pillanatokon belül rám zúduló dühorkántól. hogy megrágjon és elnyeljen. reszketegen. Mit érdekel engem holmi büntetés? Ha kell.Mosolyogva búcsúzik. Igyekszem nyugodtnak látszani. nehogy azt . én meg alig látok. Ha meg tetszik engedni. Anya szólal meg. és szól.Köszönöm. és egy reggel lementünk vele a tengerhez. akkor meg kár is a gőzért. Ez nem komédia. sehol semmi támpont. értesz-e: én haldoklom. Mint mindenki: ugyanazt a komédiát játsszuk. hogy próbáltuk túlkiabálni a fülünk mellett süvítő szelet. hogy hajód legyen. a fináléban meg mindenkit legyilkolnak. mint valami freskó. . miközben mi élveztük a sebességet meg a szabadságot. hogy apa odabent van a szobámban. A plafont bámulom. a fájdalomból. egy évre raknak büntetésbe? Akkor is megszököm. Leo.higgyék." Szavai ezernyi tűként fúrják át az ereimet. Bedőltem. hogy itthon tudnak tartani! Akkor mit fognak velem csinálni. Nem értek semmit az életből. a szerelemből. egy kabrió sportkocsit. hanem hogy legyen hová menned. A tenger maga a szabadság. Kővé dermedek. csak a nap szabott határt a végtelenségnek. hogy kipróbáljuk. ez horrorfilm. amikor rájövök. és ezt mi a magunkénak éreztük. hogy a tenger végtelen szabadságával szemben nem az a lényeg. Én azt hittem.Tudod. Beatrice arca jelenik meg rajta. míg csak egész életemre büntibe nem kerülök. hiszen az egész élet egy büntetés. milyen tágas volt a látóhatár. ha megszököm. Kinéz az ablakon. Az egyik osztálytársam bátyja kapott egy Fiat Spidert. . mint hajó orra a vizet. A többiek az iskola négy fala közé zárva sínylődtek. Ma is emlékszem. Aztán leértünk a tengerre. a halálból. én is lógtam egyszer a suliból. Úgy hasította a levegőt az a sportkocsi. mi értelme ráduplázni? Végigdőlök az ágyon. egy kikötő. hogy a szerelem mindent legyőz. „Nem tudom. Abban a pillanatban megértettem. amiért érdemes átkelned azon a rengeteg vízen. Ma is emlékszem. legyen egy álom. ahova akartam.. hogy mondjak valamit. aki vagyok. . mi lelte apát. Tisztára. amikor életemben először egyedül jutottam el oda. hogy nem csekélységről van szó. Nyitnám a számat. és az Inter megnyeri a Bajnokok Ligáját. meg egy távoli. Pontosan ezekre a szavakra volt szükségem. Ha ez így megy tovább. Egy olyan napon. Az apám hihetetlen dolgokat mond. hogy elmegy tőle a kedvem. nemsokára visszafelé kezd forogni. Elvégre kábé tizenhat éve ismerem. hogy ma miért nem mentél iskolába. ez a játékszabály. amikor nem mentem iskolába.. és mégis milyen keveset tudok róla. . Vajon eddig miért nem mondott ilyeneket? Már érkezik is a válasz. de erre aztán végképp nem számítottam. amikre vártam. és nem is akarom tudni. és biztos vagyok benne. Homer Simpson mintaférj lesz. Leo. szinte semmi olyat.Most már értem. és meg is érdemled miatta a büntetést. Már attól is leültem. hogy az évet is kockára teszed azért a valamiért. az ablakomon túl látná a tengert. . már-már álombéli kikötő fényeit. hogy Albus Dumbledore vagy doktor House lett-e belőle. amikor elmesélte. . hogy teljesen eltrafálta a lelkiállapotomat. hiszen az ember vállalja a következményeket a tetteiért.Ha én aznap reggel suliba mentem volna.Én nem tudom. Hogy változik a világ. de olyan mézesmázos lenne. de az biztos. pedig ki sem mondtam a kérdést.Apa megáll. hogy ismerkedtek meg anyával. Alig hiszem el. Bízom benned. mintha odakint. apa szerencsére úgyis folytatja a mondókáját. még ha megbüntettek is érte. egy olyan napon találtam meg. ami ilyen fontos neked. Nem tudom. mint egy filmben. ma nem az az ember volnék. ami igazán számít. Én nem tudom. A válaszokat. Apa egy pillanatra elkomolyodik. .. . .. Kétszer is elmondom. . mire sikerül összeszednem a bátorságomat. tudom. Ma is nála voltam. A vér sebesen száguld az ereimben. miközben én az ágyon fekve nézem. ahogy a fehér plafon csillagos égbolttá változik. Muszáj lesz megtanítanom neked egy-két trükköt.Majd én beszélek vele. Ez most nem én vagyok apával..Kösz. Lenéz a padlóra. hogy máskor ne csinálj ilyen pancser hibákat.Apa! Visszadugja a fejét. Máskülönben. hogy egynapi lógástól hirtelen fekete-fehérből színessé változzon az ember élete. apa. már majdnem becsukódik az ajtó. Előbb Beatrice. most meg apa. amikor ezt mondja. Már megy is ki a szobámból. felizzítja az artériákat. mint egy csiga. Csak ennyit bírok kinyögni: -Te milyen büntetést kaptál érte? Apa gunyoros mosollyal fordul felém: .Csak Beatricéhez szeretnék elmenni néha.Csöndben eltöprengek.. olyan. Büntetésben vagyok. már előre hallom: szó se lehet róla. . . aztán megint rám.Engedély megadva.. Már becsukódott az ajtó. hogyan lehetséges. Visszamosolygok rá. A szavak a padlón gurulnak.Majd ezt is megbeszéljük. és most . Félbeszakítom: . de csakis erre a célra.az árnyékom porává zúzol. Mosolygok.. most két férfi mosolyog egymásra.És anya? . talán majd jól jön mindez.először nem gyűlölöm miatta a szüleimet. amit Silvia adott kölcsön. akit sétáltatni kell (. helyesebben Alice otthagyta őt egy másik srác miatt).bármilyen hihetetlen .. és . magamat sem.. hogy a szobafogságnak köszönhetően végül valószínűleg mégiscsak át fogok menni. kivéve. és szeretnék . az a címe. ő szorgalmas. Az árnyékom pora pedig csillagpor. mert átragadt rám apa lelkesedése a csillagászat iránt. és ismeri a csillagokat. ami miatt el akarok menni itthonról.. én nem). a mutatóujjával láthatatlan ezüst pókhálót rajzol közéjük. Ami a bajnokságot illeti. Igen. A büntetés ellenére boldog vagyok. amikor össze kell kötni a számozott pontokat. Meg az is pozitívum. Szórakozási lehetőségek és kimenő híján csak ezekkel a dolgokkal tudom eltölteni az időmet: tanulok (leginkább Silviával. Azóta szétmentek Alicevel.a csillagokat nézem. vagyis több mint két hónapnyi szabadságvesztés vár rám. akkor kerültem büntibe). gitározom (Niko időnként feljön hozzám. helyesebben olvasom a könyvet. bár egy kutyáról szól.a fegyverszüneti egyezmény anya által jóváhagyott záradéka értelmében.rám ne számítsatok!). ha Beatricéhez megyek . Meg akarom mutatni neki az összes csillagot. Ő tudja az összes csillagkép nevét. március huszonegyedikén voltam Beatricénél. olvasok. Nem mehetek sehova a tanév végéig. nem rossz. majd kitalálok valamit. mint a rejtvényújságban. nézem a csillagokat. legalábbis a címe. ha Beatricével leszek. Egy napon. számítógépezek (ezt is csak a március huszonegyedikei egyezményben rögzített időbeni korlátok közt. mert nem kell lemondanom az egyetlen igazán fontos dologról. és eljátszunk egy-két számot. hogy Fuss velem!.. .kitalálni egy új csillagképet. .Egy ilyen tanárral.mondja. semmiség. Szeretném megörökíteni a mozdulatai illatát. mint én.. Odarakom a gitárt a térdére. Soká vártam arra. közben a szája elé teszi a kezét. Beatrice tiszta szívből. mintha nem volna szabad így elragadtatnia magát. pedig ő aztán igazán mindent megengedhetne magának. mint a vándorzenészek a metrókocsikban.. mintha olyasvalamit kezdenénk el. Beatrice mosolyog: megtartottam az ígéretemet. mintha fékezni akarná vele a mozdulat hevét.. . Milyen lesz az alakja? Milyen az alakjuk az álmoknak? Nyakamban gitárral belépek Beatrice szobájába. és a zöld szeme is mosolyog. de tudod. Leülök az ágy szélére. .. hátravetett fejjel nevet. ami nincs is talán.Ezt a dalt szeretném megtanulni . Beatrice mellé.Jó volna. és megmutatom. Hason fekve olvas. Kiveszem a gitárt a tokjából.. aki közben fölült.. szeretne kijutni a behajtott ablak résén. amit majd róla nevezek el. bárcsak volna illatmagnó...int a fejével a hifi felé.Akkor ma elkezdjük! . bár néztem volna inkább a felkelő napot. Úgy érzem magam. hogy nincs hozzá erőm. Persze legjobb lesz. miközben a hifiből Elisa hangja szól. mintha maga The Edge volnék. akik végül csak egy kis boldogságot koldulnak. Leo. ha mindennap jövök. ami örökké fog tartani. . ide-oda pattog a szoba falai közt. a jobb kezeddel pedig pengesd a húrt. ő egy kicsit odébb húzódik. Most szépen zeng a húr. végtelen szimfóniával kellene megtöltenie a világot. Kezembe veszem a gitárt. csak ilyen repedtfazék-hangra képes. most szorítsd rá a húrt a fogólapra. hogy kell pengetni a húrt. . mintha valami évezredek óta elrejtett kincset mutatnék neki. Ráteszem a kezem a kezére. miért nem ad már parancsot az agyam. Beatrice rám néz. és mosolyog. összekuporodva átkarolja a felhúzott térdét. a hüvelykujjadat támaszd ide hátulra. . Beatrice ráismer. . te hogy csinálod. hogy jól tartsa a hangszert.hogyan fogja a gitár nyakát. akinek sosem hallott harmóniával. pedig egyszerűen csak megtanítottam neki. mintha keresne valamit. Elisa számának akkordjait kezdem pengetni.kérdezi. Összefonódik a kezünk.Mutasd meg. A kezem által zenél Beatrice keze. . és egy pillanatra olyan közel kerül a szám a nyakához. Türelmetlenül a kezembe nyomja a gitárt.Miért nem énekeled? . Hátulról átkarolva igazítom meg a kezét. Beatrice összeszorítja a száját igyekezetében. erőtlen testének tompa hangján pendül meg a húr a most csendes szobában.Na. mint amikor gyerekkoromban imádkoztam. hogy megcsókolja. és finoman rányomom az ujjamat. és lehunyja a szemét. hogy eltűnődik. Éppen ő. amit elveszített. Vége Elisa dalának.Így. úgy hamarabb megtanulom. szinte ormótlannak hat a hangszer Beatrice törékeny tagjaihoz képest. mégis tompán. . a fájdalomtól és a fáradtságtól ráncos arcokat. amitől elszunnyadtak a fölösleges aggodalmak..vágom rá. mintha a napba néznék. de a száját most résnyire nyitja: vékonyka dallam csobog a hangszálairól. És csodák csodája. ahová a fény sosem ér el. csönd a négyzeten. A titok csak annyi. csak annyi. Ujjaim eggyé válnak a hangjával. pedig az igazság az. mintha a napba néznék mintha a napba néznék. hogy úgy tegyek-vegyek.. Az utolsó szavakat egy arpeggio futammal kísérem. ami igazán számít. hogy úgy tegyek-vegyek. hogy hamis a hangom. hogy úgy tegyek-vegyek. mégis remélni kezdek. mint valami altatódal... Beatrice szeme még mindig csukva. elindul a mindennapok szürke jövés-menésétől bamba. Egy darabig hallgatunk a dal végén támadt csöndben: dupla csönd. Az ének szétárad a szoba minden sarkába. .. befolyik oda is. kisimítja a gondoktól. hogy szégyellős vagyok.Nem tudom a szöveget . S nem azt látnám. Ha van titok. a könnyű énekhang patakként simul a gitárakkordok medrébe. és fölébredt az. fásult városban. mint újonnan feltörő forrásvíz. kiömlik az ablakon... a szavak visszhangja úgy susog benne. félek. ami nincs. de Silvia igen. mint valami enzim.ezt én teszem hozzá titokban). Tanulunk. amit Beatricével mondtunk. és azon töprengek. Merőn. így aztán néha elmondunk egy imádságot. A mosolyának fényében ragyogó szemének zöldje és hajának vöröse a világot alkotó két szín. Aztán Beatrice sírva fakad. Én nem nagyon hiszek benne. akkor ez a . Egyszer viszont megkérdezte: . gyógyítsd meg Beatricét.Beatrice kinyitja a szemét. az olyan. Néha csak a Silviával töltött tanulós délutánok tudják elmulasztani a szomorúságomat. Nekem a hallgatása is elég. és máris jobban vagyok. könnyek vegyülnek a mosolyába. és egy-egy Dante-verssor vagy valamelyik filozófus mondata nyomán messzire kalandozunk. Ha Isten Isten. Úgyhogy ezt szoktuk imádkozni Beatrice gyógyulásáért: . hogy az jó. Viszont amikor Silviával beszélgetek róla. Ha Isten nem létezik. mozdulatlanul. vajon miért egyformák a fájdalom és az öröm könnyei. Nem valami nagy imádság. és mosolyog. figyelmesen nézem őt. de a lényeg benne van. mi volt Beatricénél.Istenem (ha vagy . ha ő azt mondja.Akarod. mint valami malomkő. akkor ennyiből is ért. mert a találkozások Beatricével mindig megfekszik a gyomromat. Elmesélem neki. akkor én megteszem. hogy imádkozzunk érte? Én bízom Silviában. Márpedig a malomkövet nem lehet megemészteni. nem tesz megjegyzéseket. Silvia figyelmesen hallgat. segít megemészteni a követ. Elismétlek mindent. mert nem hiszek a mennyországban). Nincs semmi javulás. akkor talán fölébred az ezeréves álmából. hogy bármilyen formában is újjászülethetne. ami megéri a fáradságot. ha viszont van Isten. Hogy melyik nap. Egyszer vittem neki egy CD-t. lassan lebegtetem őt a karomon. a legutóbbi vérátömlesztés óta változatlan a helyzet. és bár igaz. ami segíthet elterelni Beatrice gondolatait. és én már rohanok is hozzájuk. mert vannak olyan délutánok. hogy a biztosító kifizeti a kárt. ami . amin szóló zongorára írt darabok voltak. mert ő ott van (akkor talán mégis létezik a mennyország. Beatrice. de aztán nála találom meg a mennyországot. de ez a véleményem. . ha év végén átmegyek).Táncolsz velem? Egészen halkan mondta. hogy egy darabka mennyországot ajándékozzak neki (persze átvitt értelemben.pár szó is fölösleges. küld egy SMS-t ő vagy az anyukája. Ezt nem hiszem el. és végre megmozdítja a kisujját valami olyasmiért. Táncolok Beatricével. Azzal az eltökélt szándékkal lépek be a szobájába. az változó. azt nagyon szereti. Minden héten elmegyek hozzá. és nem nagyon hiszem. mint egy buborékot. Silviának ezt nem mondtam soha. az állapotától függ. de a március huszonegyedikei egyezmény értelmében új közlekedési eszköz beszerzéséről csakis abban az esetben kezdődhetnek esetleges tárgyalások. vezetem a pihekönnyű testét a szobája fényében. mert az ilyen gyönyörű dolgok nem érhetnek véget). Amikor jobban van. persze tömegközlekedéssel (a baleset után a motorom elhalálozott. amikor túl fáradt. mert nem akarom őt megbántani. Mindig viszek valamit. amit ő elveszít: a hajam. Lába követi a lépéseimet. hogy jó volna lefeküdni vele. az élet. mintha a bőrünk már nem is tudná. kihunyó pillantásból rájövök. Segítek neki visszafeküdni az ágyba. Beatrice megadóan lecsukódó szemét látom folyton magam előtt.egyik pillanatról a másikra levegővé válhat. pedig holnap dogát írunk belőle. A vállam mélyedésébe simuló arca életem kirakójátékának hiányzó darabkája.. férfi és nő első tánca ez a történelemben. a sorok között. mint egy fehér hópihe. Beatrice hálásan néz rám. melyikünk csontjait és izmait borítja. hogy érezni az illatát. minden probléma kulcsa. Fogom a kezét meg a derekát: mintha törékeny kristálypoharat tartanék. a suli. Mintha vékony ruhába bújtatott teste az én húsom volna. Mindenütt érzem a szívem kalapálását.. Olyan könnyű. Már annyira megnőtt a haja. hogy újra tudnám teremteni az egész világot ebben a szobában. aztán holtfáradtan lehunyja a szemét. Kikapcsolom a hifitornyot. a világ közepe. Ma távol áll tőlem a gondolat. a nagylábujjamtól a legészakibb hajszálamig. csakhogy nem tudom. én találom fel. hogy nekem mindenem megvan. mire megyek mindezzel. pedig nem lettem homokos. Képtelen vagyok megtanulni ezt a rohadt matekot. és ebből az egyetlen. a szerelem. amit szeretnék beletölteni. a barátság. . a tánc. Azt látom a sorok mögött. még attól a vörös folyadéktól is. akkora erő van bennem. ami bármelyik percben összetörhet. a remények. Régen mindjárt az jutott róla az eszembe. a sorok fehér betűközeiben. aztán a karomba omlik. a jövő. Beatrice viszont csak néhány lépést tud megtenni. a család. minden alkalommal egy másik városba viszem őt el. nekem viszont a hó egyszerűen hó. aki soha semmit nem tanultam földrajzból. legföljebb melléteszek egy jelzőt. ami eléggé félelmetes. megtanulni az összes nyelvet. a keménysége. és egy másfajta érzékelésre tértem volna át: mindazt. mert Beatrice még ettől a csupa rejtély szörnyűségtől is sajnál megválni... méghozzá jól. nem elég neki a görög? Azt mondja. ott fémfeldolgozás. nem is szólva a cukorrépa-termesztésről. Amikor látogatóba jövök Beatricéhez. amit Beatrice elveszít. hogy milyen a hőmérséklete. spanyolul meg oroszul. Beatrice imád utazni. hanem őhelyette is át kell élnem. Beatrice szereti a matekot. hogy itt kohászat. Beatricénél mindig újabb és újabb szereplővé változom: a múltkor gitároktatóvá. és amikor majd meggyógyul. szeretné bejárni a világot. kifürkészni minden titkát.. ma meg földrajztanárrá. ha az ember ismeri a többiek nyelvét. Angolul meg franciául már tud. a színe.Mintha az érzékszerveim visszafejlődtek volna. Úgyhogy meg akarom tanulni. jobban látja a világot. ahol én csak fehéret. meg akar tanulni portugálul. hogy olyan kis cukroszacskók lógnak a szántóföldön a növénykékről. Ki hitte volna? Pont én. nemcsak magamnak. . Az eszkimók tizenöt különböző fehér színt látnak ott. Kétszeresen kell megélnem mindent. ha azt akarom mondani. Hogy miért pont oroszul. hogy lehet rajta snowboardozni. mint amilyet a kávé mellé adnak a presszóban.. csak találomra mondtam rá az országokra. amit úgy képzelek el.. aszerint. amikor azt olyan fura betűkkel kell írni. Az eszkimóknak például tizenöt különböző szavuk van a hóra. Minden nyelvnek megvan a maga sajátos nézőpontja.. amit aztán együtt megnézünk a számítógépen. Szeretnénk még végighajózni a Dunán.Tokió egyik felejthetetlen zugában. mintha vezetném Beatricét az utcákon. sétálgatni a festők közt a Ramblán. hanyatt feküdni egy hatalmas füves tisztáson Írországban. átölelni a Kis Hableányt. letöltöm a netről a legszebb helyeket ábrázoló képeket. megpihentünk a Rio fölött magasodó Krisztus óriási árnyékában. ledönteni legalább az egyik kőtömböt Stonehenge-ben. nehogy megfagyjunk . gejzíreket nézni Izlandon.. port lopni az Akropoliszról. ugrálni egy kicsit egy norvég fjord csipkés peremén. vigyázva. ha még valami érdekes sztori is kapcsolódik hozzá. cannolót enni a szicíliai tengerparton. hogy csak ez a két szín van a világon: a zöld meg a kék. miután bekukkantottunk a sidney-i Operaházba. némán álldogáltunk Indiában a Tádzs Mahal előtt . mintha gyakorlott idegenvezető volnék. amit muszáj megnézni.ezt a rózsaszín homokra emelt. fejest ugrottunk a tengerbe a korallzátonyok közé.ezerrétegnyi gyapjúcuccba bugyolálva. és beleélni magunkat. csodálatosan fehér épületet egy király építette imádott felesége emlékére -. Így jártuk be Oroszországban .az Arany Gyűrű városait.. én meg úgy teszek. Az . bringán csavarogni a csatornák partján Amszterdamban. aztán rögtön át is öltözni az új cuccokba a Central Parkban.Anyagot gyűjtök egy-egy város vagy nép jellegzetes szokásairól. főleg. ruhákat venni a Nagy Almában. fekete-fehérben fényképezkedni a Szajna partján. fotókat keresek minden olyan nevezetességről. teaszertartáson vettünk részt . Csinálok belőle egy PowerPoint-fájlt.először ittam teát életemben . hátha nem visz el a szél. nehogy vízbe essünk. .egész világ arra vár. és visszahozza a szerelembe beleőrült Lóránt eszét.... hogy fölfedezzük. Persze ez csak egy kitalált történet. de ott van minden. amit idelent a földön elveszítünk. és Beatrice szobája a világ összes helyévé változik a mi szuper-fapados utazásaink során.. ..Az időt. Vagy talán a régi motoromat. te? . csak fehér por.... azon tanultam meg gitározni. Elképzelem magam mint őrjöngő Leót.Mit beszélsz? . hogy megint tudjon harcolni. aki fölmegy a Holdra.. akinek elvette az eszét a szerelem.Én a Holdra szeretnék utazni. és mutatóujjával az orra hegyét és a száját megérintve tűnődik a kérdésen: . pedig hogy szerettem..teszi hozzá Beatrice szinte szomorúan. . . Megrázom a fejem. te hová szeretnél utazni az érettségi utáni nyáron? Beatrice nem szól semmit.Fogjátok majd tanulni. bejárjuk. fölnéz.Beatrice. .Te? . . talán az első gitáromat.A Holdra? De ott nincs is más.Igen.. .Az időt.Hogyhogy elvesztegetted? . és soha nem került elő. amit síszünetben ott felejtettem a szállodában. nem tudom..Az időt? . . amit elvesztegettem.Nem ismered Astolfo történetét az Őrjöngő Lóránt-ból? Astolfo egy lovag.Nem is tudom. még gravitáció sincs. meg a létező legsötétebb csönd. . .Te mit szeretnél visszahozni a Holdról? .kérdez vissza Beatrice. A Tejút mintha kiszidolozta volna magát ma estére.Nem igaz. . Miközben a kólánkat isszuk. kifehéredne. a barátaimért. Már tizenegy óra van. Leo. ami akkor támadna. Azonnal eltűnne az összes város. az életem már mögöttem van. Mire elzárom a vizet. mint a Hold.Ne mondd ezt. . előtted az egész élet! . Nem tudom elviselni a csöndet. Minden elveszítené az értelmét. hogy nem kérünk-e valamit inni. Silvia javaslatára kimegyünk az erkélyre szippantani egy kis friss levegőt..De Beatrice.. ha egyedül maradok. ahová mehetnénk. Azt az időt. muszáj átismételnünk az olaszt. nem tudhatod. Mutatok Silviának egy-két csillagképet.. és én az ujjammal mutogatom . Ma este túlragyogják a csillagok a város fényeit. amitől legalább föléledünk egy kicsit.. Nem tudom elképzelni a világot Beatrice nélkül. Csakis a szerelem ad értelmet mindennek. Elmondom róluk. spriccel rám a májusi nap.Haszontalan dolgokra pazaroltam. amikor az anyukája félénken benéz. Jó sokáig tanulunk. csupa hiábavaló szépség. Ahogy kilépek Beatricéék kapuján. Elnémulok. hogy szeretlek.. még meggyógyulhatsz! . mint az eszkimóknak a hóra.Leo.. amit apától tanultam. amit nem a többieknek szenteltem: mennyivel többet tehettem volna az anyámért. mint a zuhany vize meccs után az öltözőben. . Beatrice. mert felelés lesz a teljes félévi anyagból. ha tizenöt különböző szavam volna rá. rád mindegyiket használnám. nem sikerült a műtét. már Silviáék előtt vagyok. legföljebb itt-ott fűzök hozzá néhány saját költésű részletet. az ég olyan. amíg a történeteik elérnek a szívünkhöz. aki megkötözve várta a szikla tetején a tengeri szörnyet. Silvia szívében béke honol. az Andromédát. én pedig elmesélem neki. Megmentette őt a szörnyetegtől..Silviának a kedvenc csillagképeimet: a Perszeuszt. akinek láttán kővé dermedt minden élőlény. még az utcák is illatosak körülötte.. hogyan győzte le Perszeusz a Medúzát. láthatatlan szálként húzódnak csillagtól csillagig. aki most is szabadon szálldos a Tejúton. És ezért mesékkel töltöd tele ezt a félelmetes mélységet. őmellette elcsitul a város szaga. mint egy könyvből. mint a tenger: mélysége van. most meg úgy olvasok az égen. Apám tanított rá meg. máskülönben nem látja az ember a meséket. a Pegazust. csak éppen idő kell hozzá. sosem gondoltam volna. csak úgy. . Silvia nézi a kis fényes pontokat az egyenletesen sötét háttérben. hogy messze vannak tőlünk. szinte érzékeled a csillagok közti távolságokat. Silvia tekintete az ujjamról lassan átvándorol az égre. Pedig ha jobban megnézed.Apám mutatta meg. mint a csillagok. itt-ott pár pötty világít a felszínén. hogy milyen kicsi vagy. elbújnak. összevissza.Az emberek egy kicsit olyanok. Pegazus. hogyan röppent föl a megölt szörnyetegvéréből a hófehér szárnyas ló. Régebben nem is láttam őket. Régen olyannak láttam az eget. s végül hogyan szabadította ki Perszeusz a királylányt. mint egy tévé. lehet. hogy ilyen sok történet van az égen. de világítanak. Silvia mosolyog: . . Elmesélem.. mialatt én magyarázok. Silvia. néha nem is kevés idő. hogyan találkozott Perszeusz Andromédával.. hogy az ég nem képernyő. hogy eljöjjön érte és fölfalja. és mindig tudnak valami érdekeset mesélni. és megijedsz. mintha én rajzolnám oda a csillagokat. Tudod. mint a csillagok fénye a szemünkhöz... Bár szerintem túl sok matekot kell hozzá tanulni.. az tetszene.. hogy a Tejút egyike azon kevés fehér dolognak.. Szinte törékenynek látszott.Hogyhogy? .. micsoda? Nem.Egyszer volt. író is lehetnék? . .Igazad van. Aztán elmenekülnénk egy szárnyas ló hátán. hogyan szabadítja ki Andromédát. mint Perszeusz. szívből adod elő a történeteidet. . . egy fiatal csillaglány. Leo. .. te bolond! Az asztrofizikus az égitesteket vizsgálja..Dehogyis. Te jó mesélő vagy.. egy kis fantázia azért kell hozzá. és aprócska. . Nézd csak Perszeuszt. de csak a .. nézd meg a Pegazust. hadd hallják ők is: . Félbeszakítom Silviát...De szép volna. amitől nem kapok frászt.Talán mert valójában egymáshoz kapcsolódó apró fényes pontokból áll össze a fehérsége. szavai lebegnek a tiszta levegőben.. amelyik vörösesebb a többinél. mint minden fiatal csillag.Hát...Hát igen. és villódzik. volt egyszer egy csillag. csak a legszebb történeteknek jár egy egész csillagkép.. mint a tej. Egy nap talán asztrofizikus leszel..Hát igen..Mesélj nekem valamit.Szeretném megmenteni Beatricét a szörnyetegtől. ....Azt mondod. . és mindegyik kapcsolatnak megvan a maga története. . de. Az is igaz. milyen fehéren és szabadon röpköd.. Fehér volt. vagy író. Elhallgatok. . a jóslás nem nekem való. . és felszállnak a csillagokig.Asztro. hol nem volt.. Meg aztán mesélni is tudni kell. Egy csillagot nézek.. fénye miatt, mert a fényessége már-már átlátszóvá tette. Törpének nevezték a kicsisége miatt, és Fehérnek, amiért olyan fényes volt, mint a tej. Szóval Fehér Törpe volt a becsületes neve, de az egyszerűség kedvéért csak Törpének hívták. Szeretett bóklászni az égen, és megismerkedni más csillagokkal. Ahogy telt-múlt az idő, Törpe megnőtt, és vörös lett. Már nem Törpének nevezték, hanem Óriásnak, Vörös Óriásnak. Minden csillag irigykedett rá a szépsége meg a hosszú-hosszú hajnak látszó vörös sugarai miatt. Csakhogy Vörös Óriásnak volt egy titka: belül Törpe maradt. Egyszerű, fényes és tiszta Törpe, akkor is, ha óriásinak és vörösnek látszott. Ezért van az, hogy Vörös Törpe máig villódzik az égen, hol fehéren, hol vörösen, mert egyszerre fehér is, vörös is. És nincs nála szebb az égen. De a földön se. Elnémulok. Ez nem is mese. Nincs is semmiféle mese, egyszerűen csak ez jutott eszembe egy fényes csillagról. Rámutatok. - Szeretném neked adni ezt a csillagot, Silvia. Silvia arcát fehér és vörös mosoly ragyogja be, mintha tükör volna az arca, ami egymillió, sőt talán egymilliárd fényévnyi távolságból is képes visszatükrözni az ő csillagának fényét. Silvia a vállamra hajtja a fejét, és becsukja a szemét. Én meg csöndben bámulom a Perszeuszt, az Andromédát, a Pegazust. Hatalmas mozivászonná változott az ég, ahol mindjárt kezdődik az összes film, amit csak szeretnénk, miközben valami aprócska, fényes dolog hangtalanul befészkeli magát a szívem egyik csücskébe, ahogyan a homokszem bújik be az osztrigába, hogy gyönggyé változzon. - Szeretlek - mondja Silvia szeme. - Szeretlek - válaszolja az én szemem. Felelek olaszból. A tanárnő megkérdezi, hogyhogy csak mostanában kezdtem el tanulni. Silviára nézek, finoman ingatja a fejét, így aztán lenyelem, amit mondani akartam, de tudom, kit illet a köszönet. Egyvalami sikerül csak rosszul a feleletben: eltévesztem a conjunctivust. - Miért rontod el az összes conjunctivust, Leo? Az embernek szinte az az érzése, hogy direkt csinálod. Még a legegyszerűbb alakokat is eltéveszted... Most is csak hallgatok, magamban elátkozom a napot, amikor nyolcadikos koromban eldöntöttem, hogy nem használom többet a kötőmódot, csak hogy bekerülhessek egy bandába, mert ott senki nem használta. Ha be akarsz kerülni a bandába, akkor elbúcsúzhatsz a kötőmódtól, de ha olaszul akarsz beszélni, akkor nem. Így aztán négyes helyett csak hármast kapok. Holnaptól conjunctivusos mondatokat fogok ismételgetni, akár tetszik, akár nem. Azért inkább tetszik, még akkor is, ha majd mindig ki kell javítanom az igealakokat az írásaimban. Ha író akarok lenni, muszáj lesz megtanulnom a conjunctivust. Persze lehet élni a nélkül is, de conjunctivusszal szebb az élet: megtelik finom árnyalatokkal meg lehetőségekkel. Márpedig nekem csak ez az egy életem van. Beatricéhez megyek. Éppen a naplóját írja. Neki is van naplója, mint Silviának. Rám mosolyog, amikor belépek, és megkér, hogy segítsek írni. Senki nem olvashatja el a naplóját, de nekem megengedné, ha írnék helyette. - Ha segítesz írni, akkor megengedem, hogy elolvasd mondja, és én úgy érzem, mintha a világ összes titkát őrző szobába lépnék be. Piros a fedele, a lapok fehérek benne. Sima fehérek. Rémes, csak ezt ne... - Beatrice, én nem tudok sima lapra írni. Az lesz a vége, hogy elrontom. Mialatt ezt mondom, Beatrice naplójának csodálatosan rendezett külalakját nézem. Jobbra legfölül a dátum, aztán a gondolatai következnek finom, elegáns, visszafogott kézírással. Mint egy fehér öltöny egy szeles tavaszi napon. Elolvasom a bekezdést, ahol éppen tart: „Kedves Istenem!" Hogyhogy „Kedves Istenem"? Igen, „Kedves Istenem!" Beatrice leveleket ír Istennek. Az egész naplója Istenhez szóló rövid levelek gyűjteménye. Ezekben a levelekben elmeséli, hogyan telnek a napjai, és megosztja Istennel a félelmeit, az örömeit, a szomorúságait, a reménységeit. A kérésére fölolvasom az aznapi levél utolsó részét, hogy folytatni tudjuk onnan, ahol abbahagyta. „Ma nagyon fáradt vagyok. Az írás is nehezemre esik. Pedig rengeteg a mondanivalóm, csak az vigasztal, hogy te már úgyis mindent tudsz. Én mégis szeretek mesélni neked, így jobban megértem a dolgokat. Ki tudja, az égben visszakapom-e a vörös hajamat... biztosan azért adtál vörös hajat, mert neked ez az élénk szín tetszett. Úgyhogy talán visszakapom majd a hajamat." Olvasás közben majdnem elsírom magam, de sikerül visszatartanom. - Akkor most folytasd te: ma nagyon fáraszt az írás, belefájdult a kezem. Szerencsére ideküldted hozzám Leót, az egyik őrangyalodat... Soha nem gondoltam még rá, hogy őr volnék, hogy angyal, arra meg végképp nem, de egyáltalán nincs ellenemre a dolog. Leo, az őrangyal. Jól hangzik. Beatrice közben elgondolkodik. Zöld szeme a semmibe réved, mintha feneketlen mélységekbe merülne alá, hogy pillanatokon belül ősi kincsekkel bukkanjon a felszínre. Megállítom a tekintetét: - Te boldog vagy, Beatrice? Még mindig a semmit nézi, és csak némi szünet után feleli: - Igen, boldog vagyok. Amikor fölnézek a naplóból, látom, hogy elaludt. Megsimogatom az arcát, és úgy érzem, mintha a kimerültségét simogatnám. Nem érzi a kezemet. Alszik. Fél óráig csöndben nézem. Őt nézem, de mást is látok, valamit, ami félelemmel tölt el, mert nem tudom megnevezni. Újraolvasom, amit írtunk. Most én tettem láthatóvá másvalaki lelkét. Beatrice lelke vált láthatóvá az én kusza és ferde soraimban... lejt minden sorom. Csak most látom. Nem tudok sima lapra írni. Mintha legurulnának a szavak a lejtőn, és a végén összetörnék magukat... Aztán bejött az anyukája, és én kimentem. Anyukája megpuszilja a homlokomat, én nem tudom, mit csináljak, úgyhogy átölelem. Megköszöni, ebből tudom, hogy jól döntöttem. Amióta igyekszem Beatrice helyett is élni, egy csomó jó döntést hozok. Azt hiszem, ezt is a szerelem teszi, mert utána boldog vagyok: a boldogság titka a szerelmes szív. Ma leviszem pisilni Terminátort: azt sem bánom, ha egész életemben nekem kell sétáltatnom. Beatrice nem teheti meg, én igen. Ez is az élet. Ha Beatrice ír Istennek, akkor biztos, hogy van Isten. Soha el nem küldendő üzeneteket írogatok a mobilomon. Az az igazság, hogy a T9, okosabb nálam. A T9 hetvenötezer szót ismer, én csak ezret. Komolyan. Amikor nem tudok valamit, nem jut eszembe, vagy nem vagyok benne biztos, a T9 megsúgja. Ha nem tudom, hogy követik egymást a betűk az „influenza" szóban, a T9 megmondja. Ha nem tudom, egybevagy különírandó-e, hogy tegnapelőtt, a T9 elárulja. Amikor pedig azt írnám, hogy „rohadék", a negyedik betű után a T9 figyelmeztet, hogy „soha", úgyhogy kénytelen vagyok keresni egy kevésbé durva szót, mondjuk, „szemét"... Vajon ki találta föl a T9-et? Biztos egy kalap pénzt keresett vele. Nekem is föl kellene találnom valamit, hogy keressek egy csomó pénzt. Talán ha szorgalmasabb lennék, sikerülne is. Vagy nem. Ha valaha regényt írok, T9-cel fogom írni. Mégis, miért töröm az agyamat ilyen marhaságokon? Mindenesetre azon kapom magam, hogy - nem is tudom, hogyan - ezt írtam a telefonba: „Kedves Búza...", a T9 ugyanis Búzát ír Atya helyett. Nem is rossz becenév. Az Atyánál is jobban tetszik, az Istent félelmetesnek találom. Tovább írok, mint az előbb Beatricével, csak a telefonban legalább egyenesek a soraim: „.. .azt mondod, hogy a mi atyánk vagy, de szerintem túl nyugodtan üldögélsz a babérjaidon a mennyekben. A nevedet nem tudom, és ha nem haragszol, Búzának hívlak, mert a T9 így nevez. Nem fogadhatom el az akaratodat, mert nincs értelme annak, amit Beatricével csinálsz. Ha mindenható vagy, mentsd meg. Ha könyörületes vagy, gyógyítsd meg. Ha adtál nekem egy álmot, ne fossz meg tőle. Ha szeretsz, bizonyítsd be. Vagy túl gyönge vagy hozzá, hogy Búza legyél? Azt mondod, te vagy az élet, de visszaveszed az életet. Azt mondod, te vagy a szeretet, de meghiúsítod a szeretetet. Azt mondod, te vagy az igazság, csakhogy az igazság az, hogy nem törődsz velem, és nem tudsz változtatni a dolgokon. Nem csoda, hogy senki nem hisz benned. Ne tarts nagyképűnek, de nekem a helyedben az első dolgom volna - és nem kell Búzának lenni ahhoz, hogy ezt belásd - meggyógyítani Beatricét. Ámen." Miközben írok, üzenetet kapok, hangosan olvasom föl magamnak: „Jusson mindig eszedbe, hogy melletted vagyok. Szeretlek, akkor is, ha nem érdemled... ;-) S." Silvia egy angyal, és közvetlen kapcsolatban van Istennel, talán őt kellene megkérdeznem, hogy nincs-e meg neki Búza mobilszáma, mert akkor elküldeném neki az üzenetet. Búza, biztos vagyok benne, hogy meg fogod gyógyítani Beatricét! Én a helyedben megtenném, és te azért, remélem, jobb vagy nálam... Megint Beatricénél vagyok. Már kezdtem aggódni, de aztán jött egy üzenet az anyukájától. Alszik, amikor megérkezem, le van fogyva, és valahogy fénytelen az arca. Az infúzió csöpögése kíséri a múló másodperceket. Kinyitja a szemét, a mosolya mintha messziről érkezne, az öregek mosolyognak így, ilyen szomorkásan. - Nagyon fáradt vagyok, de örülök, hogy eljöttél, Leo. Szerettem volna írni valamit a naplómba, de nem tudom tartani a tollat. Olyan ügyetlennek érzem magam. Előveszek egy papírt a zsebemből, és lopva becsúsztatom a napló lapja alá: hoztam egy fekete csíkos lapot, hogy egyenes sorokat tudjak írni. Használom én az eszem, ha akarom, naná! Írom, amit Beatrice diktál, időnként megáll, elcsuklik a hangja, levegő után kapkod. Aztán elszundít. Várok, nézem, ahogy tovasiklik, mint egy motor nélküli, vitorla nélküli, evező nélküli csónak a víz sodrásában. Újra kinyitja a szemét. - Túl fáradt vagyok... mesélj most te valamit, Leo. . Beatrice olyan magától értetődő egyszerűséggel mond ki bizonyos dolgokat. a focikupáról. Beatrice? Finoman igent sóhajt. Közben lehet.. erre pont ő jön nekem azzal.És milyen volt? . Mint amikor búvárkodik az ember.. Nem akarom őt a marhaságaimmal fárasztani. És a béke. hogy úgy csillog a szemem. amikor fölbukkansz. meg hogy mi minden történt idén. . amikor Silviáról beszélsz. amikor Silviáról van szó. miről beszéljek. amit remélhetőleg mi. mesélek neki Silviáról. a gondjaimról a tanulással. viharos a tenger. hogy eljöjjek hozzá. Mesélek neki a suliról. mesélek az Álmodozóról. Beatrice hirtelen félbeszakít.. mint valami csillag. Hallgatok. Nikóról. és végül meggyőzött. . . de azt is tudom. Miközben ezeken a hiábavalóságokon töprengek.Te voltál már szerelmes. ha rákeresek. hogy csakis tőle kaphatom meg a megfelelő választ.. Tudom. Gandalfról.Nem tudom. de pillanatnyilag. csakis Beatricébe tudok és akarok szerelmes lenni.. csak ezt a szöveget találom: „lásd a Beatrice szócikket". hogy hányszor húzott ki a slamasztikából. mint egy otthon. és az a gyanúm támad. meg amikor együtt lógtunk a suliból. mint valami csillag.. Odalent minden állandó és mozdulatlan. mint ahogy a kisgyerek kér még egy piskótát. Teljes a csönd. Kalózok fogunk megnyerni. Szótlanul hallgatom. Nem lehetek szerelmes Silviába. mint akit valami nagy igazságtalanság ért.Olyan volt. Beatricét meglepő módon elnyomja az álom. ahová bármikor hazatérhetek.Úgy csillog a szemed. hogy nem illik ennél többet kérdeznem. és hallgat. hogy felül kell vizsgálnom a szótáramban a „szerelem" szócikk tartalmát. de nem védekezhet. hogy a felszínen. hogy a barátságnál többet érzek Silvia iránt. csak ürügy rá. És az én szemem mégis a kékségre csillog. én pedig nézem őt. csak a szája mozgását figyelem. Megpróbálom kétfelé bontani. csakis egy megoldás van: a Wikipédia. De azt a Wikipédia se mondja meg... . hogy lehetséges-e.Silvia.. Silvia kék. mint a tücsökciripelés nyáron. „.te pedig. hogy csak a szemét csukta be. csak nem merik bevallani. Nincs nyugtom a kérdéstől. képtelen vagyok elhessegetni. Az egybehangzó eredmény: Silvia az összes tünetet produkálja velem szemben. hogy szerelmes-e belém valaki. Az is lehet.. mi bajom van és mért / hívlak az égből. te boldog. Silvia szerelmes belém? Én szerelmes vagyok Silviába? Megcsinálok legalább tizenegy tesztet a Facebookon. ravasz istenasszony.. Most lássunk engem.. Személyesen kell utánajárnom. Ahhoz túl fontos a kérdés. a szavait nem hallom. / istenarcodon mosoly ült. A költészet tisztára fölösleges." -. nem vörös. Mint a széllel erőtlenül sodródó sirály szárnyai. mindenesetre világos. amikből állítólag kiderül. hogy szerelembe essünk." Nézem fekete hajának hullámait. akik szerelmesek.mintha kikapcsolt volna. idegesít. tanulunk együtt? Jól jönne egy kis segítség a görög költőkhöz. Silvia egy irtó nehéz Szapphó-vers fordítását magyarázza „Tarka trónodról. ahogy a vers szavainak ritmusára meg-megmozdulnak. . amit az olyanok szoktak. De én nem a tesztekből akarom megtudni. hogy mennem kell. Ha nem találod a választ egy kérdésre. és nyájas / szóval kérdeztél. / hej. Silvia a kikötő. Koncentrálj: „Alma. Silvia? ." Nézem a szemét: milyen életteli. Vége az álomnak. dehogyisnem. Elérhetlek-e valaha. Nyugodt. Most jön az a töredék. és addig mondogattam őket. nem. Hogy is csalhatom meg Beatricét? Hogy érhetem el Silviát. hogy a hajnal . és én most először érteni vélem a halottak nyelvét.Mi van veled. Leo? Magamhoz térek az álmodozásból. aki olyan tökéletes? Pedig pont Beatrice nyitotta föl a szememet.Jól van.. égővörösen talált rám.. Silvia a béke.Nem.Mintha máshol járna az eszed. kék tengervízbe merülök. Másodszor fordul elő. milyen figyelmes mindig velem szemben. Csillog a szemed. Bemagoltam a két verset. . s amiért eped. Beatricére gondolsz. a piros almás. .? Tartsunk egy kis szünetet.. a nehéz gondokból / oldd föl szivemet. csak folytasd.„Jer most is hozzám. ne / sajnáld teljesíteni.. . Silvia az otthon. Észre sem vettem. amit a legjobban szeretek.akit eddig nem ismertem .. hanem belenézek a szemébe.szerelmesen.. magas ágon mint ha piroslik. . hogy nem a szemét nézem. nem vették észre szüretkor. csak nem tudták eddig elérni. Silvia megértően mosolyog." Silvia elismétli a fordítást. hogy így belemerültem. / fenti a legfölsőn. legszívesebben föl sem ébredtem volna ebből az álomból. Figyelek. hűvös. ő segített meglátni. amit eddig hiába néztem. közben az ujjával mutatja a görög szavakat. az édesízű. amihez nincs meg az eredeti kép. . ilyen az élet. . ha pedig mégsem működik a mobilod. . . . Nem válaszolok. nem adnak helyette újat. Te csak követed az útmutatót. nincs használati útmutató. . .Nem tudom.Nem értek semmit. Nekilátok az evésnek. Csak nehezebb rájuk találni.Leo. hogy nincs hozzá használati utasítás. nincs étvágyam . valami bajod van? . . . .Akkor szerelmes vagy. te mire jöttél rá ennyi év során? . maszatos és rozoga élettel kell boldogulnod.Az életben az a rossz.De Leo.Nem tudom.Anya. Az élettel bezzeg nem így van. És ha nem működik. és aszerint döntsél. A legfontosabb igazságok el vannak rejtve.válaszolom kurtán. aki előtt hiába is próbálnék titkolózni. vagy nem. Tudtam. .Hogyhogy „nem tudom"? Vagy igen.kérdezi anya. .. nincs válasz.Azt a szívedben kell megkeresned. a szeretet csak szeretni akar. közben anya némán elmosogat. akkor az étvágyad is elhagy. és adnak helyette egy újat. de attól még léteznek. mintha egy egymillió darabos puzzle-t kellene kiraknom. azzal a használt. ha nem működik. hogy a szeretet nem akar kapni.Akkor próbáld kideríteni az igazságot.És ha nem tudok dönteni? . Nekem kell kitalálnom mindent. akkor ott a garancia. nem ettél semmit. amid van.. Te taposod ki magadnak az utat a döntéseiddel.És a szerelemmel kapcsolatban mi az igazság? Anya elhallgat. Visszaviszed.Arra. mondja Silvia. mert én soha nem adtam meg neked a számát. mint én.Előbb hadd mondjak én valamit. . a poharam mellett. Egyszerre ridegnek látom szép arcának vonásait. rájövök. Leo. Beszélnem kell veled! Életbe vágóan fontos. és megvallhatja a titkait. amikor ő komoly arccal megszólal: . Silvia megint előre megmenti az életemet. Odajön hozzám egy hajléktalan. mindenkinek szüksége volna egy ilyen rejtekhelyre. üres papírmasé maszk lett az arca. hogy adjak valamit. .Az Isten áldjon meg. Olyan figyelmesen sürgölődöm körülötte. vagyis ma ötkor a padon. Fölveszem. hogy ugyanazt akarja mondani. Úgy bámulok Silviára." Fél órával előbb ott vagyok. Ma nagylelkű vagyok.A mobilom itt van az asztalon. hogy legyen időm fejben átismételni a mondókámat.Azért nem válaszolt soha Beatrice az üzeneteidre. Azt mondja: . Amint meglátom Silviát. és először lát emberi lényt. hogy milyen sokáig vak voltam. mert szerelmet fogok vallani Silviának. Tényleg csodás egy hely. ahol szövögetheti az álmait. . és már éppen a kezemet tördelve keresném a megfelelő szavakat. mintha egy királynőt fogadnék. úgyhogy adok neki egy eurót. és akkor nem kell annyit vacakolnom. mint aki most jött a Marsról. és küldök Silviának egy üzenetet: „Holnap. sőt kettőt. Ez az. amíg leül. mert meghasad tőle a szívem. megöleljük egymást.Nem akarom tovább magamban tartani ezt a titkot. és kész. Őszintén remélem. és örökre eltűnik. Silvia? Könnyekkel keverednek a szavai: . ha nekem küldenéd az üzeneteket. Ő a folyó vizét nézi. nem meri fölemelni a tekintetét.Miért csináltad ezt? Silvia nem válaszol. Hónapokig őrizgettem a Beatricé-nek írt leveledet.El akarlak felejteni. Eltűnnek az annyit próbálgatott szerelmes szavak. mint ami nekem megvolt.. . . minél hamarabb. Mostantól nem ismerek semmilyen Silviát. kis sókristállyá változik. amikor Beatrice lediktálta a számát. hogy más. most elszárad. Szörnyen féltem. sajnálom. Az én hibám. Hát ezért rémlett úgy. csak színleltem az egészet.Miért csináltad. Bocsáss meg nekem. hogy nekem szól. Elegem van az árulásokból. .Amikor megkértél. A szobafogság csak még jobban szítja a tüzet. és azt képzeltem. Az a valami. Olyan fehér csönd támad bennem. Csak nem mertem megmondani. hogy elveszítelek. a könnyeimbe oldódva kifolyik. Leo. Árulásból nem lehet szerelem. mintha vadidegen volna. Azt szerettem volna. hogy szerezzem meg a számát. ami pár nappal ezelőtt befészkelte magát a szívem csücskébe. amilyen talán csak a Holdon van. Fölállok és otthagyom. Sírva hajtogatom.Féltékeny voltam. .Tudom. Úgy tele vagyok fájdalommal. Jéghidegen cseng a hangom: . mint a tengerpart homokjába rajzolt szívek. Nem értem. hogy föl tudnám gyújtani az egész világot. . amit igazából mondani akartam.Járjunk egyet. . nem Terminátorban öltök testet.. Lehalkítom a zenét. ebből elég. azt hiszed. Végül apa bejön a szobámba. bazmeg. és senki ne tudjon hozzám szólni. jókedvemből hallgatom ilyen őrült hangosan ezt a kibaszott zenét. hogy beleremegnek az ablakok. Megértette. Egy szót se szól. Bezárkózom a hangzavarba. de most már elég! Némán néz rám. meg amikor anya lecsós csirkét főz. Mindig vonít. nem tudok telefonálni! Pont ezt akartam. Terminátor vonítani kezd. mert ma nem az otthonom ez a lakás. Érdekel is a zene! Csak el akarom árasztani a zajjal ezt a füldugós világot. és megmondom neki a frankót: . Bemegyek apa dolgozószobájába. Meghallotta. elég legyen. Mintha fölébredne benne valami ősi ösztön. ő meg nem szól semmit. Hadd hallja mindenki. Ha újjászületek. visszamegyek a szobámba. remélem.Leo. Nem mond semmit. a Numb szövege mindjárt betöri az ablakok üvegét. vagy egy rossz kutyagyerekkori emlék.nem bírom tovább idehaza.. csúnyán beszélek. Provokálom. Vajon Terminátor ki lehetett az előző életében? Még följebb nyomom a hangerőt. Úgy fölhangosítom a zenét. Megértettem. Apa meghallotta. ilyenkor mindig ezt csinálja. Fura egy kutya ez a Terminátor. Egyszer csak bekiabál anya: . csak te nem fogod föl. ahol élek. ha teljes hangerővel bömböl a Linkin Park. Hát így kell reagálni a provokációra? Becsapom az ajtót. hadd hallja mindenki.Apa. nézem Beatrice pár centire lévő arcát. Némajáték: pár percig némán.És mi az? . . amim van. .Ne nyisd ki a szemedet .kérdezem kíváncsian.Fehéret.A másoktól kapott szeretet.Mit láttál? . csinálni legalább egy gyereket. apám.Csukott szemmel? .Mindazt. mintha meghátrálnának a mindent és mindenkit megingató kétségeim.Milyen színű? . Amit Beatrice mond.Te mit láttál? .Vörös. Én időnként csalok. Mindig. Hogy lesz az emberből apa? El kell hozzá olvasni egy csomó könyvet. Ezt nem értem.Koncentrálj. hogy elfordítottam a fejemet. ezért vörös.És te mit láttál.Semmit. De ha apa velem van. Leo? . majdnem lenyugszom. Beatrice tanított meg erre a játékra. Nekem sose fog menni. . nehogy rájöjjön. ötpercnyi tömény csönd után. csukott szemmel figyeljük a szemhéjunk alatt megjelenő színeket.szól rám. . Apa. . . . mint Isten. Nem sajognak annyira a sebeim.Nem beszélgettünk semmiről. és majdnem olyan erősnek lenni. közben visszatartom a lélegzetemet. . Egymás mellett fekszünk csukott szemmel. mintha sejtene valamit. A szeretettel mindig tartozik az ember.Nem nyitom ki. . . az nekem magas. Ez kell az izzó lövésekhez.Csukott szemmel." Fölhívom. sose kapja vissza.. A Kalózok kapitánya. „Félek. Beatrice.Jövök! . és puszit nyom az arcomra. Érte akarok ma játszani.Mi az. hogy menjek le a kapu elé. Megfelelő hőfokon forr bennem a düh.És mi az? . a gólkirályság. . . ha Beatrice láthatná a meccset. a Kalózok önérzete. Beatrice. Egy év kemény munkáját.. hadd perzselje a labda az ellenség bőrét.. Csak győznünk kell. Biztos Niko szól.. Fél óra van hátra. de én már legalább három órája kész vagyok. Egyedül vagyok.. Niko visz el motoron.. Csak győznünk szabad. érte akarok győzni. Ha megnyered a kupát. Ott megy a Kalóz.Na ne. mint a győzelem: a megtorlás Niko betört orra miatt. . . mi a baj? Elcsuklik a hangja. Mától nem mosok arcot. Mindent kockára teszünk.Mondd már! .. Sokkal több forog kockán. „A Kalóz. ahogy még soha.." Már hallom is a csajokat.. Egy marék gólért. Egy ponttal vezetnek előttünk. Elérkezett a leszámolás pillanata: a végső összecsapás a Vandállal.. De örülnék. Üzenet. fáradt vagyok..nevet Beatrice. borzasztóan fáradt.. Keservesen sír. ami nem az enyém.Mindaz. Most koncentrálnom kell. A szerelemmel mindig tartoznak az embernek.. minden lány tudja a nevedet. és ettől lesznek kíméletlenek a Vandái lábszárán landoló cseleim. ne kelljen csöngetnie. diadalmaskodni a Vandál fölött. gólt rúgni. . menő vagy. A kupa sorsát eldöntő mérkőzés. a csöndbe. Leírom a szavakat. a szájához kell tennem a fülemet.Írd.Köszönöm.. Beatrice egy .Félek. ami még megmaradt.Hogy mindent elveszítek. . Nézek a gyorsan távolodó motor után. Semmilyen elfogadható mondat nem jut eszembe. hogy nem lehetek azokkal. Megszorítom a kezét. Meleg és érdes a lehelete. hatalmas zöld tisztások közepén maradnak néha ilyen magányos fák: .. és amikor Niko befut. Alig értem a suttogását. odaérek. remélem. Niko köpni-nyelni nem tud. ma nem bírtam volna ki egyedül. annyi időt se hagyok neki. hogy kivegyem a szavait. . akitől a tátongó mélység fölött. hogy eljöttél.Én itt vagyok. Így hát kimondom az egyetlen igazságot... hogy eltűnök. akiket szeretek. És ez a zúgás átkozottul fáj nekem. mintha a kezénél fogva kiragadhatnám őt a félelem örvényéből. hogy megszólaljon: .Lemegyek a ház elé. hogy belezuhanok a semmibe.. .. egy szó se. Most rögtön. Beatrice kinyitja a vörösre sírt szemét. mint a kövön súrlódó vasaló.Mitől? . és kibontakozik a karjaimból. megfordul és otthagy egyedül. védőháló nélkül függeszkedő társa élete függ. Én majd később megyek.Vigyél hozzá. . mint a légtornász. és kész.Hogy érted? . robaja azt zúgja: ez a barát örökre elment. Beleteszem a tenyerébe.sóhajtásra elsuttogott szavait. Rájöttem. Őrizd meg. Szerettem volna én is ajándékozni neki valamit. amit akart. hogy az egyetlen dolgot. egy napon majd együtt fogjuk olvasni. . hogy magamnak írom. kiveszek magamnak egy másik kék követ. amit az ő nappalijukból emeltem el. amit adni tudtam neki. Megint eszembe jut. . Semmim nincs. Neked adom. Mától nem írok többet. kivéve. Fáradt vagyok. Most menj. Nem mehetek el csak így. Mielőtt elmegyek. . Sehol semmi.. . Csókot nyomok a vörös hajára. hogy neked szól. Rám mosolygott. . amit ajándékba adhatnék. és odateszem mellé a naplót. Nem megy: megrázom a fejemet. Nem ellenkeztem. Nem maradhatok szerencsekavics nélkül. felém nyújtja a naplót: .Igen. Beatrice szeméből az ég mosolyog rám. . Késő van.Beatrice. . hacsak nem a másoktól kapott vagy lopott szeretet. Leo. Ezt tudom és akarom ajándékozni neked. de nem hoztam magammal semmit. mintha gyémánt volna: . Beletúrtam a zsebembe.Viszlát legközelebb. tőlük loptam el..Azt hittem. legyen nálad.Vidd el. mintha a bőröm volna. Amikor lediktálta..Viszlát legközelebb.Ez a szerencsekövem.Köszönöm. A szívemhez szorítom Beatrice naplóját.. Micsoda égés! De nincs nálam semmi más. és egy pillanat alatt megtelik az életem a vérével. a kék ezerféle árnyalatában játszó kavicsot. és ez a szépség te vagy. A fájdalom miatt. hogy jobban figyeljek majd. Istenem. Szinte szégyellem. hogy elrejtsem a szememet. engem Beatrice visz majd oda. Beatrice naplójának szavai nappali világosságot gyújtottak az álmatlanul eltöltött első éjszakámon.Az éjszaka a szavak ideje. Mától úgy akarom szeretni az életet. hogy lehunyjam a szememet. hogy nem kezdtem előbb. Csak lassacskán jöttem rá. hogy leengedjem a szemhéjamat. ahogyan még soha. Ha az életnek szeme volna.Mi az ebéd? . mint a méhecskék." Ezt írta a naplójába Beatrice. és kiszívja belőle a szépséget. az Beatrice szeme volna. . és az ő szemével nézem az életet. Mindig azt hittem. rászáll mindenre. És én ma behunyom a szememet. Anya nyit ajtót. Mások ilyenkor szerelmeskedni szoktak. Ha te azt akarod. a fáradtság miatt. Ha van mennyország. hogy csukott szemmel többet látok. annak csak az a célja. hogy a szemem. Hazaérek a suliból. hogy a lezárt szemhéjam mögött láthatóvá válik a világ minden szépsége. hogy habzsolni fogom a szememmel a világot. az élve eltöltött első éjszakámon: az első éjszakámon. amikor újra kinyitom. Csakhogy a betegség miatt be kell csuknom a szememet. „A fájdalom kényszerít. Úgy néz rám, ahogyan a kisgyerekre néz az anyuka, amikor megüti magát. - Jaj, ne, zöldségleves... Elújságolom, hogy négyest kaptam filozófiából, de még ki sem mondom a tantárgy nevét, anya erősen magához ölel, és a vállam mélyedésébe fúrja az arcát. Megcsap anya illata, kiskoromban megnyugtatott ez az illat: rózsa és citrom keveréke. Légies. De nem az osztályzat miatt ölelt meg, különben nem lenne nedves az arcom a könnyeitől. Csak most értem meg. Szeretnék elszaladni, de nem enged, én pedig belemélyesztem az ujjaimat a húsába, hogy érezzem, igaz-e, amit szavak nélkül mond. Anyám az egyetlen nő, aki megmaradt nekem. Nincs más menedék rajta kívül. Beatrice meghalt. Ezt így kell mondani. Kár kerülgetni a forró kását, ő sem helyeselné. Az emberek azt mondják, itt hagyott bennünket, elment, eltávozott közülünk. Egy frászt! Beatrice meghalt. Ez a szó, hogy „meghalt", olyan erős, hogy csak egyszer mondhatja ki az ember, utána hallgatni kell. Silvia az egyetlen, akivel szívesen beszélnék, de nincs erőm megbocsátani neki, hogy hazudott. Az élet egy feleltetés, ahol olyan igazságot akarnak kicsikarni belőled, amit nem is tudsz, csak úgy teszel, mintha eszedbe jutna, hogy ne kelljen tovább kínlódnod... amíg el nem hiszed magad is, amit hazudtál, és el is felejted, hogy te találtad ki. Istenem, nem kell több csillag, oltsd ki mindet. Vedd le a napot és csomagold el a holdat. Az óceánt ürítsd ki, és csavard ki a fákat. Nem fontos most már semmi. Főleg pedig hagyj békén. Zsúfolásig megtelt a templom, itt van az egész suli. Az ő testét, kihunyt szemét rejtő fényes fakoporsó körül tolong mindenki. Az a Beatrice, akire én emlékszem, nincs többé, ez pedig, aki a koporsóban fekszik, egy másik Beatrice. Íme a titok, amit halálnak nevezünk. De amit szerettem benne, az nem tűnt el. Nem illant tova, mint egy könnyű sóhajtás. A kezemben szorítom a naplóját, második bőrömet. A misét Gandalf mondja. Most is. A halál misztériumáról beszél, egy Jób nevű emberről, akitől Isten mindent elvett, ő mégis hűséges maradt hozzá, bár volt annyi bátorsága, hogy a szemére hányja Istennek a könyörtelenséget. - És amikor Jób sírva kiabál, Isten így szól hozzá: „Mikor a földet alkottam, hol voltál? Ki zárta el kettős kapuval a tengert? Adtál életedben parancsot a reggelnek? Jelölted ki hajnalpír helyét? Vajon van-e az esőnek apja, és a harmatcseppet ki hozhatja létre? A Fiastyúk szálait te fűzted össze, s a Kaszás bilincseit te lazítottad fel? A hollónak ki ad táplálékot? Bölcsességed szerint száll talán a sólyom, s terjeszti szárnyait dél felé repülve? Mondd csak meg, ha egyszer oly nagy a bölcsességed!" Csönd támad a Gandalf felolvasta szavak után. - Mi is neheztelőn kiáltunk ma Istenhez, mint Jób: nem értünk egyet a döntésével, nem fogadjuk el, és ez emberi dolog. Isten azonban azt kéri, hogy bízzunk benne. Ez az egyetlen megoldás a fájdalom és a halál titkára: bíznunk kell az Ő szeretetében. Ez pedig isteni dolog, Isten ajándéka. Nem kell félnünk, ha most még nem sikerül. Sőt világosan meg kell mondanunk Istennek: nem fogadjuk el! Ez csak üres szövegelés. Gyűlölöm Istent, nemhogy bízzak benne. Gandalf rendületlenül folytatja: - Csakhogy mi tudunk valamit, amit Jób nem tudott. Tudjátok, mit csinál a pelikán, amikor a kicsinyei éhesek, és nincs mivel táplálnia őket? Hosszú csőrével sebet üt a mellén, és tápláló vérét ontja ki fiainak, akik úgy nyelik, mintha forrásból innának. Krisztus is ezt tette velünk, ezért ábrázolják őt gyakran pelikán képében. Vérét ontotta, kiolthatatlan szeretetét adta értünk, hogy legyőzze életre szomjazó fiai halálát. És az ő ajándéka erősebb, mint a halál. Az ő vére nélkül kétszer halunk meg... Csönd támad bennem. Mint kővé vált fájdalom lebegek a szeretet légüres terében. Semmi nem ér el hozzám. - Csakis ez a szeretet győzi le a halált. Aki kapja és aki adja, nem hal meg, hanem kétszer születik. Mint Beatrice...! Csönd. Csönd. Csönd. - Most pedig szólásra hívok mindenkit, aki szeretné fölidézni az emlékét. de csak olvasom. mert van egy titkom: tudom a titkát. mint egy újszülött kisbabát. A vérvörös szeretet végtelen esője hullik a világra nap mint nap. és mi mégis halottabbak vagyunk a halottaknál. Elkapom Silvia tekintetét. hogy te majd a karjaidba veszel. hogy a templomot elöntötte a könnyeim Holt-tengere." Fölnézek. aztán fölállok. ha mindenki hallja. hogy nem félek. és elringatsz. Fél. .. én pedig egy csónakban ülök. én írtam le.. Mindig is . mert én nem bírok. Biztos vagyok benne. csak Gandalf szavaira: . . mert tudom. Minden tekintet rám szegeződik. ahogy közeledem.Hosszú. hiába a bárka. Elcsuklik a hangom. Gandalf kissé aggódva figyeli. mert úgy érzem. én is mindjárt belefulladok a könnyeim áradatába. hogy megérintselek. és feltarthatatlanul csurognak lefelé a könnyeim a torkomban.„Kedves Istenem! Ma Leo ír neked. Ez a vér értetek és sokakért kiontatik. Boldog. akkor már nem félek a haláltól. Nagyon gyönge vagyok. mert ez az én vérem kelyhe. hogy valami butaságot fogok mondani. és igyatok ebből mindnyájan. mégis szeretném neked elmondani. Isten is hiába ontja a vérét.Vegyétek. Kedves Istenem. Lesütöm a szememet. aki most itt van. hogy lássalak. Gyorsan ellépek a mikrofontól. Nem emlékszem másra. mégis boldog vagyok. Nem gyógyultam meg az orvosságoktól. merőn néz rám. hogy életet adjon nekünk. és az az érzésem. hogy ő maga is szerette volna. szeretne egyetlen pillantással megvigasztalni. zavart csönd támad. ha te a karjaidban tartasz. amit Beatrice épített nekem.Szeretném fölolvasni Beatrice naplójának utolsó sorait. Ezeket a szavakat ő diktálta nekem. A székeket meg a padokat egész éven át élettel töltötték meg a félelmeink. Hamarosan elér az osztályzatok utolsó ítélete. mint a sírkövek. Lepereg rólam. tollal sebeztük őket. Halott maradok. Utolsó perc. mindenem megvan. ceruzával. Ez az év olyan hosszú volt. kihunyt. „A várakozót eléri. Halálos csönd telepszik mindenre. most meg csak állnak mozdulatlanul. mintha életfogytiglani büntetésből szabadulnának ki az elítéltek valami váratlan kegyelem folytán. Egyedül maradok a teremben: olyan. mint valami tűzijáték. mint egy temető. pedig semmim se volt. és alig kétszáz nap alatt felnőttem és meg is öregedtem. De Beatricének hála egyvalamit megértettem: nem szabad akár csak egyetlen napot sem elpazarolnom az életemből. az őrültségeink. Engem nem érint meg az az eső." Hérakleitosz-idézet. aztán.. Utolsó óra. Megszólal a csengő: utoljára. Utolsó nap a suliban. mint egy élet. méghozzá egész jó jegyekkel. de a reménykedővel az történik. A szabadulás örömüvöltése nyomja el a csengő rekedt kereplését. A táblán ott maradtak az Álmodozó kezének sietős vonásai.izgatott. remélem. Az első tanítási napon születtem. amire várt. hogy miért egyforma a színe a szeretetnek és a vérnek: most már tudom. Át fogok menni mindenből. a vakáció mennyországa vár rám. Azt hittem. A maga sajátos módján kívánt nekünk jó vakációt. Isten miatt van az egész. Szóval vége a tanévnek. Hát az én esetemben ez egy átverés: mindent elveszítettem. amit nem remélt.. pont . amiben reménykedtem. fordítva.Á. Nem akarom elolvasni. hanem pont fordítva. Nem érdekel. A pedellus nem hallott meg. Itt nem feketével fehéren vannak írva a dolgok. a pedellus. hogy elfelejtsük. csak gondolkodom. .könyörtelenül átsiklik egy álmodozó reményein. mi történt. XXXI. Soha nem magyaráztam el.Na. mégis minden az övé volt. Nikóval meg a többiekkel azóta sem álltam szóba. ahogy magam elé bámulva ücsörgök. megveregeti a vállamat. . NYÁR UTÁN Aztán zokogva intézem a szómat Beatricéhez: „Holt vagy-é valóban?" s így szólongatván megvigasztalódom. . nem. A suliban minden arra van. mint Beatricének: neki nem volt semmije. de ki se nyitottam. akkor tényleg csoda történt! Együtt nevetünk. mint az a kevéske krétapor. csak nem húznak meg? ..Ne tessék letörölni! A suli fordított világ. és odakiabálom neki: . Mi van. A folyosó végén visszafordulok. meglát. Nincs bátorságom az újabb szenvedéshez. Egyáltalán nem izgat. Elvesztettük miattam a bajnokságot. Benéz a Szakállas.Három év alatt egyszer nem láttalak utolsónak elmenni. és ettől visszazökkenek az életbe. és a szivacs .oly sok csatánk fegyvere . Dante Alighieri: Az új élet.. Silvia ideadott egy levelet. Magányos sétákra. Száznál is több van a telefonomban. Apa gyakran mesél nekem a csillagokról. A szüleimre volt szükségem. a szállodában. Csöndre vágytam. csak hogy legyen mit mesélnem Nikónak a vakáció után. de inkább minket néz. Senkivel nem találkoztam. Átpörgetem a listát. és kiválasztom a legszimpatikusabb számot. de legalább nem vagy . mert abban rejlett a boldogság lehetősége. A lényegre vágytam. A Silviától kapott régi üzeneteket is mind elmentettem. Csakhogy ez a nyár más volt. amelyiket Silviának ajándékoztam. Az idén először kedvem is volt hozzá. A hegyekben este úgy ragyognak a csillagok. Arra vágytam. amikor nincs jobb dolgom. Anya is hallgatja. el sem hoztam magammal. akit ismerek. amikor unatkozom. mint sehol másutt. meleg fénysugár bevilágít egy csücsköt a szívemben. Az apró. Képtelen voltam kinyitni Silvia levelét. mint a csillagokat. és időnként. Nem a harsány kiáltások évada. amikor nem gondolok semmire. senkivel nem beszéltem egész nyáron. ahol nyaralni szoktunk. Továbbra is írok neki SMS-eket. hogy ne szerezzek új barátokat. márpedig a hegyekben könnyebben rátalál az ember a lényegre. Majdnem három hónapot töltöttem a hegyekben. Egyik este apa annak a csillagnak a történetet meséli el. Beatrice naplójára volt szükségem. amit annak idején ezer lakattal zártam le. hanem a csöndé. de képtelen vagyok elküldeni őket. Viszont elmentem mindet a küldetlenek közé. Képtelen vagyok kitörölni őket.Az ember a nyárért él. akkor találomra olvasgatom őket. Hogy ne keressek magamnak mindenáron valami csajt. Harminchárom: „Te vagy a legagyatlanabb srác. " Huszonegy: „Hányas a lábad? Melyik a kedvenc színed?" Száz: „Én is. Egyelőre nem sok szereplő van: Silvia.. Azt válaszolta. Niko. és százhuszonhetedszerre három dolgot értettem meg: Filozofikusnak hívom azokat a „dolgokat". amit csak akartam. Köszönöm. hogy hála Beatrice naplójának. hogy bocsánatot kérjünk.. amit a temetésen fölolvastam. amiben üdvözletemet küldtem. Soha nem éreztem magam egyedül. jobban van-e a barátja. örülök. az anyukája.unalmas." Mire én visszaírtam: „Mit köszön?" Lehet ilyen dolgokról SMS-ben értekezni? Szerintem tutira lehet. és előttünk az egész élet. amik tényleg fontosak. és mindig az volt rá a válasz: „én is". viszlát hamarosan!" . és a nyáron írtam neki egy üzenetet. hogy megismerhettelek. te őrült!" Ötvenhat: „Hagyd ezt a hülyeséget. hogyhogy a barátja tud Beatricéről.. mert túl filozofikus volt. Egy egész regényt tudnék írni SMS-ekből. meg érdeklődtem.. akinek az a problémája volt az apjával. akit szerettünk. Erre én visszakérdeztem. az Álmodozó." Ez a legjobb üzenet: azt gondoltam elé. Leo. Bizony. meg én. a barátjának kezd begyógyulni a sebe. Az Álmodozó SMS-ére ezt kell válaszolnom: „Az érdem Beatricéé. „Hogy volt bátorságod fölolvasni azokat a szavakat. Találkozzunk..." Tizenkettő: „Ne felejtsd el a törikönyvet. és meséld el az egészet. az Álmodozó." Minimum százhuszonhétszer olvastam el ezt az üzenetet. Beatrice. és talán erre való a filozófia. Megvolt a mobilszáma. Esetleg meghívta őt a temetésre? „Bizonyos értelemben igen. Viszontlátjuk majd. hogy hazamenjünk. ha egyszer már nem szerelmes? Anya nem veszi le a szemét az égről. hanem fejlődik. elcsitul. Ezt mindig megteheted: a szeretet cselekvés.Akkor is.Ez természetes dolog. aztán úgy törnek elő a szavai a csöndből. Néha kiszárad fölötte a föld. növekszik..Akkor most mit csináljak? Anya legalább két percen át hallgat. mint amikor a folyó végre eléri a tengert: . hogy lehet az ember szerelmes. amely azért folytatja az útját rendületlenül a tenger felé. Leo. a hold fénye megvilágítja kipihent arcát. ha az illető fájdalmat okozott nekünk? . miközben leheveredik mellém. aztán az éjszaka közepén anya odaül mellém. de odalent. a felszínre tör. vagy ha gyűlöl. én továbbra is a Fehér Törpe Vörös Óriás alias Silvia nevű csillagot bámulom. Az ég természetes erővel visszhangozza anya szeretetteli szavait. az nem főnév.Te csak szeress. és megtermékenyít maga körül mindent. a levegő fenyőillatú. Nem olyasmi. . aztán néha fölbukkan. Két esetben okoz nekünk fájdalmat valaki: ha szeret. ami egyszer s mindenkorra ugyanaz marad. fölerősödik. szeretni valakit. hanem ige. Egész este az ő csillagát nézem.. .Anya. Ezek a szavak csakis egy ilyen éjszakában nem hangzanak szónokiasan.Alig várom. mint a föld alatti búvópatak. . . leszáll a mélybe. és elolvashassam Silvia levelét. a sötét üregekben tovább csordogál. akivel akarnak. Aztán csönd lett. vagy éppen téged nem érdekel már. mint a Hold. Ez az arc mindig elcsitítja minden viharomat. Ez katasztrófa. aki szeret. Leo. csak egy karéjt látunk belőle. .Mert a szerelemtől az emberek néha egészen bután viselkednek. pedig esetleg éppenséggel föl kell nőnünk hozzá. Hová tehettem? Nem találom. és az ölébe bújtam.. amikor féltem. csak ki kell várnod. Netán rossz irányba indulnak el.Mert szeretni akartam őt... Sokszor tévedünk. Összekócolja a hajamat.És ha mégsem képes szerelmet érezni az ember? . az összes óceánjával meg hegycsúcsával. Ha valaki szeret.. amíg újra megnő.. nincs sehol. és én nem találom Silvia levelét. akkor miért bánt? . Holnapután kezdődik a suli..Ezt nem értem. csak hogy ne sértsem meg az Álmodozót.Szerinted? Anya elmosolyodik. a holdat meg az eget néző emberek csöndje. most az egyszer segíts! És ekkor fény gyúlt az agyamban: a töri-könyv! Még jó. Azt hisszük.Akkor nem iparkodott eléggé. akik beszélgethetnek is bárkivel a csillagok mögül. . pedig hozzád igyekeznek. mint kiskoromban. és a holdfényben megcsillan fogainak hibátlan vonala. hogy kirázza a benne maradt utolsó komor gondolatokat is. pedig mindig ott van az egész Hold. amíg a fény bevilágítja az árnyékos részeit is. . mint a többi tankönyvet. hogy nem adtam el. amikor egyszer csak nem bánt többet. Búza. te miért mentél hozzá apához? . ehhez pedig idő kell.. mert az azt jelenti. hogy múlófélben van a szerelem. Olyankor aggódj. hogy már nem próbálkozik. Olyan ez...Anya. . hadd intézze el a maga dolgait. és szóba se állsz velem. nem bírja az iramot. mint még soha életemben. pirosan várakozik rám meg az álmaimra. Úgy futok. hogy nagyon haragszol rám. Kedves Leo! Szeretnék neked elmesélni egy esetet. Mindig így szerettem volna írni én is. Andrea a neve.Anya. Vedd úgy ezt a levelet. De még nem akarom elolvasni.aki szerint olyan sok minden van abban a könyvben.. és otthagyott. leviszem sétálni Terminátort. és nyugodtan akarok gondolkodni rajta. fölszedi vele a világegyetem minden porát. Egyszer csak azt vettem észre. benne felejtettem a könyvben. rohanok. sokkal több. amiről te jutottál az eszembe. Itt is van az én padom: üresen. Nem hagytam magam. Tudom. mint egy vallomást. és meg akart csókolni. amit csakis te érthetsz meg.. és ő ezen teljesen kibukott. Kinyitom a levelet. Amikor kettesben maradtunk. Az én álmaim egy padon válnak valóra. úgyhogy muszáj volt tollat ragadnom és megírnom. pont úgy. és belém van zúgva. Sarkon fordult. Csakhogy miközben Andrea hátát néztem. úgyhogy ott akarom kibontani. odajött hozzám. magányosan. Terminátornak földig lóg a nyelve. nyugisan elvan. Olyan. megpillantom Silvia kézírását. hogy egyedül vagyok a barátaink fiával. Rohanok. Elengedem Terminátort. sehogy se . mintha ő rángatna vissza a pórázon. Hát persze. de sose fogok. mint ami bele van írva. mintha ő sétáltatna engem. rohanok. mint te azon a bizonyos napon. itt ő is boldog. . A napokban kirándulni mentünk a szüleim barátaival. A görögök úgy tartották. Csakis a szerelem teheti elviselhetővé a szúrós kiszögelléseket. Azóta a két fél egymást keresve bolyong a világban. Fogadj el te is. ami nekem minden. de nem elég. mert a két félgömb nem illeszkedik tökéletesen. a szívem szakadt bele. Ha te hátat fordítasz nekem. hogy én csak veled együtt tudom elképzelni a világot. és csak akkor válhatnak egy gömbbé. szeress a hibáimmal együtt. Csak ennyit akartam mondani. és amikor egymásra találnak. akkor az élet fordít hátat. Van ebben a sztoriban valami igazság. hogy a félgömbjeink nem illenek össze teljesen. hogy a te padod a mi . az SMS-eid. Rájöttem.tudtam bánkódni miatta. Azt szeretném. Nem elég. hogy összetalálkoznak és egymásra ismernek. A két félgömb a maga külön életét élte egészen a találkozásig. én akkor rájöttem. Az összes jelentéktelen apróság. a beszélgetéseink. hogy elmész. Soha senkitől nem fog úgy fájni az elutasítás. de Zeusz büntetésből félbehasította. hogy szüntelen keresgéljenek. Most már ragaszkodniuk kell egymáshoz. Nélküled üres a világ. amilyen vagy. mert hozzád tartozik. ahogy vagyok. Már nem ugyanazok. a kihagyott conjunctivusaid.. Mint én téged.. a nézésed. Én olyannak szeretlek. Ölelj át így. mint amikor különváltak. Ettől fogunk majd megváltozni. hogy az ember eredetileg gömbszerű lény volt. Megvannak a maguk hibái. Hiányzik minden porcikád: a nevetésed. amikor a padon ülve néztem. mint Beatrice. ha átöleljük egymást. még ha nem vagyok is olyan tökéletes. És ha tudsz. Aznap viszont. sebei. és csak az ölelés csiszolhatja le őket. Andrea semmit nem jelent nekem. mint tőled. Leo. A hajdani boldogság emléke arra készteti az embereket. Bocsáss meg. Már nem illenek össze a széleik. gyengéi. még ha fáj is. a két félgömb újra gömbbé akar válni. . hogy az illatok. és vitte oda. az enyém meg az övé... A folyó a világ változásai iránt közömbösen folyik tovább. mintha két szívem volna. a színek. Beesteledett. Amint látod. hogy nézzen le a szobája ablakából. egy pad. ahová a könnyek valók: a tengerbe. ha neked. De a hangomat hallja. csak nagy nehezen vesz észre a rosszul kivilágított utca sötétjében. Tipikus szeptemberi este lett. elmerülök az ég sötétkékjében. Megszorítom a kabalámat. . és énekelni kezdek: . Fölcsöngetek a kaputelefonon. a lábamnál egy nyugdíjas tacskó. és érzem Beatrice közelségét. Csönd. amikor az embernek az az érzése. a hangok szivárványként köthetnék össze a földet az éggel. két életem. kevéssel is beérem...Ki az? Amikor kihajol a mesebeli kastély második emeleti ablakán. szívem. Csakis az élet nem téved sosem.. az enyém meg az övé. Beatrice a csillagáról néz le rám. Terminátor volt ugyanis az ürügy.Amikor megírtad helyettem a levelet. van merszed elfogadni az életet. megígértem. . hogy eléneklek neked egy dalt. és megkérem őt. olyan közelinek érzem. Kezemben gitár. Két szív. az enyém meg az övé. a kavics kéken csillog a reggel kékjében. Mialatt hangolok. Évszázadok örömének és fájdalmának könnyeit gyűjtötte össze az a folyó. Fölnézek. két pár szemem. Ettől sós a tenger. hogy feltűnés nélkül elmehessek hazulról ilyen későn.közös padunk legyen. Én majd gyöngéd fénnyé Varázsolok mindent.. ahogy figyel. bárcsak mindig velük álmodnék... így születnek ezek a mesék. A világ összes meséjében járok. hallgatja a hangomat. és újraírom. én. ami igazán számít. Újabb arcok jelennek meg az elvarázsolt palota ablakaiban. Elröpítenek Mennyei világok felé... Színek mélyére rejtőzöm érted. Ha elmesélem őket. hogy neki énekeljek: Vigyél magaddal Angyali titkok és Démoni mosolyok közé. aki bátran szembeszáll akár az egész világgal is. Ha te nem vagy velem. De én nem zavartatom magam. Semmi baj el nem érhet. és már nincs lámpalázam. .. A sötétben magam elé képzelem Silvia arcát. csak hogy el ne veszítse azt. mások is kíváncsiak a szerenádra. Nem könnyű játszani. Nehéz meglenni Királyfira váró tündérek nélkül. városi mesévé alakítom mindegyiket. a világ legszabadabb embere.Tudod. mert csak azért szól szépen a hangom. hogy valóságossá váljanak. . Egy árny jön felém lassan..Ahogy akarod.. míg haza nem ér? . Merőn nézem a félhomályban a közeledő arcot. mégis súlyosan száll. talán irigyen. szárnyalok. legyen tiéd a csöndem. ezért szárnyal most könnyedén és mégis súlyosan.. Másvalaki nevet. Nagyon jó voltál! Figyelmesen hallgattalak. szárnyalok. . Silviának néztem. Levegő. Silvia már nincs az ablakban.. . Kitárul az elvarázsolt palota kapuja. Csönd.. Van egyéniséged. . .Nem. köszönöm.. Valaki tapsol. mint valami rossz horrorfilmben. hogy nehéz lettem.. pedig az anyukája az. Szárnyalok..Nem jössz föl. csakhogy közben szárnyakká. Silvia anyukája rám mosolyog.. majd énekeld el neki még egyszer. ölelj át. A sötétben szerencsére nem látszik az arcomat elöntő vörösség. pihékké változtak át. én szóltam neked odaföntről.. Valaki fütyül és hurrog.Silvia táncpróbán van. Bármelyik percben ezernyi darabra robbanhat szét a fejem.Levegő. Ne búcsúzz el tőlem. perceken belül itt kell lennie. De. Ránehezednek a múlt történései. megvárom itt. Amikor fölnézek. Hallom a hangomat: szabadon.. most. De emeld föl a világot. de nem hallottad. Szárnyalok.. Csak most tudok repülni.. így nem bánthat semmiféle gonosz varázsló. Szinte suttogva énekelek. Karja szorításában érzem a kiszögelléseimet. és közben az éjszaka sötétje mögé rejti a szégyenét vagy a titkolnivalóját. ez a figyelmes. és finoman belesimul Silvia mélyedéseibe. a dallam repülő szőnyegként röppen föl. mint a mesékben. . Behunyom a szemem." Úgy öleljük meg egymást. mint amikor egy rozsdás ajtó tárul ki. miközben az ujjaim a dallamot pengetik a húrokon.suttogom Silvia fülébe. és énekelni kezdek. hirtelen felém árad az elfelejtett boldogság. Terminátor bűvös köröket írva futkos körülöttünk.Leülök a lépcsőre a kapu előtt. És érzem. körülvesz. . színek mélyére rejtőzöm érted.. aki alamizsnát kér a művészetéért. amire Beatrice halála óta gondolni sem tudtam. mint egy koldus. Kitódul. és a feltáruló ajtó résén át hirtelen megcsap. égkék tekintet nagy nehezen. eláraszt. és szinte énekelve suttogja: „semmi baj el nem érhet. máris csiszolódik minden egyenetlenség. mint két fadarab.Szerintem tökéletesen összepasszolunk . Ez az arc. Terminátor életében először nyugodtan odakuporodik a lábamhoz. rám mosolyog. és meg sem áll az égig. Válaszul Silvia még szorosabban átölel. egy arc néz rám. rajta a hangom szabadon szárnyal a háztetők fölött.. az ég végtelen partitúráján megannyi hangjegyként tündöklő csillagokig. ahogy máris tompul. a tüskéimet. kezemben a gitárral. Amikor kinyitom a szememet. a hibáimat. arccal az égnek. behunyt szemmel. pedig én Leonardo vagyok. Némán fekszünk egymás mellett. és az élet szédítő. A nevem. ezt a játékot Beatricétől tanultam.Aztán a csók: piros híd épül kettőnk lelke közé. Mérgesnek tettetem magam.kérdezi. . Leonardo. ez is a szerelem: együtt a legszűkebb hely is tágas. nem az őrült hősködéseid egyikére gondolsz? .Mit láttál? .Szeretlek. és a szemhéjunk alatt megjelenő színekre koncentrálunk. hogy némajáték. a teljes nevem. látom. Leónak hív mindenki.Nem.Dehogy. és Silvia felé fordulok. egészen szorosan egymás mellett fekszünk.Milyen volt? .Tudok egy játékot.Csak nem az. fehér szakadékának szélén táncolva már nem félünk. Lám. ránézek a kijelzőre. . figyelj. a telefonon be van állítva az ötperces visszaszámlálás. . Silvia Leonardót szereti. . az egyes szám első személyű igealak és utána igazi nevem: ez a képlet ad végre magyarázatot a világ minden titkára. csöndben fekszünk. hogy engem néz. de ha összehúzzuk magunkat. . hogy lezuhanunk. elférünk. amit általánosban játszottunk? .Az eget. . Az a neve. hogy még legalább három perc van hátra. némán fekszünk. Két embernek szűk a hely a piros padon. . Amikor két perc múlva lopva kinyitom a szememet.Ugye. Kéz a kézben. Öt percig csukott szemmel. és közlöm vele. aki egész éjjel varrta a színes maradékokat: fehér. . ahol a többi ruhából megmaradt tarka kelmedarabokat tartotta. így jött rá. nagyon kedves. vagyis te.. narancssárga. . sárga. Másnap Arlecchinónak volt a legszebb és legeredetibb ruhája.. de ő csak hallgatott: nem árulta el édesanyja titkát....Az meg mi volt? . . . és ilyenkor mindenki új ruhát kap. és biztatta. ekkor fogta a varrókosarát.. hogy nincs miért szomorkodnia. Az összes fiú ámulva kérdezgette. Az édesanya. és a ruha ennek a szeretetnek a megnyilvánulása.Arlecchino szegény fiú volt. de nem jönnek a számra a szavak. kék.. Én az égre gondoltam. . egy ilyen romantikus figurától nem is igen lehet mást várni. és az édesanyja megkérdezte.Kék . hogy nem is szegény.Kösz. Silvia fölnevet. aki varrónő volt.. Az édesanyja megölelte a fiút. zöld. lila foltokat.Az összes színt. hol vette a ruháját. Arlecchino megnyugodva ment aludni. miért búsul.Arlecchino. aztán komoly arccal. Néhány másodpercre elhallgat Silvia. Másnap kezdődött a farsang. és egész éjszaka csak varrta egymáshoz a foltokat. mert senki nem szereti úgy. Silvia. a szemembe nézve mondja: . piros.. Egy nap szomorúan ment haza. mintha mégis meghallotta volna.És te? .mint a szemed. mondanám. de hát az ég mégiscsak az ég. tökéletesen felhőtlenül mosolyog rám. Az ő lehunyt szemében én viszont egy nevetséges farsangi maskara vagyok.mondom kissé bosszúsan. mint az édesanyja. csak neki nem lesz mit fölvennie. az élet. darabkákból összevarrott éjjeleken. ujjai az ujjaim közé fonódva. mint régebben. Silvia.Mindez rád igaz. Végső soron ezt teszi velünk az élet: tarka ruhát szab ránk sok-sok álmatlan éjszakán. kihívóan néz rám. nem én. te vagy közülünk a legszebb. hanem repül az aszfalton. mert van fékem. Szinte magam előtt látom. Kettőnk közül ő a pontos. csak ennek fékje is van. és nem is nyargal. Negyven perccel korábban kelek. És máig viseled a nyomát. bezzeg Niko bősz tekintettel. Nem futamodhatok meg. ugyanilyen kék a szerencsekavics a nyakamban. Silvia feje a nyakam meg a vállam közti mélyedésben. és szinte úgy érzem. nem kímélted magad. mint egy édesanya.) az égkék szeptemberi reggelben. Száguldok az új motoromon (a régi reinkarnációja. Silvia már vár. még a rendőrökre meg a piros lámpákra is. Első nap a suliban. hogy a még mindig fehéren világító hold Isten mosolya. A kezében vagyok. hanem mert elhatároztam. Érzem a karját a derekamon. Nem azért. Fölül a paripámra. a legszebb ruhát varrja nekünk.Leonardo. Éppen amikor a legszegényebbnek érezzük magunkat. más életekből megmaradt.. mint egy tökéletes kirakójáték. hogy beugrom Silviáért. . Nevetek mindenre és mindenkire. Mint Silver Surfer cikázok a kocsik közt. hiába próbálják fékezni a röptömet.. mert tudtál szeretetet kapni és adni. Szótlanul bámulom az eget. mert ma van az első nap. miközben elhúz mellettem. .. A motorom fehér paripává változott.. Amikor odaérek. Nem fél. ahogy ezernyi tarka folt borítja be a bőrömet. Már csak azért sem.. Élek! Fölnézek az égre. a legvörösebb öleléssel ér föl. akkor minden nap az első. hogy amikor az ember igazán elkezd élni. Akkor is. Első nap a suliban.Hagyom. Vagy nem is. A mosolyom azt mondja el szavak nélkül. Silvia mellett ülve úgy érzem. csodálatosak. Vörössel. Talán jobb. Mintha a haldokló világegyetem megkapta volna a várva várt vérátömlesztést. hadd nyerjen. annak a valakinek. de most az egyszer igyekezni akarok. A fiúkkal mindig minden könnyebben megy. ha hajótörést szenvedek. mint a vérrel megírt történeteket. ennek a tengernek a vize a mélyben mindig nyugodt. A vér nem téved. mint a vér. mindegyik nap egy új élet kezdete. Ma elkezdem az írást. aki belejavíthat. Nem tudom. de a hősködés után váltott mosolyunk a legmelegebb kézfogással. mert itt van mögöttem Silvia. és piros. az élet hófehér lapjainak tintája. És miközben ringatózom a tengeren. inkább tollal. Szerintem semmi mást nem érdemes megjegyezni. Már nem ijeszt meg a lapok fehérje. ha az a nap történetesen az első tanítási nap. Le kell írnom ezt az egészet. elevenek. boldogan mosolygok. még ha a felszíne viharos is. hogy el ne felejtsem. aki fehér. . Piros tollal. mint a tej. mint a szerelem. sikerülni fog-e. és ezt Beatricének köszönhetem. Vérvörössel. a tanórák is rövidek. amikor az ember szerelmes. Nézem Silvia szemének a kékjét: ezen a tengeren nem halok bele. és újra lélegezne. és nincs tanár. ha ceruzával írok. Egy szuszra olvastam el. körös-körül pedig négyezer véres holttest feküdt a csatamezőn. A hold fényében fehérlőn közeledő kísértetsereg üldözőbe vette őket. valami különös csoda történt. a kicsiny sereg jósának azonban támadt egy ötlete: azt javasolta. hogy a harcosok fegyverestül kenjék be magukat krétával. A kísértetsereg harcosait és fegyvereiket is beszennyezte a vér. A kísértethad éjszaka támadt rá az ellenségre. aki sokkal gyöngébb. Leo. Csak az arcára kent fehér kréta miatt látszik olyan félelmetesnek és titokzatosnak a fekete éjszakában. A parancs az volt. néha olyan ellenségtől félünk. hogy öljenek meg mindenkit. halálra rémültek.Kedves Leo! Visszaadom a kéziratodat. Tudod. akin nincs fehér kréta. de a legújabb antropológiai kutatások szerint a legtöbb civilizációban a legelső színnevek a világost és a sötétet jelölik. hogy három színt is megnevez. Az a híres görög hadvezér jutott róla az eszembe. Biztos halál várt rájuk. Talán nem hallottál róla. A fehérre szükség van. mint hisszük. Amikor a hatalmas ellenséges sereg őrei meglátták a támadókat. egy éjszaka leforgása alatt. hanem a félelem. így aztán végül a hatszáz ember győzelmet aratott. és üvöltve menekültek. Az ellenség megbénult a rémülettől. a harmadik szó . Nem a krétás hadsereg az igazi ellenség. Azt hitték. amerre láttak. Akárcsak a vörösre. s a hajnal fényében a fehér és vörös katonák még félelmetesebb látványt nyújtottak. Amikor egy nyelv már olyan fejletté válik. aki mindössze hatszáz emberével a Parnasszosz hegyre menekült a hegy lábánál körös-körül felsorakozott hatalmas ellenséges hadsereg elől. Köszönöm. a kultúra évtizedek során dolgozta ki azt. A műveltség. A tudósok is alátámasztják. hogy megosztottad velem a felfedezésedet. Csak a rám vonatkozó részeket egészítettem ki valamelyest. mintha az életedbe avatkozom bele. és büszke vagyok rád. hogy részese lehettem ennek a kalandnak.szinte mindig a vöröset jelenti. ami pedig eszem ágában sincs. de ettől eltekintve nem nyúltam a szövegedhez. amit te az életből tanultál. amire te egy tanév alatt rájöttél. A többi színnév általában csak később alakul ki. amikor a vöröset jelentő szó már elterjedt a mindennapi beszédben. A menthetetlenül tanáros Álmodozó . meg beírtam egy-két conjunctivust. Mert az olyan lett volna. Megtiszteltetésnek tartom. és a „vörös" jelentésű szó gyakran a vér fogalmához kapcsolódik.
Copyright © 2020 DOKUMEN.SITE Inc.